Négy Napos Menetelés
A Covid-19 miatti kétéves szünet után július 22-én, pénteken fejeződött be a 4Days Marches 104. rendezése. Összesen 34 934 gyalogos ért célba a “Via Gladiola”-on.
A 4Daagse több mint 120 éves múltra tekint vissza. 1909. szeptember 1-jén, szerdán eldördült a startpisztoly egy gyalogtúrához, amely a világ sétájává vált. 1924 óta a hollandiai Nijmegen ad központi helyszínt a Négy Napos Meneteléseknek, melyek egyre több érdeklődőt vonzottak, így néhány kereskedő összefogott, feldíszítették a várost, színpadok, standok nyíltak az utcákon. Az 1970-es és 1980-as évekre nyári megafesztivállá nőtte ki magát.
Miről szól az esemény napjainkban?
Az idén július 19-22 között, immár a 104. alkalommal megtartott menetelés a COVID19 miatt két év kihagyást követően került megrendezésre. A megelőző éveket jellemző több, mint 40.000 indulóhoz képest idén „csak” 38.455-en indultak el és 4. napon 34.934 érkeztek meg.
Az esemény napjain az egyéni indulók és a civil csapatok által teljesíthető távok választhatóan 30 / 40 / 50 kilométer hosszúak, a katonai alakulatok egységesen 40 kilométeres útvonalon menetelnek, viszont ők a rendszeresített gyakorló felszerelésükben, málhazsákkal teljesítik a távot.
Sajnos a hőség miatt az első, keddi napot (Elst napját) törölték, így Nijmegentől északra nem jártunk a „kék napon”. Így a szerdai „rózsaszín nap” jelentette az első megmérettetéstNijmegentől nyugatra, Wijchen felé. A harmadik menetelés Nijmegentől keletre Groesbeek felé tart, mely „a hét domb napja”. A végső kihívás napját a „Via Gladiola” jelenti. A gladiola, azaz a kardvirág, a szenvedély és a bátorság jelképe e különleges eseményen. Az utolsó napon a déli irányba indul a menet Cuijk felé.
Miről szól ez a grandiózus holland esemény három magyar pénzügyőr számára?
A magyar vámigazgatás már több, mint 60 éve képviselteti magát ezen az eseményen. A holland vámigazgatás valamint Európai Vámosok Sportegyesülete (ECSA) szervezésében a holland vám zászlaja alatt több, mint 160 vámos kolléga mérethette meg magát az eseményen.
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénzügyőreit az idei évben hárman képviselték. Ők hárman egyébként a Pénzügyőr Sportegyesület tagjai is, és a menetelésen a napi 50 kilométeres távot teljesítő csapatban kellett helytállniuk. Az 50 kilométeres távon két csapatot állított össze a holland vámigazgatás.
Mosonczki Péter elsőbálozóként indult, Bartók Levente Szabolcs a harmadik, míg Róth András immár a hetedikalkalommal vágott neki a 4Daagse megmérettetésének az 5001-es csapat tagjaiként. A csapatban a helyi hollandokon kívül belga, német, finn, magyar vámosok kaptak helyet. A csapat rutinos teljesítőkből állt, mivel a 12 főből csak ketten debütálók. Peti mellett a Finnországot képviselő kollega indult az „ismeretlenbe”.
Az eseményről készített videó az ide kattintva érhető el:
Mosonczki Péter
A megtisztelő felkérés, miszerint vegyek részt a „négynaposmenetelésen” még 2019-ben érkezett, és a 2020-as Vierdaagse-ról szólt. Elolvastam néhány korábbi beszámolót és igent mondtam. A COVID19 ellenben nemmel felelt, majd ezt 2021-ben is megtette. A nevezésünk érvényes maradt, és az idei 2022-es évig kellett várni arra, hogy kitisztuljon a kép: Mit tud egy magamfajta futó, ha naponta bő 10 órát kell menetelni, gyalogolni. Ez bizony kottyant. Kottyant, még úgy is, hogy nem 200, hanem „csak” 165 kilométert gyalogoltam a négy nap alatt.
A napi 50 kilométeres táv nekem naponta bő 67000 lépést jelentett, futva ez a szám jóval kisebb, ugyanez igaz a teljesítés idejére. A sorozat terhelés jellege és a regeneráció szükségessége az én oldalamon állt, az állóképességem megfelelő volt – mondjuk 30 kilométer felett mindig a szemem előtt lebegett az ülőképességem esetleges tesztelése is.
