Régi adósságomat szeretném végre törleszteni ennek az anyagnak a közzétételével. A nijmegeni „Négynapos” a PSE Túra és Verseny Szakosztályának évek óta meghatározó eseménye, noha a kezdetek a szakosztály megalakulása előtti időkre nyúlnak vissza. A nagyhírű, régi hagyományokra visszatekintő nemzetközi eseményen történő magyar finánc részvétel – dacára a publikálására tett korábbi erőfeszítéseknek, az elért sikereknek – méltatlan módon az évek során szinte említésre sem került. Az idő múlásával sajnos egyre szűkült azok köre, akik vállalkoztak a „kvalifikációra”, illetve magára a Négynapos teljesítésére.

Eleinte kitüntetésnek számított, ha valaki kijuthatott erre az eseményre, később viszont már szinte kötéllel kellett olyan kollégákat keresni, akik hajlandóak, és legfőképpen képesek is voltak a 200 km táv gyalogos teljesítésére, ezért az írás nem titkolt célja az esemény népszerűsítése is.

Nem lenne teljes az anyag azonban, ha mindenekelőtt nem említeném meg két kollégánkat, akiknek köszönhetően a magyar vámosok évről–évre sikeresen teljesítették ezt az erőpróbát, elismerést „kiharcolva” maguknak, illetve rajtuk keresztül a magyar Vám-és Pénzügyőrségnek, Magyarországnak. Nagymértékben nekik is köszönhető, hogy a magyar vámosokat újra és újra szeretettel hívják meg a Négynaposra.

Az egyik kolléga Szabó Árpád, akinek neve a Vierdaagse-val az évek során szinte összeforrott, hiszen Árpi volt, aki a „toborzással”, nevezéssel, szervezéssel, utazással kapcsolatos bokros teendőket magára vállalta. Árpi alakja a külföldi kollégák között is legendássá vált, hiszen személyiségével, a benne rejlő hihetetlen energiával, humorával sok-sok „hívet”, barátot szerzett magának. Miután Árpi nyugállományba vonult, nem telt el úgy Négynapos, hogy a külföldi kollégák ne kérdezgették volna lépten-nyomon „hol van Arpad?”

A másik kolléga Borbély László, aki sok éven át Árpi „szárnysegédjeként” részt vett a szervezői, illetve tolmács feladatok végrehajtásában. Laci utánozhatatlan fekete humora pedig szerintem évről-évre nagyban hozzájárult a sikeres teljesítésekhez. Ha az nem lett volna, néhányunk biztosan a Waal folyóban végzi.

Sokunk számára jelentette, jelenti ez a megmérettetés a gyalogos teljesítménytúrázás dzsamboriját, mely megérdemli végre, hogy ejtsenek „némi” szót róla. Az alábbi rövid írást kisebb „kézikönyvnek” szánom, melyből röviden megismerhető minden, amit a Négynaposról tudni érdemes.

Az írás egyben tisztelgés a teljesítő kollégák előtt.

VIERDAAGSE Nijmegen
(Az elmebaj egyik fajtája)

Hollandia szerintem egyértelműen a furcsaságok földje. Hát milyen már az, hogy alacsonyabban van, mint a tenger? Nem? Vagy ott vannak a térdig érő kerítések, meg ezek a „fűszeres”, vagy milyen sütemények. A sok lóról, tehénről, meg kecskéről, amiket csak hobbiból tartanak már nem is beszélve. Szóval nem is csoda, hogy 101 évvel ezelőtt kitalálták a Négynapost.

Mi is az a Vierdaagse?

A nijmegeni nemzetközi négy napos gyaloglás (németalföldi nyelven Vierdaagse: „Négy napos esemény”) az egyik legnagyobb gyaloglóesemény a világon, melyet 1909 óta rendeznek meg minden év júliusában a sport és testmozgás népszerűsítéseként. A résztvevőknek naponta - korcsoporttól és kategóriától függően - 30, 40 vagy 50 kilométert kell gyalogolniuk, és a teljesítésről - a holland uralkodó által jóváhagyott, hivatalos - érmet kapnak (Vierdaagsekruis: Négy napos esemény kereszt). Ezt a kitüntetést a holland katonák, rendőrök, és vámosok az egyenruhájukon is viselhetik. (A ’98-as teljesítés után a magyar vámosok is kérvényezték, hogy a külföldi kollégákhoz hasonlóan viselhessék a kitüntetés a társasági egyenruhán, de a kérés elutasításra került.)

