SIKERES ÉVZÁRÁS

SIKERES ÉVZÁRÁS

A 2022-es évet sikeresen zárta Extra Ligás csapatunk. Az utolsó rangadón is magabiztos három játszmás győzelmet arattunk a FINO Kaposvár csapta ellen. Ezzel bebiztosítottuk első helyünket az alapszakaszban. Így ezzel a pozícióval várjuk az új évet.

 Első meccsünk az alapszakaszban január 14-én lesz hazai pályán a KISTEXT csapatát fogadva. De előtte január 7-én szintén haza pályán a szünetben új játékosokat igazoló MÁV ELSŐRE SC- FOXCONN csapatával küzdünk meg a Magyar Kupa negyed döntőjének második mérkőzésén.

A tavalyi év mérlegéhez tartozik az is, hogy a Magyar Röplabda Szövetség elnökségének döntése alapján az ÉV legjobbjai között a mi játékosaink három kategóriában is kitüntetettek lettek. A díjátadóra a meccs előtt került sor.

 Így a Magyar Röplabda Szövetség elnökségének döntése alapján, 2022-ben az Év férfi teremröplabda játékosának Tatár Mihály Díját KOVÁCS ZOLTÁN kapta. Míg 2022-es Év férfi teremröplabda edzőjének járó  Beregszászi Szabolcs Díját csapatunk vezetőedzője JÓKAY ZOLTÁN kapta. Igazi meglepetésként, pedig az MRSZ által Szakmai különdíjban részesült, mint a 2022-es év Legjobb külföldi játékosa, csapatunk liberója: FELICIANO JORGE BRUNO.

A díjakat az MRSZ Főtitkára, illetve Elnökségi tagjai adták át. A díj átadásánál még az is megtiszteltetés volt, hogy Weczera Csaba adhatta át a csapat legjobb játékosának a díjat. Weczera Csabai az MRSZ elnökségi tagja, egyesületünk szakosztályvezetője, illetve aki a díjátadóról az U19-es válogatotthoz ment, hisz mint a válogatott Szövetségi kapitánya nekik a szünetben is munka volt. Így ők már január első hetében Görögországban, felkészülési mérkőzésen vannak. A válogatottnál segítői Gazsi Péter csapatunk másodedzője, illetve Yanier Cordies Salazar, csapatunk erőnléti edzője.

Bízunk a sikeres folytatásban!

 

Az utolsó meccs eredménye:

Pénzügyőr SE – Fino Kaposvár 3:0 (18, 15, 19)
Kőér utca, 250 néző. V: Kiss Z., Adler.
PÉNZÜGYŐR: Rása 3, Magyar 2, Kiss D. 14, Tomanóczy 6, Kovács Z. 14, Dávid Cs. 5. Csere: Feliciano (liberó), Tordai 1, Majoros, Quintz. Vezetőedző: Jókay Zoltán.
FINO: Kalmár 7, Bögöly 8, Lescay 3, Mancsev 2, Hernandez 13, Iván B. 2. Csere: Bozóki (liberó), Hubicska, Tóth K. 1, Tóth G. 1. Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics.

PSE SIKEREK A STRANDRÖPLABDÁBAN

PSE SIKEREK A STRANDRÖPLABDÁBAN

Az MKB – Strandröplabda Bajnokság Országos Döntőjében Egyesületünk két tagjáért szurkolhattunk. Kiss Dániel és Rása Alex második helyen végzett. Gratulálunk nekik, hisz kemény munka árán, a mester fordulókon is folyamatosan az élmezőnyben végezve jutottak el idáig!

A strandröplabda utánpótlás Magyar Bajnokság – U16 döntőjében két párosunk volt érdekelt, ahol a Reiner- Máthé duónk az 5. míg a Pál Kedves- Mihálovits párosunk egészen a döntőig menetelve, országos bajnoki második helyezést értek el.

Lupa Beachen rendezték az U14 fiú strandröplabda magyar bajnokság döntőjét. 5 PSE páros vett részt a versenyen. Nagy csaták voltak és a legjobb négybe egy párosunknak sikerült bejutnia. Weczera Balázs és Ötvös Péter az elődöntőt is sikerrel vette. A döntőben egy olyan Kecskeméti párossal találkoztak akiktől teremben az Országos terem Mini bajnokság döntőjében vereséget szenvedtek.
 A strandon sikerült visszavágni és látványos labdameneteket követően megnyerniük a Magyar Bajnoki címet U14 korosztályban.

STRANDRÖPLABDA U16 MÁSODIK FORDULÓ

STRANDRÖPLABDA U16
MÁSODIK FORDULÓ

Az első fordulóhoz hasonlóan, az U16-os Strandröplabda Bajnokság második fordulójában Tatán sem talált legyőzőre a Mihálovits Pál – Kedves Patrik duó, így szettveszteség nélkül minden mérkőzést megnyerve a második OB győzelmüket ünnepelhették a PSE fiatal játékosai, akiket Gyenes Márió készített fel.
Gratulálunk!

STRANDRÖPLABDA U16 ARANYÉREM AZ ELSŐ VERSENYEN

STRANDRÖPLABDA U16
ARANYÉREM AZ ELSŐ VERSENYEN

A teremszezon végeztével az idei év első strandröplabda versenyén, az OB fordulón a PSE U16-os játékosai elhozták az aranyérmet!