Az említett lépésszám és meneteléssel eltöltött idő szempontjából, a megfelelő cipő és zokni elengedhetetlenül fontos, mondom ezt úgy, hogy a saját szememmel láttam fapapucsos teljesítőt! Ha megússza az ember vízhólyag nélkül, akkor is ólmos nehezékké válhatnak a talpak. Napi jó tanács: Ha jól akarsz teljesíteni aszfalton menetelésben, akkor gyakorold az aszfalton menetelést. Miért? Mert az erdei túra, a terepfutás, vagy az aszfaltos maraton az nem aszfaltos gyaloglás. Abszolút eltérő a talp talajérintése a különféle mozgásformák esetében.
Az eseményre vonattal indultunk szombaton, így vasárnap már Hollandiába is érkeztünk. A vonatos utazás a csomag minimalizálását jelentette, de szerencsére sok mindent nem kellett a magunkkal vinni, ugyanis a menetfelszerelést a holland vám biztosította: kiváló minőségű egységes ruházat: pólók, rövid nadrágok, melegítő alsó/felső, baseball sapka, esőkabát, kulacsos övtáska. Tehát zokni, alsónadrág és cipő,amivel kellett készülni.
A várható hőség miatt törölt keddi napról a vonatút soránszereztünk tudomást. Nekem, mint előbálozónak, ugyanakkor versenyekre járó futónak ez picit betörte az orrom, mert még zsigeri reflexként bukott ki belőlem, hogy ez így nem is ugyanaz! András és Levente aztán lebeszélt arról, hogy ebből a szemszögből álljak a történéshez, jól tették.
Gyaloglás nélkül azért kedden sem maradtunk. Csapatokba rendeződve hajnalban a szállodából elindulva 15 kilométertmeneteltünk, egyfajta összekovácsolódásként. A nap további részében szabadfoglalkozásként Leventével strandolni mentünk a Waalburg híd alá.
Szerda 02:45: öltözködés, reggeli, 03:40: transzferbusz és hajnali négy körül már a szürreálisan nagy tömeg hömpölyög,miközben a csapatok starthelyére sétálunk, hogy csatlakozhassunk az emberfolyamhoz. A hangok a rajtoló tömegben ünnepélyes ováció és morajlott, mint az arénákban. Hátborzongató élmény volt a rajt, és nem árulok el titkot, ha az azt mondom, minden nap ugyanilyen élményként hatott. A 12 fős csapatunk a kivilágított utcán páros sorban haladt, a tömeggel. A bekötő utaknál és az utak szélein már ilyen korán is rengetegen ünnepelték, biztatták a gyaloglókat. Ahogy haladt előre kismutató, kezdett kivilágosodni: A gyaloglók és az ünneplők köszöntötték egymást: „Morgen – Morgen”. Gyalogoltunk városról-városra, gátról-mezőre. Mindenhol drukkolnak, a házaik előtt a családok ünnepelnek. Kisgyerekek uborkával, bébi répával, gumicukorral, vagy éppropival kínálgatnak. Néhány kisvagány pedig ökölpacsira emelte a kezét.
Érdekes dolog a dupla soros haladás tömegben, ugyanis az elől haladó párnak kell gondoskodnia arról, hogy a tempót tartva, úgy vezesse a sort, hogy az együtt tudjon haladni. Figyelni kell, hogy mikor jobbról, mikor balról lehet elhaladni egy-egy beszélgetős csapat mellet. Rutinos vezető ügyesen szót ért az épp „útban” lévő gyaloglókkal és pár méterről jelzi, hogy „tessék ajtót nyitni, itt jön a vám”, aztán megköszöni az előzékenységet és kölcsönösen jó utat kívánunk egymásnak.