A négy napos gyaloglás eredetileg katonai rendezvény volt, néhány civil résztvevővel. Napjainkra ez az arány azonban már bőven megfordult, tehát a résztvevők főleg civilek. Természetesen azért a fegyveres erők tagjai és a katonai tanintézmények hallgatói is szép számmal képviseltetik magukat a világ minden tájáról. Az utóbbi években az egyenruhás résztvevők száma kb. 10 ezerre volt tehető. A katonák, rendőrök, vámosok menetcsapatokat alkotnak, de akad néhány katona, aki egyéniben indul. A menetcsapatok létszáma a minimális 11-től a maximális 30-ig terjedhet. Alakzatban, katonai dalokat énekelve, a civilekétől némileg eltérő útvonalon (ez csak a katonákra vonatkozik) menetelnek. A katonák Nijmegen helyett Heumensoord-ból indulnak, egy Nijmegentől délre található óriási katonai sátortáborból, melyet minden évben kifejezetten erre az eseményre építenek fel. A katonák választhatnak, hogy napi 50 km-t gyalogolnak felszerelés nélkül, vagy - ha elmúltak 18 évesek - 40 km-t tesznek meg legalább 10 kg - os felszereléssel, melybe a víz nem számít bele. A menetelés utolsó napján az egyenruhás résztvevők néhány kilométerrel a cél előtt átöltöznek díszegyenruhába, és a maradék távot abban teljesítik, elvonulva a Nijmegen központjában felállított dísztribünön helyet foglaló magas rangú feletteseik előtt.

A gyaloglás minden napja, azután a legnagyobb város után kapta a nevét, amelyen az útvonal áthalad. Így az első nap Elst, második Wijchen, harmadik Groesbeek, míg a negyedik Cuijk után. Az útvonal mindig ugyanaz, hacsak nincs olyan különleges helyzet, amely miatt változtatni kell rajta. A II. világháborútól eltekintve 2006. volt az első év, amikor - az extrém hőség okozta halálesetek miatt - le kellett fújni a menetet. A 90. Négy Napos Gyaloglás így „A csak egy napig tartó gyaloglásként” maradt emlékezetes. Miután egy résztvevő gyaloglás közben, míg egy másik az első napi célba érkezést követően elhunyt, és rengeteg gyaloglónak kellett menet közben segítséget nyújtani a hőségben fellépő problémák miatt, a menetet lefújták. Korábban ilyen soha nem történt, habár 1972-ben előfordult ugyan haláleset, de a napi távok 10 kilométerrel történő csökkentése mellett a gyaloglás akkor folytatódhatott. A 90. Négy Napos Gyaloglás első napjának teljesítői így érem helyett egy emlékkitűzőt kaptak.

Az utolsó napon a célhoz közeledve, a közönség kardvirággal (Gladiola-val) – az erő és győzelem szimbólumával – ünnepli a gyaloglókat. A cél felé vezető Szent Anna utcát ezért a nijmegeni gyaloglás Via Gladiola - jának hívják.

Az utóbbi években 40 ezer fő fölé emelkedett a jelentkezők száma. A hatalmas érdeklődés/jelentkezés miatt a szervezők 2004 óta korlátozzák a létszámot. Az esemény népszerűségét jól példázza, hogy a 2004-ben először 47 ezer főben korlátozott létszám 6 hét alatt betelt. A 2008. július 15-18. között megrendezett 92. gyaloglásra már „csak” 43.450 fő regisztrált, közülük 5.018 el sem indult, 3.470 indulónak pedig nem sikerült befejeznie a menetet.

2008 - ban 6.620 résztvevő önként vállalta, hogy cipőfűzőre erősített chipet fog viselni, amely speciális „lábnyomként” rögzíti az útvonalát. Ez a fajta adatgyűjtés a szervezők számára lehetővé tette az egyéni előrehaladások követését, a torlódások előrejelzését. A „cipőfűző” projekt révén a rendezők számos hasznos információt szereztek, mely alapján a szervezés még professzionálisabbá vált.

A Négy napos eseményt kísérő rendezvények, melyek a gyaloglás előtti szombaton kezdődnek és a következő hét péntekén fejeződnek be, több mint 1 millió látogatót vonzanak. Ezt a fesztivált a legnagyobbak között tartják számon Hollandiában. Ingyenes zenei és egyéb különleges programok vannak a hét minden napján, köztük a kedd este megrendezésre kerülő híres tűzijátékkal.

