XII. NAV-PSE MARATONI FUTÓBAJNOKSÁG EREDMÉNYE

NAV-PSE Maraton eredmények, 2022.

A Budapest Sportiroda szervezésében 2022. október 9-én került sor a 37. SPAR Budapest Maraton Futóversenyre, aminek keretében az előző évek hagyományait követve meghirdettük a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Pénzügyőr Sportegyesület XII. Maratoni Futóbajnokságát.

A NAV és a PSE futói közül a maraton 42 195 méteres távját egyéniben 21 fő, közöttük 6 hölgy teljesítette, volt közöttük, aki az első maratonját abszolválta. Rajtuk kívül ott voltunk még a maraton 2 fős váltójában és a 30, 10, 14, 5 és 2,3 kilométeres távokon is, összesen mintegy 40 fővel. A részletes eredmények a mellékelt táblázatban találhatóak. A táblázat első munkalapján a maraton egyéni korcsoportonkénti eredménye, a második munkalapon a maraton egyéni összesített eredménye, a harmadik munkalapon pedig az egyéb távokon indulók eredménye látható.

A versenyközpont a Pázmány Péter sétányon, az ELTE Lágymányosi Campusa mellett volt, a futás útvonala a budai és a pesti rakpartokon haladt, átfutottunk a Margit-szigeten is. A NAV-PSE bajnokság sikeres lebonyolításához nagymértékben hozzájárult a kedvező feltételek biztosításával a Budapest Sportiroda, a futók külön sátrat kaptak az átöltözéshez és a csomagok megőrzéséhez.

Az eredménylistát böngészve láthatjuk, hogy az összesítettben milyen szoros volt a befutó, az első és a második helyezett között 10 másodperc, a harmadik és a negyedik helyezett között 6 másodperc volt csupán a különbség.

Még két esemény van hátra a Budapest Sportiroda által ez évre meghirdetett Fut a cég versenysorozatból. Jelen állás szerint az élmezőnyben láthatjuk a NAV futóit, a végeredményről a jövő év elején beszámolunk majd.

Mindenkinek gratulálok az eredményéhez! A díjak átadásának időpontjáról és helyszínéről az érintetteket később értesíteni fogjuk.

Polgári Róbert

Scroll to top

EZ A BÖNGÉSZŐ NEM TÁMOGATOTT.

KÉRJÜK HASZNÁLJON EGY MÁSIK BÖNGÉSZŐT!