Úgy 35 kilométer környékén vízhólyagot növesztettem a bal talpamon, ami miatt máshogy kezdtem mozogni, így nemsokára párja is lett a jobb sarkam belső felén. Ebben a cipőmben még sosem fordul ilyen elő, igaz korábban csak futottam benne. A talp fáradása eleve fájdalommal jár, de az elviselhető, viszont egy vízhólyag taposása nagyon kellemetlen, mintha parázs lenne. Lépésről-lépésre szidom csendben a világot, aztán beérünk egy településre, ahol zeneszóval biztatnak és felkiáltanak: „OOO – Douane!” A vámos csapat nagyon népszerű, mosoly az út széléről, megint egy pacsi és vagy 10-15 percig megint nem foglakozom a parázzsal. Célba érni az első napon nagy megkönnyebbüléssel és büszkeséggel töltött el. Végre leülhettem annyi időre amennyire csak akarok. Aztán a talpamra gondoltam, általános sajgás mellett helyi égető érzés. Mi lesz ebből holnapra? A szállodába visszaérve zuhanyozás után a holland vám egészségügyi szolgálatát vettem igénybe. Kiválóan lekezelték a hólyagokat, ügyesen letapasztottak, majd megnyugtattak, hogy ne aggódjak, hanem igyak két sört, pihenjem ki magam és minden rendben lesz. Csak reméltem, hogy ezt is fogom majd tapasztalni másnap hajnali fél 3 körül.
Nem mindig pont ezekkel a számokkal, de nagyságrendileg hasonlóan teltek el egy-egy nap etapjai. A 18. kilométer környékén negyedórás reggeli szünet. A 33. kilométernél 30 perces ebédszünet és a 45. kilométernél szintén egy 15 perces frissítő, és el is telik az az 50 kilométer 10 órán belül.
Csütörtök 02:45: öltözködés, reggeli, 03:40: transzferbusz és hajnali négy körül már a szürreálisan nagy tömeg hömpölyög… ismerős! Mégis máshogy, és másra készültünk, mint tegnap, ugyanis az időjósok esőt mondanak. Ellenőriztem, hogy az övtáskában benne legyen az esőköpeny,aztán a zokni alá vazelin, és jöhet a cipő. A tapasz alatt enyhén lüktetett lábam. Újra úton.
Az első eső, amit aznap kaptunk, arra volt jó, hogy meglássuk milyen ügyesen megy az, hogy a csapat lehúzódik az út szélére, előveszi a köpenyt felveszi és visszasorol. Ment, mint a karikacsapás. Kopog az eső a kapucnin, de nincs jobb mint szárazon megúszni, nem?
A második eső nem viccelt, kiadós volt és áztató. A cipőink teljesen beáztak. Ez van, meg a hátra lévő 17-18 kilométer, és vagy hét domb! Lesz mit számolni a kilométerek helyett. A vizes zokni alatt kezdett felcseperedni a jobb talpamon egy új hólyag. Furcsa érzés volt, ahogy lépésről-lépésre érintkezett a hideg esővíz és a forró parázs. Sisteregtem az esőben. De jó lenne nem foglalkozni a fájdalommal. Beszélgetés, mosolygás és haladás. Számoltam a dombokat a 4. hosszúnak tűnt. Szerencsére ezek a dombok, amolyan holland mérce szerinti dombok. Az utolsó frissítő állomás felé haladtunk mikor Rico, a csapat vezetője, jelzi, hogy mivel ez a pont a szállodánk mellett van és nagyon megáztunk, ezért rászánunk vagy 20 percet, hogy besétáljunk a szállodába és mindenki gyorsan rendbe hozhatja magát. Én zoknit és cipőt cseréltem. Picit féltem az „öreg HOKA-mat” felhúzni. Sokat futottam benne, és régóta nem használtam. Beleálltam és a meglepődtem, mivel a sajátos talpkiképzése miatt még a tartásom is megváltozott, szinte teljesen felfrissülve vágtam neki hátra lévő 7 kilométernek. a maradék egy-két domb lement viszonylag könnyedén. Ez az 50-es is eltelt, csak kicsit több ideig tartott. Este fürdés után megint randi a dokival: „ne aggódjak, hanem igyak két sört, pihenjem ki magam ki és tuti minden rendben lesz” – Remek.
Csütörtökön különleges volt a vacsora: egy grillpartit rendeztek nekünk. Jóllakottan bár kissé robotos mozgássaldőltem ágyba, viszont az agyam nem akart lekapcsolni, pedig jó lenne aludni – gondoltam, és valahogy elnyomott az álom.
