OMB I. OSZTÁLY DUNSZT FERENC U13
- RÖPLABDA SZAKOSZTÁLY
- 2022. február 8.
Vasárnap újabb forduló várt a PSE U13A csapatára, ezúttal Szegeden. Sajnos nem volt teljes a keret, de így is nagyon jó mérkőzéseket játszottak a fiúk. Az első mérkőzést stabil alapjátékkal sikerült megnyerni a MÁV-előre csapata ellen. Mivel a következő mérkőzést is mi játszottuk (a Kecskemét állt a háló túloldalán), az volt a kérdés, hogy vajon a fiúknak sikerül-e fenntartani a koncentrációt. Sajnos sok hibával játszott a csapat, kicsit mintha meg is illetődtek volna az ellenféltől (több játékos is 180 cm körül volt), így az első szett elúszott. A második szettben fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a szett közepétől sikerült meglépnünk és megérdemelten egalizáltunk. A döntő szettben mind a két csapatnál sok volt a hiba, amiből a KESI jött ki jobban, így a mérkőzést is ők nyerték meg. Mivel a Szeged ellen 3 sima szettben szintén nyertünk, így végül a 2. helyet szerezte meg a csapat a tornán.
Eredmények:
- Pénzügyőr SE ‘A’ – MÁV Előre Akadémia ‘A’ – 3:0
- KESI ‘A’ – Pénzügyőr SE ‘A’ – 2:1
- Pénzügyőr SE ‘A’ – Szegedi RSE – 3:0
HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!