A nijmegeni négynapos története

A testnevelés „megszervezése” a huszadik század eleji Hollandiában alapvetően a tanárokhoz és a katonákhoz kötődött. Ennek megfelelően a két helyszín is könnyen meghatározható. Az iskola volt az egyik, és természetesen a katonai kiképzés a másik. 1904 őszén a bredai 6. Gyalogos Ezred őrmesterei futballklubot alapítottak. Ez ösztönzőleg hatott a hadseregen belül, és a klub egy éves évfordulóján 1906 és 1907-ben Field Army (terep/mezei/harctéri) hadi sport napok néven versenysorozatot szerveztek. A kezdeményezésük sikere különböző sport szövetségeket és társadalmi szervezeteket késztetett arra, hogy létrehozzanak egy „gyűjtő” szervezetet, mely 1908. április 3-án egy hágai kávéházban (het Zuid-Hollandsch) meg is alakult „Holland Testnevelési Egyesületet” (NBvLO) néven.

Az első „négynapos” ötlete egy arnhemi hadnagy, C. Vienhoff nevéhez fűződik, aki már 1907 júliusában javasolta, hogy a bredai sportnapok keretében kerüljön megszervezésre egy négy napig tartó gyalogmenet. Az ötletből 1909-ben lett valóság, amikor az időközben megalakult NBvLO 15 útvonaltervet is készített.

Az első „négynapos” 1909 – ben a „királynő napjának” ünnepségeit követő napon vette kezdetét. 10 laktanyából 306 katona indult el, hogy mintegy150 km gyalogolva végigjárja a helyőrségeiket. Útjukon tíz civil is elkísérte őket. Frisland - ban az utak rossz állapota miatt ugyan törölni kellett egy szakaszt, és további három szakaszt is ki kellett hagyni a Rotterdamban kitört kolera járvány miatt, de a kitűzött távot végül is teljesítették. A véghezvitt teljesítmény jelentőségének kormányzati kifejezéseként a katonák kitüntetést (A Négynapos Kereszt) kaptak Wilhelmina királynőtől.

A „Négy napos” koncepció a nehézségek ellenére, vagy éppen azoknak betudhatóan egyre népszerűbbé vált. Az év különböző szakában tartottak ilyen jellegű megmérettetéseket. Négynapos lovaglást, 500 km – t meghaladó négy napos kerékpározást és négynapos folyami evezést (közülük némelyik még ma is létezik). 1910-ben a NBvLO a négy napos gyaloglást Arnheim – Doesburg – Zutphen - Appeldoorn útvonalon rendezte meg. Utrecht 1911 - ben, Nieuw-Millingen 1916 - ban, Den Bosch 1918 - ban, Amersfoort 1919 -ben és Breda 1924 - ben csatlakozott a menetet szervező városokhoz, mielőtt 1925-ben a Négy Napos Gyaloglás elválaszthatatlanul egybeforrt Hollandia legrégebbi városával, Nijmegen - el.

A civil résztvevők számának fokozatos növekedése ellenére, nő először csak 1919-ben teljesítette, (amersfoorti N. van Stockum-Metelerkamp) a Négy Napos Gyaloglást.

1928-ban Rotterdamban megalakult az első gyalogló klub (Rotterdamse Wandelsport Vereeniging). A megalakítás apropója az volt, hogy ebben az évben Amszterdam adott otthont a nyári olimpiai játékoknak. Jonkheer W. Schorer a gyaloglóklub vezetője elhatározta, hogy a Négy Napos Gyaloglásra nemzetközi küldöttségeket is meghív. A meghívásnak eleget téve német, francia, norvég és angol delegációk érkeztek Nijmegen-be. Az Országúti Gyalogló Egyesület 40 brit résztvevőjét a társadalmi helyzetüknek megfelelően négy csoportra osztották, mely csoportok győztesei különdíjat is kaptak.

A Négy Napos Gyaloglás hírneve a XX. század 30-as éveiben nőtt meg igazán. Az évek múlásával mind a szervezők, mind pedig a résztvevők megtanulták, hogy mi teszi a Négy Napos Gyaloglást olyan különleges, az egész (gyalogló) világban hírneves eseményé. Miközben 1921-ben mintegy 40 százaléka esett ki a résztvevőknek az Amersfoort körüli hőhullám következtében (602-en értek célba), addig 1939 - ben mindösszesen 2.39% volt a kiesettek aránya. Ez, azóta is megközelíthetetlen rekordnak számít.