Péntek 02:45: öltözködés, reggeli, 03:40: transzferbusz és hajnali négy körül már a szürreálisan nagy tömeg hömpölyög… Újra! Elég jól viselem a HOKA-mat, a sor elején találom magam néhány kilométerre. Haladunk, bár még sötét van, de a tömeg csak hömpölyög, picit döcögősebben megy mindenki, vagy mosolyogva, vagy kissé fáradt komor arccal, de: előre.
Mindenféle gondolatmenettel szórakoztattam magam:
„Hihetetlen! Ha ma beérek, akkor az már „a beérkezés”, utána már nem kell megint. Igen ám, de mi lenne, ha mégis 4 nap lenne? Akkor, hogy lenne egy másnap?”
Igazból az előzményekhez képest olyan jól viselkedett a talpam a HOKA-mban, hogy rávágtam magamnak: „el tudnék indulni egy 4. alkalommal is, főleg hogy az első hólyagok mára már elégé begyógyultak, nem lenne az gond, haladjunk.”
A „Via Gladiola” napján a kilométerek csak úgy megtörténnek, az út széléről osztogatták a kardvirágokat a katonák a málhazsákra főzik őket. Menetelünk a ballagós hangulatú díszletben sűrűbben mosolygok, mint pl. az esőben. Nem véletlenül. Ahogy fogyatkozik a hátralévő táv, úgy fokozódik az út szélén az ünneplés is.
Ebéd után különleges élményt nyújtott, ahogy átkeltünk pontom hídon, lassan de biztosan közeledünk a golfklubhoz az utolsó pihenőhöz, ahol a pihenés most hosszabb lesz. Andrisékelmondták a protokollt: Bevárjuk az összes csapatot, aki készült átöltözik egyenruhába, megérkeznek a felső vezetők és a vámos zenekar. Készüljek, arra, hogy én viszem majd a zászlót, mert elsőbálozó vagyok.
Egy másik ország hivatalos eseményén, magyar egyenruhában, magyar zászlóval a vendéglátó holland vámigazgatás zenekara mögött kötelékben 5 kilométertmenetelni, nos ilyet még nem éltem át. Remélem lesz még hasonlóra alkalom.
Bartók Levente Szabolcs
2 év kihagyást követően újra megrendezésre került a világ legnagyobb gyaloglófesztiválja, a 4Daagse. A nevezésünk 2020 óta tolódott és nem is volt kérdés, hogy amint újra lehet, jövünk.
Idén csak 3 fővel tudtunk nekivágni az útnak egy sajnálatos sérülésből fel nem épülés következtében.
Az autópályákat vonatsínre cseréltük és Budapestről Nijmegenig robogtunk. Az elején ódzkodtam a hosszú, 3 átszállásos túrától, azonban a német vasút által üzemeltett ICE járatok igazi kuriózumként szolgáltak számomra. Németország egyes szakaszain el is értük a 300 km/h sebességet, ami a MÁV-hoz szokott embernek szinte űrutazás.
Idén egy nappal korábban indultunk, hogy legyen időnk kipihenni az utat, így vasárnap reggel 8.30-kor már az arnhemipályaudvar csomagmegőrzőjének szekrényeibe tuszkoltuk bőröndjeinket, hogy ezt követően kicsit körül nézzünk a városban, ahonnan még 10 perc vonatozás Nijmegen. Az interneten rákerestünk, hogy mit érdemes megnézni, és nem okoztunk csalódást egymásnak, mert mindannyian a II. Világháborús Múzeumra tettük le voksunkat. Gyorsan beszereztük a helyi közösségi közlekedés elengedhetetlenkellékét az OV-chipcardot, feltöltöttük és buszra szálltunk. Ezt követően a Zypendaal és Sonsbeek parkokban sétáltunk, majd az állomáshoz közeli egyik étteremben telepedtünk le energiaraktáraink feltöltése céljából.
Az itt eltöltött idő közben derült ki – első körben – a közösségi média felületein keresztül, hogy idén „25% kedvezményt” kapnak a gyaloglók, tekintettel az esemény első napjára jósolt extrém meleg miatt, vagyis 200 kilométer helyett 150-et kell teljesíteni. Ne felejtsük el, hogy az eseményen közel 40.000 ember indul a világ minden tájáról, ezért a 40 fokos hőség óriási terhet tud zúdítani az egészségügyi személyzetre. Ráadásul korábban hasonló időjárási körülmények között több haláleset is tarkította a rendezvényt, illetve olyan szinten leterhelte az egészségügyet, hogy Hollandia más városaiban is akadozott, így nem meglepő egy ilyen döntés. Kétségtelenül történelmi tett volt ez a szervezők részéről, mivel még soha nem maradt el nap.
