BALATONI ÉVADNYÍTÓ NAGYDÍJ
- VITORLÁS ÉS VÍZISPORT SZAKOSZTÁLY
- 2022. június 2.
PSE sikerek az MVSZ Balatoni évadnyitó Nagydíján!
A Magyar Vitorlás Szövetség májusban rendezte idei első versenyét, a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjat. Tavaly 159 hajó indult, ebben az évben ennél jóval nagyobb mezőny gyűlt össze, hiszen összesen 224 hajó legénysége jelezte részvételét a Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred távon megrendezendő versenyre. Ez felülmúlta még a kornavírus-járvány előtti utolsó évadnyitón elért létszámot is, ahol 218 hajó nevezett.
A PSE versenyzői nagyon szépen helyt álltak az első megmérettetésen. Az 50-es cirkáló osztályban a Cirrus III hajón Juhász Jenő, Major Rajmund és Stark Attila 2. helyezést ért el, abszolútban pedig 104-ként végeztek 214 induló között. Nautic 330 osztályban Szapu György Dáma nevű hajója abszolútban a 127. helyen futott be, míg dr. Farkas László, Florek Zoltán és Megyesi István mellől sajnos elpártolt a szerencse, mert a Lupo árbóca kidőlt, így kénytelenek voltak a táv kétharmadánál a versenyt feladni.
Gratulálunk a szakosztály minden versenyzőének a kitartó küzdéshez és a szép eredményekhez!