A II. Világháború után, az 1944. február 22-i pusztító bombázás ellenére Nijmegen újra megrendezte a Négy Napos Gyaloglást. Az önkéntesek erőfeszítéseinek, valamint az egyre szélesebb tömegbázisnak köszönhetően a visszatérés sikeres volt. 1946-ban többen vettek részt rajta, mint korábban bármikor, és a trend folytatódni látszott. A háború által okozott károk miatt 1954-ben a Négy Napos Gyaloglást a Holland Gyalogló Egyesület (Nederlandse Wandelsport Bond) szervezte meg és Apeldoornból indult. A világ minden részéről érkező résztvevők számának növekedése miatt a Zászlófelvonulás (Flag Parade) a Prins Hendrik laktanya udvaráról átkerült a Goffert stadionba.

Az egyre növekvő népszerűség miatt 2004-re a Négy Napos Gyalogláson résztvevő országok száma a kezdeti 7-8-ról 60-ra emelkedett. További látványos létszámnövekedést eredményezett Claus Hollandia hercegének részvétele, illetve az eseményt szervező egyesületnek adományozott „királyi” cím.

„A vámos kapcsolat”

A négynapos eseményhez a holland vámigazgatás 1958-ban, idén (2011) 53. éve csatlakozott. Ahogyan minden egyenruhás, a fináncok is gyalogló csapatokat alakítanak, melyeket számmal különböztetnek meg. Az egyes csapatok összeállítása során többnyire vegyes – szolgálati hely, teljesítések száma…stb. – brigádok jönnek létre. A nemzetileg homogén holland csapatok mellett vannak „nemzetközi brigádok” is, melyekben a többi EU-s, illetve harmadik ország béli vámos menetel. A menetcsapatok élén a csoportvezető áll, akik többnyire a hollandus kollégák közül kerülnek ki, de akad köztük sokszoros teljesítő külföldi is.

A vámosok számára az előzetes regisztrációt követően a holland vámigazgatás (ECSA= European Customs Sports Association keretek között) intézi a nevezést. Mivel a Négynaposra limitált a résztvevők létszáma, illetve a közölt adatok későbbi változtatása viszonylag körülményes, ezért aki finánc keretek között jelentkezik a „versenyre”, az csak tényleg nyomós indok miatt lépjen vissza az indulástól.

A szállást, és az étkeztetést szintén a holland vámigazgatás biztosítja. A szállás éveken keresztül egy Jonkerbos-i diákszállón volt, ahol a fináncok egymás között lehettek. Felejthetetlen emlékek fűződnek a kollégium kertjében sörözéssel egybekötött „táncos” mulatságokhoz. 2006-ban aztán változás történt, és a főhadiszállás átkerült az Arnheim melletti, Papendalba. A konferencia központként is működő szálloda ugyan minden igényt kielégítő, de itt már kevésbé alakul ki olyan családias hangulat, mint a korábbi helyen.

A kajára sohasem volt panasz, még a vásott gyomrúak körében sem. A „versenynapokon” bőséges svéd asztalos reggeli, és több fogásos meleg vacsorát tálalnak. A menet alatt pedig a holland kollégák által üzemeltetett 3 frissítőponton tudjuk feltölteni maradéktalanul a lemerülő félben lévő tápanyag raktárainkat. A frissítő helyeket általában a helyi iskola tornatermében, aulájában helyezik el, de akad olyan is, amelynek helyi gazda pajtája ad otthont.

A menetek alatt a csapat mozgását, az egyes kollégák csoporton belüli elhelyezkedését a csoportvezetők irányítják. Tudni kell, hogy a teljesítmény orientáltabb holland kollégák a Négynaposra komolyan készülnek, együtt edzenek, így az eseményre már nagyon pontos koreográfiával érkeznek. Ki mikor megy elől, mikor, melyik szakaszon mekkora tempót fognak menni, az egyes pihenőhelyeken mennyi ideig fognak állni. Azt figyeltem meg, hogy minél kevesebb az adott csoporton belül a külföldiek száma, annál inkább lehet arra számítani, hogy a tempó nem lesz gyenge. A menetcsapatoknak a főszervezők által felállított ellenőrzési pontokon (ebből van fix, és van szúrópróbaszerűen felállított is) teljes létszámban kell megjelennie. Az ellenőr mindaddig nem érvényesíti a menetlevelet, amíg az azon rögzített létszám nem teljes, ezért a csoportból tartósan kiválva menni, elkódorogni, lemaradni nem illik. Pár száz kilométerrel a lábában az ember már nem túl szívesen ácsorog egyhelyben az út szélén a „városnézésre” indult kollégá(ka)t várva. Ha már az illemszabályoknál tartunk.