Ezzel a tudattal utaztunk tovább Nijmegen városába, ahonnan a Holland Vám munkatársai a holland-német határ közvetlen közelében fekvő Berg en Dal településre szállítottak, az itt található Fletcher Hotel ad otthont a nemzetközi vámos kontingensnek. A szálloda változatlanul remek színvonalú, nem mellesleg mesés környezetben helyezkedik el.
A hétfői napon szoktunk általában megérkezni autóval egy hosszú, fárasztó utat követően. Most ezzel és a felszabaduló keddi nappal nyertünk egy kis időt, amit arra fordítottunk, hogy Nijmegent is kicsit felfedezzük, így a belvárost és a Waalfolyó vizét és strandját is megismertük.
A keddi napon ráhangolódásképp azért egy laza 15 kilométeres kört gyalogoltak a csoportok. Szerdán pár perccel hajnali négy óra után indult a csapatunk, amely 12 fős volt. Idén a holland keménymagon kívül belgák, magyarok és 1-1 finn, illetve német vámos alkotta. A magyar különítmény évről évre az 5001-es csoportban szerepel, ami megtisztelő, hiszen ezt tartják a leggyorsabbnak. Ugyan nem verseny, de a hollandoknál ez egyfajta rivalizálás, hogy melyik csapatuk milyen gyorsan megy, a sebesség 6 km/óra, ami egy kellemetlen tempójú gyaloglás az én megfogalmazásomban.
A csapatok egy külön helyről indulnak, az odavezető úton hirtelen nem tudja eldönteni az ember, hogy focimeccsre megy, vagy mi történik, mert olyan hangorkán van, mintha a nemzeti csapat játszana. Elképesztő a körítés, a 4 napos menet hetében 7 napos fesztivál is van. A lakosok pedig úgy biztatják az indulókat már hajnalok hajnalán, hogy öröm elrajtolni.
Nehezen vettem fel a ritmust magamban, pár kilométer megtétele után elgondolkodtam, hogy miért is csinálom meg újra és újra.
Telt-múlt az idő és rájöttem miért is jó itt lenni Vámosként is, mivel a Douane felirat láttán az emberek kedélyesen elbeszélgetnek a menetoszlopban haladó csapat holland tagjaival, nincsenek beszólások, vagy megjegyzések, váltanak pár szót, aztán egy pacsival elhaladunk egymás mellett, hiába más a megítélésük kint.
A menet során kettes oszlopban kell haladniuk, ami több ezer ember együttes gyaloglása során néhol igen nehezen kivitelezhető. Fontos, hogy ne maradjon le senki, ha mosdó vagy egyéb miatt lemorzsolódsz, akkor igyekezned kell felzárkózni. Érdemes jól átgondolni, hogy mikor milyen szükségleted van, mivel a menet során előre nem jelzett helyeken ellenőrző pontok vannak, ahol a csapatot leszámolják és ott kifejezetten együtt kell áthaladni, rendezetten. A frissítést mindenki magának oldja meg, azonban minden nap a hollandok 3 ponton biztosítanak pihenőhelyet. Itt ehetsz, ihatsz (szendvicsek, joghurtok, leves, tészta, saláta, tea, kávé, ISO, víz) és orvosi segítséget kérhetsz. Egy idő után nagyon várja az ember a DOUANE – NETHERLAND molinókat, ami egy nagyjából 15-20 perces pihenővel kecsegtet.
A csapatokat egy-egy holland kolléga vezeti, ők a „SquadLeaderek”, akik tapasztaltak és jó szemük van ahhoz, hogy felmérjék, megállapítsák egy-egy emberről, hogy éppen, hogy vannak. A csapatban idén 2 elsőbálozó volt, köztük tőlünk Mosonczki Peti. Körülbelül 14 órakor végeztünk egy-egy nappal, ami a pihenőket is beleszámítva kb. 10 órás gyaloglás (az én mérésem alapján nagyjából 4000 kalóriát égettem naponta).
