EXTRALIGA XII. FORDULÓ

Egy újabb magabiztos győzelem a KISTEXT csapata ellen, amellyel biztosítottuk az alapszakaszbeli első helyünket. Az első két szettben még viszonylag fej-fej mellett haladtak a csapatok, melyekből mi jöttünk ki jobban és a végjátszmákban rendre el tudtunk lépni ellenfelünktől. A harmadik szettben már az elején sikerült egy nagyobb különbséget kialakítani, amelyet sikerült végig megtartanunk. Az összecsapásról megkérdeztük a vezetőedzőnket, Jókay Zoltán:

“Amíg koncentráltunk addig nem volt gondunk, aztán a játékvezető szerepét is próbáltuk átvenni, ami nem feltétlen jó számunkra, de aztán ebből is kinőttünk. A második játszma közepétől már viszonylag gördülékenyebben játszottunk és hoztuk azokat a megoldásokat, amik az erősségeink.”

A következő mérkőzésünket a Kecskeméti RC ellen fogjuk játszani, méghozzá idegenben. További információkat a későbbiekben osztunk meg veletek.

Eredmény: Pénzügyőr SE – KISTEXT 3:0 (25:20/25:18/25:18)

HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!

Scroll to top

EZ A BÖNGÉSZŐ NEM TÁMOGATOTT.

KÉRJÜK HASZNÁLJON EGY MÁSIK BÖNGÉSZŐT!