A menetalakzat mindig kettes oszlopot jelent. Mielőtt az alaki szabályzat megrögzött ellenzői fellázadnának, le kell csitítanom őket. Ez a felállás nem öncélú parádé, hanem nagyon is praktikus dolog, ugyanis a tömegben haladás leghatékonyabb módja. Erre tekintettel határozza meg a csoportvezető az alakzat élmenőit. Ők általában kellő méretekkel, és erővel rendelkeznek ahhoz, hogy megnyissák az utat a csapat előtt. Mondanom se kell, hogy ilyen formán a tempót is ők diktálják, ezért az ő megelőzésük egy idő után ki fogja váltani a csoportvezető és/vagy az ő nemtetszésüket.

A futás TILOS. Egy-két pisilés utáni kocogó tempóért még nem szól senki, de a látványos próbálkozások már kihívják a „népharagot”. Ennek a tiltásnak is megvan a jó oka, amire józan paraszti ésszel magunk is megtalálhatjuk a választ. Röviden ön és közveszélyes. Ön, mert a napok alatt szénné terhelt izomzat (pláne, ha valaki kevésbé edzett) nagyon sérülékennyé válik, ezért egy rossz lépés is elég lehet egy izomszakadáshoz, ránduláshoz. Köz, pedig gyakorlatilag ugyanezért. Letaposni, vagy összeakasztani valakinek a lábát, és ezzel sérülést okozva neki (esetleg olyat, ami miatt a túra feladására kényszerül) csak azért mert sietünk, több mint sportszerűtlen.

Nem kicsit hangzik idegenül egy sporteseményen dohányzásról beszélni, de (sajnos) mindenképpen hozzátartozik a témához. Érdekes módon a dohányzást jobban tolerálják, mit a futással próbálkozókat. Igaz ilyenkor azért a bagósok igyekeznek úgy (a sorból kiállva az út szélére húzódva) rágyújtani, hogy a lehető legkevesebb mértékben mérgezzék a többieket. Azt figyeltem meg (bár nem vagyok érintett), hogy a kézzel sodort cigarettáért, vagy szivarkáért ritkábban szólnak, mint a hagyományos hüvelybe töltött cigiért. A javaslatom az, hogy menet közben ne gyújtson rá senki, a frissítők alkalmával aztán úgyis mindenki kielégíthetik a nikotin éhségét.

Ha valakinek menet közben gondja támad a lábával, a frissítő pontra érve az első útja ne a kajás asztalhoz vezessen, hanem az egészségügyi szobába. Enni, inni – persze ha kéri – visznek neki a csapattársai, amit ápolás közben be is tud burkolni, de ha sokáig kell rá várni, azért, mert előbb a majmot tömte, egy idő után páran biztosan morcosan fognak ránézni.

A pontosság itt egyébként is hatványozottan erény. Minden induló megkapja a négy nap napirendjét, amit illik betartani. Pár perces csúszással (kicsit elaludtam, mindjárt jövök csak fent hagytam valamit a szobámban) sok kollégát morogtathatunk meg. A résztvevőket a szállásról a rajthelyre buszok szállítják. A csapatnak teljes létszámban illik egy buszra felszállnia, még akkor is, ha azon már nincsen ülőhely. Ellenkező esetben a fél csapat a rajthelyen ácsoroghat, míg a csapat másik fele kényelmesebben ugyan, de késve érkezik. Ilyenkor se várjon senki őszinte mosolyokat a társaitól.

A napi célba érkezést követően a szállásra történő visszajutás szintén bérelt buszokkal történik. Az est hátralévő része aztán fakultatív. Kinek mi adatik meg. A sebek nyalogatása, vagy sörözés.

Nem ejtettünk még szót magáról az útvonalról. Mind a négy nap Nijmegen környékén fogunk csillagtúrázni, tulajdonképpen bejárva (bár nem kifejezetten ez a cél) a legendás Market Garden hadművelet helyszíneit. A „hídon ami túl messze volt” például szinte minden nap át fogunk kelni. Utunk többnyire mezőgazdasági területek közötti szilárd burkolatú töltéseken, tanyákon, kisebb-nagyobb falvakon, városokon keresztül halad. A szintkülönbség fogalma Hollandiában jórészt ismeretlen, bár a harmadik napon megmászunk egy „hegyet” is, amire a hollandok rendkívül büszkék. Az útburkolat döntő többsége kiváló minőségű aszfalt, de akad térköves szakasz is szép számmal. Egyes településeken találkozhatunk kockakővel is, ami azért tud komisz is lenni. A holland útépítők alaposságát dicséri, hogy sok helyen az úttestet úgy alakították ki, hogy esőzések alkalmával a víz ne álljon meg az út közepén, hanem csorogjon le két oldalra. Emiatt az útnak háta van. Ha egy ilyen úton tartósan kell az egyik, vagy a másik oldalon menni az egy idő után – mivel aránytalanul terhelődnek a lábaink – eléggé idegesítő tud lenni. Szerencsére ilyenkor az élmenők is igyekeznek az út „hátán” maradni. Előfordul még apró murvás gyalogút is, de ilyenen csak pár száz méterben mérhető távolságot fogunk megtenni. Az esemény egyik különlegességével a negyedik napon fogunk találkozni, amikor a holland hadsereg által készített katonai pontonhídon kelhetünk át egy folyón.