A menet mindig egy helyről indul és ott is fejeződik be, tulajdonképpen minden égtáj fele megyünk egy ötvenest, kivéve idén, most az északi rész kimaradt. A végén lepacsizik a csapat, aki akar, bedob egy sört, majd irány vissza a szállásra busszal. Nálam a menetrend nagyjából úgy nézett ki, hogy 16:00-18:20 között alvás, 18:30-tól vacsora, aztán 21 óra körül újra alvás, 2.30-kor pedig ébresztő újra és újra.
Le a kalappal a szervezés előtt, nagyjából 30 fő gondoskodott a menet közbeni élelmezésről és orvosi ellátásról, esténként pedig 10 fő fixen azon dolgozott, hogy másnap lábra tudjunk állni. A kisebb orvosi beavatkozástól kezdve a masszázsig mindenben segítettek, esténként a hotel egyik tárgyalója konkrétan tábori korházzá alakult. Az 5001-es csapatból 2022-ben senki sem esett ki, mindenki teljesítette a Vierdaagse-ot. Acsapatkapitány a magyar különítménnyel meg volt elégedve idén is.
Az esemény méltó megkoronázása, hogy a pénteki napon az utolsó 5 kilométert magyar egyenruhában és zászlóval tettük meg. Ekkor már minden vámos résztvevő opcionálisan átveheti az egyenruháját és elől a holland vám zenészeinek felvezetésével meneteltünk a cél felé. A fesztiválhangulat az esemény minden napjára jellemző, de az utolsó nap tényleg hatalmas élmény, a gyaloglókat az út mentén néző tömeg mindenhol éljenzi vagy éppen elismerésük jeléül megveregetik a vállukat vagy kezet fognak velük.
Az idei 150 kilométerrel megvan a harmadik teljesítésem, én egyelőre nem gondolkodom újabb részvételen, azonban minden vállalkozó kedvű kollégát biztatnék rá. Embert próbáló, sokszor monoton, ugyanakkor egy remek, összekovácsoló rendezvény, ahol megismered a saját határaid egy részét.
A Holland Vámhatóság prospektusában szereplő afrikai közmondással zárnám soraimat:
„Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül. Ha messzire akarsz menni, menjetek együtt.”
Róth András
2019. július 19-én és 20-án a szokásos „Talákozunk jővőre” köszöntésekkel búcsúztunk el a Holland Vámhatóság által meghívott országokból érkező kollégától illetve a Rico által vezetett csapatunk tagjaitól is. Ekkor még egyikünk sem sejtette, hogy csak majd 3 év múlva találkozunk újra a 4Daagse-n.
A 4Daagse az egyik olyan rendezvény, amely a Pénzügyőr SE honlapján, a sportegyesület történetét bemutató oldalon név szerint említésre kerül. Az ECSA és a Holland Vámhatóság szárnyai alatti történő magyar pénzügyőri szerepvállalás évtizedeket ölel át. Mivel ez az egy hetes program az ECSA által szerevezett események közül a leghosszabb, ezért a csapatok tagjai közösen élik napjaikat, teljesítik a távokat, miközben a többi vámos résztvevőnek is van ideje megismerni egymást, nem csak elrohanunk egymás mellett.
Az idei évre is 4 fő kapott meghívást és mivel a 2020 évi rendezvény óta a nevezésünk tolódott, a 4 fős csapat két éve tűkön ülve várta a rajtot. Mosonczki Péter személyében egy, az esemény szempontjából újonc is került a csapatba. Sajnos az utolsó pillanatokban egy sérülés miatt az utazó csapat 3 főre fogyatkozott.
Az idei megmérettetésre az eddigi autós utazással ellentétben vonattal indultunk el szombaton. A Keleti pályaudvaron a vonat indulása előtt egy gyors helyjegy-vásárlást eszközöltünk (mivel az online jegyvásárlás folyamata során a helyjegyek váltására nem volt lehetőség), mégse álljunk közel 20 órát a vonaton. Kifelé menet egy Budapest- München, München – Köln, illetve Köln – Arnhem vonatút után. A délelőtti megérkezést követően egy kis helyi múzeumlátogatást és városnézést iktattunk a programba. Majd az egyik sétálóutcában szívtuk magunkba a helyi életérzést kora délután.
