RP-DDK SZEKSZÁRD-ÓBÁNYA SZAKASZ
TÚRABESZÁMOLÓ
- TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLY
- 2022. június 9.
A Pénzügyőr Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
beszámolója a 2022. júniusi RP-DDK túráról

2022. június 4-6 közötti 3 napos pünkösdi hétvégén folytattuk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalának végigjárását. Ezen a három napon az Óbánya-Szekszárd szakaszt jártuk be. Összesen 20 fő jelentkezett, azonban lemondás miatt 18 fővel vettünk részt az eseményen. A NAV-tól kértünk mikrobuszt, és még két autóval oldottuk meg az utazást. Szállásunk Szekszárdon a Pécsi Tudományegyetem Illés Gyula Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar kollégiumában volt. Már péntek délután leutaztunk, mert szombaton nagyon korán indult a buszunk első napi túránk kiinduló pontjára. Vacsorát a kollégiumhoz közeli, viszonylag olcsó étteremben költöttük el. Az első napon, hajnali ébredést követően Szekszárdról Óbányára kellett buszoznunk egy átszállással, de a 8 órai harangszó már a nagyon párás erdőben ért bennünket. Sikerült is időben teljesítenünk a több mint 20 kilométeresre szabott napi távot a tervezett időre, így elértük a Bátaapátiból induló volán járatot. Bátaszéken 45 percünk volt az átszállásra, így a helyi vendéglátó üzletet is tudtuk pár forinttal támogatni, csak néhány italt kértünk cserébe. Sietnünk kellett, mert délután 5 órakor indult a Decsi hegyen a pincelátogatásunk. A Takler kúrián szemléltük és hallgattuk meg a borkészítés specialitásait. Néhányan ott is vacsoráztunk, míg mások a nem túl távoli Szálka község, Horog nevű éttermében csillapították vágyaikat. Szekszárdon pünkösd alkalmából nagy fesztivál volt, mely már péntek este elkezdődött és túrázóink közül többen részt is vettek a délutáni forgatagban és az esti koncerteken. Vasárnap csak 8 órakor indult a buszunk, mellyel Szálkára utaztunk, ahonnan gyalogosan Szekszárdra tartottunk. Azonban az útvonalhoz közel eső egyik pincészetet tervezetten meglátogattunk pár korty erejéig. A gyalogtúra tizenhetedik kilométere után, kissé elcsigázottan roskattunk le a szőlők közt elterülő kis pincészet „borpadjaira” ahol 5 féle nedűt kóstoltunk, némi borkorcsolyával. A kóstoló után mindenki választhatott magának néhány palack Tringa bort, de módjával, mert még 4 kilométeren keresztül cipelni kellett a hátizsákban a szállásig. Vasárnap a zenei színpad közelében található étteremben foglaltunk vacsoraidőt, ahová beszűrődött a zene az utcáról, így kényelmesen hallhattuk a késő délutáni koncertet. Harmadik nap reggelén elhagytuk szállásunkat, autókkal utaztunk Szálkára, ahonnan a Mórágyi rögöt is megtekintve értük el aznapi gyalogos célunkat, Bátaapátit. A 15 kilométeres túra több dolog miatt is emlékezetes marad számunkra, de ez legyen a mi titkunk. Időben beértünk a célba, így még a csúcsidőszak előtt megérkeztünk Budapestre. Az időjárás az ideálisnál kicsit melegebb volt, gyalogtúrához a 20 fokos hőmérséklet az ideális nem a 30 fokos, de szerencsére az eső nem esett, szélvihar sem tombolt, így azért az időjárással is kiegyeztünk.
Budapest, 2022. június 7.
Bakonyi Aladár – túravezető