A túrával érintett településeken áthaladva mindenhol fesztivál hangulat fogad minket. Olyasmit élhetünk át, mint amilyet Gavin tábornok 82. hadosztályának ejtőernyősei, amikor 1944. szeptember 17-én bevonultak Groesbeek-be. Az út szélén felsorakozik a település apraja-nagyja. A gyerekek szuvenírt kunyerálnak, cserébe tálcán gyümölcsöt, apró süteményeket, cukorkát kínálnak a menetelőknek. Érdemes készülni, és vinni magunkkal ilyen-olyan apróbb elosztogatható emléktárgyat. Vámos karjelzést, rendfokozat jelölőt, meg ilyeneket. ’98-ban még a régi „németes” sildes finánc sapkámat is odaadtam az egyik kölyöknek. Azt a meglepődést, és az utána következő földöntúli örömöt, amit a kisrác arcán láttam – nameg persze a haverjainak irigy, bánatos nézését – sohasem fogom elfelejteni. A legtöbb helyen kitelepül valamilyen orkesztra, de az sem ritka, hogy valamilyen zeneberendezésből ordít a németalföldi sramli. A szép az, amikor van mindkettőből, és persze mindegyik mást játszik.

A túra egyik szlogenje, hogy „sohasem gyalogolsz magadban”. Ez annyira igaz, hogy néha lépni sem fogsz tudni a tömegtől, ezért akinek e téren komoly fóbiája van, az időben trenírozza magát.

A táj szerintem nem különösebben megkapó, de a patent módon rendben tartott mezőgazdasági földek, a tipp-topp porták, a házak előtt kialakított gyönyörű díszkertek, a hangulatos kisvárosok központjai adnak elegendő látnivalót. Khmmmm….nem beszélve a világ minden tájáról idesereglő, csinosabbnál-csinosabb rendőr-katona-vámos hölgyről.

Magyar fináncok a Négynaposon

Az első bálozók – talán egyedüli „keleti” vámosként – Szabó Árpád vezetésével 1997-ben vették be a holland mélyföldet. Az ötletet egy 1996-ban a Pénzügyőr újságban az ECSA-ról megjelent cikk szolgáltatta, melyben a Négynapos gyaloglás is meg volt említve. A kiutazás szervezésben Köpf László – mint hazai ECSA összekötő – is segítette Árpi munkáját. A magyar pionír csapat tagjai voltak: Szabó Árpád, Tóth Sándor, Felföldi Sándor, Borbély László, és Simon Tamás. A csapatot Székely Zoltán, és Czencz László kísérte el. A magyar fiúk már az első alkalommal belopták magukat sok külföldi kolléga szívébe, így a következő évre vonatkozó meghívás nem is lehetett kérdőjeles.

A srácok korabeli beszámolói alapján olyan sok - aktív teljesítménytúrázó - kolléga kapott kedvet a teljesítéshez, hogy 1998-ban (a PSE Túra-és Verseny Szakosztály megalakulásának évében) a kontingensbe való bekerüléshez a Négynapos időpontjáig összesen 500 km-t kellett igazoltan teljesíteni hazai teljesítménytúrákon. Természetesen a limitet elérő kollégák között aztán az 500 km fölött megtett távolság alapján felálló rangsor döntött. A kvalifikáció alapján a 1998-as teljesítők: Szabó Árpád, Borbély László, Grozdics György, Balogh Péter, Tóth Sándor, és Szücs Gábor voltak. A csapatot ebben az évben is Székely Zoltán kísérte el. A ’98-as év a magyar fináncok tekintetében kurrensnek számított, mert ebben az évben a fiúk a négy napot komplett szolgálati egyenruhában (egyedül a cipő tekintetében szegték meg az öltözködési szabályzatban írtakat, ugyanis mindnyájan a pipás márka szürke treking bakancsában gyalogoltak) teljesítették, ezzel nagy elismerést kiváltva a külföldi kollégák körében. Az „egyenruhás mutatvány” eredményeként a vámtiszteket tömörítő csapatok közül az év legjobb csapata a magyarokat is befogadó menetcsapat lett, így a vándorkupa a csapat holland vezetőjének döntése alapján (melyet a csapat többi külföldi tagja is helyeselt) egy évig hazánkban állomásozott. Ez annál is inkább figyelemre méltó volt, mert sok holland és külföldi finánc csapat évek óta visszajáró résztvevőként hiába próbálta elhódítani a kupát, míg a többségében újoncokat (holland, német, angol, finn) felvonultató „alakulat” – nagymértékben a rezet második alkalommal kivágó magyaroknak köszönhetően – ilyen hamar sikert ért el. A kupa elnyerésének éve abból a szempontból is érdekes, mert ebben az évben, volt 40. éve annak, hogy a holland vámigazgatás szervezett keretek között részt vett a Négynaposon.