Eztán már csak egy röpke 15 perc körüli vonatút várt ránk a szomszédos Nijmegenbe.
A vasútállomásról egy gyors telefon Riconak és már jött is értünk a holland vám mikrobusza, hogy elvigyen minket a következő hétre főhadiszállásunkként szolgáló szállodába.
A szobakiosztásunkat látva elégedetten konstatáltam, hogy újra terasszal rendelkező szobát kaptunk, amely az esti csapatépítő összejövetelek szempontjából az emeleti szobáknál jóval optimálisabb. A kipakolást követően kezdtek szállingózni a távolabbról érkező résztvevők. Sokukkal, ha nem is személyesen, de arcról ismertem, hiszen a többség évek óta rendszeres résztvevője az eseménynek.
A hétfői nappal kezdődik a hivatalos rész. 14 órakor a szálloda kertjében került megtartásra a megnyitó ünnepség, majd ezt követően a csapatértekezletek. A csapatban lévők többségét akkor már évek óta ismertem, hiszen mi magyarok a hírhedt rotterdami csapatba kerültünk évről-évre. És ez most is így volt. A hosszú évek alatt a csapatban kivívtuk magunknak az elismerést. Idén is mi magyarok adtuk a helyieken kívül a Rico-féle csapat többségét. Rövid egyeztetés és megbeszélést követően a keddi nap törlése miatti programváltozás is átbeszélésre került, majd ahogy a csapatok többsége, mi is külön-busszal Nijmegen felé vettük az irányt, hogy feltérképezzük az esemény központját.
Mivel a meteorológia az első gyalogló napra – keddre – 38 Celsius-fokos hőmérsékletet jelzett előre, így a rendezők nem kockáztatták meg a közel 40 ezer fő résztvevő elindítását aznap. Így a hetedik részvételem során némi újdonság is került a rendszerbe a törölt nappal. Az első hivatalos nap a szerdai nap lett, s lett a rendezvényből egy három napos négy-napos.A holland kollégák a keddi napra egy laza 15 kilométeres körtúrát szerveztek le a vámos részvevőknek, hogy senkit ne érjen meglepetésként a szerdai 50-es. Hála a korai indulásnak ezen a napon kétszer is tudtunk az étteremben reggelizni. A megtett útvonal döntő többsége elkerülte a rendezvény pályáját, így számomra is új vidékeken kalandoztunk.
Szerdán aztán elérkezett a várva várt pillanat, hogy egy kellemes nem túl korai 2:30-as kelés után, elfogyasztva a reggelit meginduljunk a sötét éjszakát átszelve buszunkkal a városba a rajzóna közelébe.
A Covidot megelőző időszakhoz képest egy jelentős változást fedeztem fel. Bár a tömeg a rajtzóna körül hatalmas volt, de a több-tízméter hosszan elnyúló emberi kapuk (egymással szemben álló emberek alkotta oszlop, melynek fej fölött összeérő karjai között halad el a rajtoló ember-sereg) elmaradtak. Ezt leszámítva a szurkolás, sikeres teljesítést ismétlő bíztatás változatlan intenzitással megmaradt.
A hajnali kora reggeli órákban történő menet-szakaszok inkább a csendesebb elmélkedésre alkalmasak, bár már ilyenkor is sok helyen „él”-nek az útba eső falvak, városok, de igazán 8-9 óra körül kezd el kialakulni a településeken a fesztivál-hangulat ahol általában a főtereken a települések vezetői folyamatosan tapsolva bíztatják a résztvevőket, 100 méterenként különféle zenekarok, DJ-pultok vagy csak a házak elé kitett hangfalak biztosítják a talp alá valót.
A hajnali 4 órás rajt után az első etap egy 16-20 kilométerkörüli szakasz, mely után egy afféle második reggelit fogyasztunk el. Mindenkinek más válik be, de én ilyenkor szoktam meginni az első kávémat (a 2:30-as reggeli kelések után annak ellenére sem kávézom, hogy amúgy normál esetben a kávéfogyasztásom vetekszik egy kiszikkadt teve oázisban való töltekezéséhez), illetve a szendvics, gyümölcsjoghurt kombó sem maradhat el. A frissítőpontokon a víz-és izoutánpótlás alap.