Két párosunk volt érdekelt az U16-os csepeli fordulón, ahol a körmérkőzések után döntötték el a helyezéseket. A Máthé-Reiner páros épphogy lecsúszva a dobogóról a 4. helyen zárt, míg a Mihálovits Pál Milán-Pál Kedves Patrik alkotta duó nem talált legyőzőre és megnyerték az első fordulót. Felkészítőjük: Gyenes Márió

RÖPLABDA TÁBOROK 2022

RÖPLABDA TÁBOROK
2022

Az idei évben a Pénzügyőr SE a Kispest SE-vel karöltve rendezi meg a nyári táborait, melyek hat héten keresztül várják a táborozni vágyókat! Várunk mindenkit sok szeretettel, ja és azokat is, akik a Magyar Bajnok és Magyar Kupagyőztes csapat tagjaival is szeretnének találkozni, hiszen erre is lesz lehetőség! További részletek a plakáton!”

EXTRALIGA XIII. FORDULÓ

EXTRALIGA XIII. FORDULÓ

Egy újabb győzelem a Kecskemét otthonában. Igaz most egy szettet hozni tudott a hazai csapat, de így is meggyőző fölénnyel abszolváltuk a mérkőzést.

Az összecsapásról megkérdeztük vezetőedzőnket, Jókay Zoltánt:

“Egy kicsit tompábbak voltunk a kelleténél az első játszmát is hátrányból fordítottuk meg, amit a végén meg is nyertünk. A második menetben egyértelműen látszott, hogy nem vagyunk kiélezve, amiből a Kecskemét szépen építkezni tudott. A harmadik szettben jól indultunk és sikerült egy komoly előnyt kialakítanunk, amit a végéig sikerült is megtartanunk. Az utolsó mindent eldöntő szett végül nagyon izgalmasra sikeredett, de azt is behúztuk, amivel a mérkőzést is megnyertük. Koncentrálunk a következő mérkőzésre, dolgozunk tovább, hiszen még az alapszakaszban is van egy mérkőzésünk.”

A következő mérkőzésünket hazai pályán fogjuk játszani a MAFC-BME csapata ellen, amelyről további információkat a későbbiekben osztunk meg veletek.

Eredmény: Kecskeméti RC – Pénzügyőr SE 1:3 (20:25/25:23/12:25/23:25)

 

HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!

FÉRFI NBII U21 ‘B’ CSOPORT

FÉRFI NBII U21 'B' CSOPORT

Sajnos most sem a teljes csapattal tudtunk kiállni, két kezdő játékost voltunk kénytelenek nélkülözni. Ennek ellenére a fiúk mindent megtettek, igazából talán csak a sáncmunka volt így kevésbé eredményes. Volt sportértéke a mérkőzésnek, amit a pontok is tükröznek, sajnos most nem nekünk jött ki a végjáték.

Eredmény: Pénzügyőr SE – Kecskeméti RC – 1:3

HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!

OMB II. OSZTÁLY DUNSZT FERENC U13

OMB II. OSZTÁLY DUNSZT FERENC U13

Nyíregyházán vett részt az U-13’B’ csapatunk. Hajta SE csapatát szép játékkal sikerült megverni 3:0 arányban. A nyíregyháziakkal szoros első szettben 25:23-ra kaptunk ki, ami rányomta bélyegét a következő két játszmára is. Folyamatosan fejlődnek a srácok, legtöbbször már szépen kijátszák a három érintést és betartják a taktikai utasításokat. Folyamatosan építjük be az újakat a csapatba, bizakodóan tekintünk a tavaszi fordulók elé.

Eredmény: Hajta SE – Pénzügyőr SE ‘B’ – 0:3

Eredmény: Pénzügyőr SE – GLP Nyíregyháza – 0:3

HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!

EXTRALIGA XII. FORDULÓ

EXTRALIGA XII. FORDULÓ

Egy újabb magabiztos győzelem a KISTEXT csapata ellen, amellyel biztosítottuk az alapszakaszbeli első helyünket. Az első két szettben még viszonylag fej-fej mellett haladtak a csapatok, melyekből mi jöttünk ki jobban és a végjátszmákban rendre el tudtunk lépni ellenfelünktől. A harmadik szettben már az elején sikerült egy nagyobb különbséget kialakítani, amelyet sikerült végig megtartanunk. Az összecsapásról megkérdeztük a vezetőedzőnket, Jókay Zoltán:

“Amíg koncentráltunk addig nem volt gondunk, aztán a játékvezető szerepét is próbáltuk átvenni, ami nem feltétlen jó számunkra, de aztán ebből is kinőttünk. A második játszma közepétől már viszonylag gördülékenyebben játszottunk és hoztuk azokat a megoldásokat, amik az erősségeink.”

A következő mérkőzésünket a Kecskeméti RC ellen fogjuk játszani, méghozzá idegenben. További információkat a későbbiekben osztunk meg veletek.

Eredmény: Pénzügyőr SE – KISTEXT 3:0 (25:20/25:18/25:18)

HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!

EXTRALIGA XI. FORDULÓ

EXTRALIGA XI. FORDULÓ

A pénteki MVM Magyar Kupa Elődöntő II. mérkőzését követően, egy napot pihenve, már a Dunaújváros otthonában kellett teljesítenie a csapatnak. Mindkét napot sikeresen abszolválták a srácok, két mérkőzésből két győzelem, méghozzá 3:0-s mérkőzésekkel.

 Az összecsapásról megkérdeztük vezetőedzőnket, Jókay Zoltánt:

“Nem sikerült 100 %-an ráhangolódnunk erre a mérkőzésre. Megint szerepet kaptak a fiatalok is, remélhetőleg ennek majd hasznát is vesszük a későbbiekben.” 

A következő mérkőzésünket hazai pályán fogjuk játszani a KISTEXT csapata ellen. További információkat a későbbiekben osztunk meg veletek

Eredmény: DKSE – Pénzügyőr SE 0:3 (22:25/19:25/22:25)

 

HAJRÁ PÉNZÜGYŐR!

Scroll to top