1999 szintén „történelmi” jelentőségű évszám, mert ebben az évben teljesítette a hölgyek számára is választható 4X40 km-t magyar kollegina Kerekes Andrea személyében. Andi nagyot küzdött, mert bár gyakorlott túrázónak számított, a bokája a második nap elején „bedurrant” és sérülten is - több mint 120 km-t a pokol minden bugyrát bejárva, fogcsikorgatva - végigcsinálta, sőt a negyedik napon a célba már a svéd kollégák korelnökével karöltve táncolva érkezett. Andi küzdeni akarása a svéd csapattársakat őszintén megindította. Nagyon megszerették őt, sokukkal évekig tartó levelező kapcsolat alakult ki. A ’99-es csapat tagjai: Kerekes Andrea, Szabó Árpád, Borbély László, Tóth Sándor, Batyki László, Balogh Péter, és Szücs Gábor.

A következő évtől a meghívott kontingensek tagszáma csökkent, ezért 2000-ben már csak hat kolléga indulhatott. A teljesítők: Kerekes Andrea, Szabó Árpád, Borbély László, Felföldi Sándor, Rácz Tibor, Szücs Gábor.

Sajnos a 2001-es, 2002-es, 2003-as, 2004-es, 2005-ös, teljesítők nevéről (kivéve persze Árpiét) nem rendelkezem információkkal, pedig Isten lássa lelkem megtettem mindent, hogy felkutassam őket.

A 2006-os „fekete év” volt a Négynapos történetében, mert két sajnálatos halálesemény miatt a rendezvényt az első nap után leállították. A részvevő magyar kollégák, Szabó Árpád, Tóth Sándor, Rajmond Gyula így emlékjelvénnyel vigasztalódhattak.

A 2007-es teljesítők: Szabó Árpád, Rajmon Gyula, Sziva Zoltán

2008 a „trónutódlás” éveként vonult be a Túra és Verseny Szakosztály almanachjába, hiszen Szabó Árpi ebben az évben adta át a szakosztályvezetői stafétát Gombár Gábornak. Ennek apropójaként is teljesítette Gáborunk első alkalommal a Négynapost. A 2008-as teljesítők: Szabó Árpád, Gombár Gábor, Rajmon Gyula, Tóth Sándor, és Szücs Gábor.

2009 ismét „történelmi” jelentőségű volt a magyar fináncok részvételének tekintetében, mert ebben az évben teljesítette a 4X50 km-t magyar vámtiszt hölgy Szeleczky Tímea személyében. Timi, hasonlóan az első „szüfrazsett-hez”, Kerekes Andihoz óriási akaraterőről tett tanúbizonyságot. A 2009-es menetcsapat élmenői a rotterdami kollégák (mi csak Terminators-nak neveztük őket…persze csak a hátuk mögött mertük) voltak, akik a népes holland kontingensen belül is a legerősebbeknek számítottak. Az átlag magasságuk (ebből lehet következtetni a lépéshosszukra) 190 cm körüli értékre jött ki. Az első két 50 km tempója irdatlan volt, hiszen az első napon 8, második napon is 9 órán belül ért célba a csapat. Mint utóbb a hollandus kollégák elárulták, a céljuk a kezdeti magas menettempóval az volt, hogy mihamarabb kirostálják közülünk a „férgesét”. Szentül meg voltak győződve róla, hogy Timi a maga 165 cm-vel már az első 25 km-t se nagyon fogja bírni. Az ördögi terv azonban Timi acélos akaratának köszönhetően dugába dőlt. Nem kis szenvedések árán (sajnos csonthártya-gyulladás lett belőle) Timi végig kitartott, és elsőként a magyar vámos lányok közül (azóta sem akadt követője) sikeresen célba ért. A 2009-es csapat további tagjai: Rácz Tibor; Tóth Sándor, Szücs Gábor.