A reggeli utáni részen már szinte mindenhol ébren vannak a helyiek, az utcán lévő tömegből ítélve ezeken a napokon nem sokan dolgozhatnak. Az útvonalon sok az önkéntes segítő, különféle ajándékokat és egyéb ellátást osztogató szervező, de a helyiek is tömegesen kínálgatják a különféle sós, édes süteményeket, cukrokat, italokat.
Körülbelül 15 kilométer megtétele után érünk az ebédszünethez. Ezeken a postokon a reggeli szendvicsekből, joghurtokból illetve különféle meleg ételekből (általában valamilyen leves, illetve egy egyszerűbb húsos főétel illetve saláta a menü).
Ebéd után két kb. 10 kilométer körüli szakasz maradt a napokból. A kettő között egy 10-15 perces pihenőponttal. A pont után – a napi távolságot nézve – csak egy könnyed, kb. 7-8 kilométernyi séta után értünk célba a napok folyamán a reggel még rajtzónaként működő, de ekkora céllá alakuló területre.
Az idei 4Daagse a már említett elmaradó napon kívül egy változó intenzitású esőkkel tarkított csütörtöki nappal is kedveskedett a résztvevőknek.
A pénteki nap évek óta a kedvencem. Különleges hangulatú a pontonhídon való átkelés, illetve a „Via Gladiola” 5 kilométerre alakzatban, egyenruhában. Egyenruha-fetisisztáknak amúgy is sok látnivalót ad ez a 4 nap, mivel a Föld minden szegletéből érkeznek különféle egyenruhás vonulók, legyenek egyéni vagy csapatban teljesítő résztvevők. És ez az egyik varázsa ennek a rendezvénynek, hogy az egyenruhásokat, fegyveres testületek tagjait kiemelt figyelemmel követik a nézők is.
Személy szerint engem így a 7. teljesítésnél nem ér váratlanul semmi, a lábaim hozzászoktak a 200 kilométer betonhoz, vízhólyagja meg többnyire lesz az embernek, de az se baj, ha nem. Menni kell és csinálni. Más opció úgysincs. Én így az évek távlatából nem készülök különösebben semmilyen ragasztással, vagy egyéb praktikával, ráadásul idén még a biztosítótűket is otthon hagytam. Az idei évben a vámos indulók közül csak 2-3 fő esett ki, így a teljesítések aránya az átlagosnál jobb volt még annak ellenére is, hogy az utolsó pillanatokban szinte minden csapatból esett ki nevezett.
A pénteki nap zárásaként a gálavacsora előtt a hivatalos záróünnepségen adták át a medálokat, illetve a 10-, illetve 25-szörös teljesítők egyedi díjazásait a kollégák ovációja közepette.
A vacsora után a szokásos búcsúzkodás után a holland kollégák hazafelé vették az irányt és csak a külföldiek illetve a szervező bizottság tagjai maradtak a szállodában. A szombati napon már kényelmesen 7:00 utáni ébresztőre húzott telefonokra ébredtünk, majd a reggelit követően megindultunk előbb Arnhembe vonattal, majd onnan egy új útvonalon Duisburgban majd Münchenben történő átszállást követően Budapestre.
Összességben elmondható, hogy ez egy nagyon jól szervezett, egyedülálló rendezvény mind a 4Daagse oldaláról, mind az ECSA, illetve az idén 425 éves holland vámhatóság, mint vendéglátó oldaláról.
Gratulálok a 3. teljesítéshez Bartók Levente Szabolcsnak és az idén debütáló Mosonczki Péternek, illetve köszönöm, büszke vagyok, hogy a szép hagyományt folytatva öregbítették a magyar vámosok hírnevét az eseményen. Remélem, hogyezután is, évről évre sikerül összerakni egy hasonlóan jó csapatot és folytatni a sorozatot.
Külön köszönöm még a PSE-nek, a Túra és verseny szakosztálynak, illetve a NAV-nak, illetve Mindenkinek aki tudtunkon kívül segített annak megteremtésében, hogy ott lehettünk az idei eseményen. Nem utolsó sorban köszönöm azElődöknek, akik előttünk, mint a Vám-és Pénzügyőrség illetve a NAV tagjaiként részt vettek illetve teljesítették a 4Daagse-t.
