SIKERES ÉVZÁRÁS
- RÖPLABDA SZAKOSZTÁLY
- 2023. január 7.
A 2022-es évet sikeresen zárta Extra Ligás csapatunk. Az utolsó rangadón is magabiztos három játszmás győzelmet arattunk a FINO Kaposvár csapta ellen. Ezzel bebiztosítottuk első helyünket az alapszakaszban. Így ezzel a pozícióval várjuk az új évet.
Első meccsünk az alapszakaszban január 14-én lesz hazai pályán a KISTEXT csapatát fogadva. De előtte január 7-én szintén haza pályán a szünetben új játékosokat igazoló MÁV ELSŐRE SC- FOXCONN csapatával küzdünk meg a Magyar Kupa negyed döntőjének második mérkőzésén.
A tavalyi év mérlegéhez tartozik az is, hogy a Magyar Röplabda Szövetség elnökségének döntése alapján az ÉV legjobbjai között a mi játékosaink három kategóriában is kitüntetettek lettek. A díjátadóra a meccs előtt került sor.
Így a Magyar Röplabda Szövetség elnökségének döntése alapján, 2022-ben az Év férfi teremröplabda játékosának Tatár Mihály Díját KOVÁCS ZOLTÁN kapta. Míg 2022-es Év férfi teremröplabda edzőjének járó Beregszászi Szabolcs Díját csapatunk vezetőedzője JÓKAY ZOLTÁN kapta. Igazi meglepetésként, pedig az MRSZ által Szakmai különdíjban részesült, mint a 2022-es év Legjobb külföldi játékosa, csapatunk liberója: FELICIANO JORGE BRUNO.
A díjakat az MRSZ Főtitkára, illetve Elnökségi tagjai adták át. A díj átadásánál még az is megtiszteltetés volt, hogy Weczera Csaba adhatta át a csapat legjobb játékosának a díjat. Weczera Csabai az MRSZ elnökségi tagja, egyesületünk szakosztályvezetője, illetve aki a díjátadóról az U19-es válogatotthoz ment, hisz mint a válogatott Szövetségi kapitánya nekik a szünetben is munka volt. Így ők már január első hetében Görögországban, felkészülési mérkőzésen vannak. A válogatottnál segítői Gazsi Péter csapatunk másodedzője, illetve Yanier Cordies Salazar, csapatunk erőnléti edzője.
Bízunk a sikeres folytatásban!
Az utolsó meccs eredménye:
Pénzügyőr SE – Fino Kaposvár 3:0 (18, 15, 19)
Kőér utca, 250 néző. V: Kiss Z., Adler.
PÉNZÜGYŐR: Rása 3, Magyar 2, Kiss D. 14, Tomanóczy 6, Kovács Z. 14, Dávid Cs. 5. Csere: Feliciano (liberó), Tordai 1, Majoros, Quintz. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
FINO: Kalmár 7, Bögöly 8, Lescay 3, Mancsev 2, Hernandez 13, Iván B. 2. Csere: Bozóki (liberó), Hubicska, Tóth K. 1, Tóth G. 1. Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics.