A 2010-es év újoncai veterán nélkül utaztak, de teljesítményükkel így is hűek maradtak a hagyományokhoz. A 2010-es teljesítők: Bihari Zoltán, Miskolczi Nándor, Buga Károly, Pintér Csaba

2011 ismét fordulópont, hiszen a VP és APEH összeolvadásával létrejövő Nemzeti Adó és Vámhivatal képviseletében az egyenruhás teljesítők mellett idén civil kollégák is részt vettek a „Négynaposon”. 2011-es teljesítők: Stumpf Krisztina; Buga Károly, Pintér Csaba, Tajti Gábor

„Hall of Flame”

Az alábbi lista sajnos nem teljes körű, és még az is nagyon valószínű, hogy egyes kollégák teljesítéseinek számát is rosszul kalkuláltam, de mentségemre legyen mondva, hogy sok év adatát egész egyszerűen nem tudtam összegereblyézni.

Név Teljesítések száma

Szabó Árpád 10
Borbély László 9
Tóth Sándor 5
Szücs Gábor 5
Kerekes Andrea 2
Felföldi Sándor 2
Buga Károly 2
Pintér Csaba 2
Rajmon Gyula 2
Rácz Tibor 2
Szeleczky Tímea 1
Stumpf Krisztina 1
Simon Tamás 1
Felföldi Sándor 1
Grozdics György 1
Batyki László 1
Sziva Zoltán 1
Gombár Gábor 1
Bihari Zoltán 1
Miskolci Nándor 1
Tajti Gábor 1

Visszaemlékezések

Ezzel a fejezettel az volt a tervem, hogy az esemény szubjektív oldalát is bemutassam. Nos, a megkeresésemre mondhatni aránylag kevesen válaszoltak. Ez vagy azért van, mert lusta dögök, vagy annyira utálták az egészet, hogy a holland emlékeiket kivétel nélkül a tudattalanjukba süllyesztették.

Rácz Tibor:

Ha tőlem megkérdezik, hogy mi jut eszembe a rendezvényről az emlékeimben kutakodva, egyértelműen azt tudom mondani, hogy a VÍZHOLYAGOK. Első alkalommal 2000-ben azt gondoltam, hogy fel vagyok készülve mindenre – a lábamban abban az évben több mint 600 km-rel –, de nem így volt. Így fordulhatott elő, hogy a negyedik nap végére olyan kifakadt vízhólyagom is volt, amiben még egy vízhólyag nőtt. Én ezeket egyértelműen az aszfalt számlájára írom. Az sem véletlen, hogy az utolsó este megrendezett party a Blister-party (vízhólyag party) nevet kapta. Az aszfaltnak köszönhető továbbá az is, hogy a második nap végére már minden lépést meggondoltam, és ha véletlenül egy apró kavicsra ráléptem hangosan szisszentem fel, ezek után még a pár száz méteres macskaköves szakasz is halálos tudott lenni. A negyedik nap ez addig fajult, hogy minden lépést úgy éreztem, mintha alulról valaki egy 5 kg-os kalapáccsal ütné a talpam.

Aki szereti a sebesség mámort, javaslom intézze úgy, hogy a rotterdami fináncokkal legyen egy csapatban.

A „holland alpesi tájakról” megjegyezném, hogy a rotterdami kollégák már a harmadik nap reggelén azzal ijesztgettek, hogy „na, majd ott meglátjátok…, és végetek lesz, mint a botnak, stb.” És igen a hegyre óriási tempóban „hash dog” (vagy valami ilyesmi) kiáltásokkal masíroztunk fel – mindenkit szétröppentve magunk előtt –, ami azt hiszem kb. 5-10 percig tartott. Közben kiderítettem, hogy amit kiabáltuk azt jelenteti „kábítószer kereső kutya” dutch-ul

Természetes a fentiekben leírtak ellenére minden felkészült túrázónak merem ajánlani. Ja, és a híd tényleg messze van……..

Szücs Gábor:

Az én kedvenc sztorijaim mindig a „kicsi a világ” témában keletkeztek. Sokszor bebizonyosodott, hogy nincs a világnak olyan szeglete, ahol ne élnének magyarok.

Még ’98-ban történt, amikor a zászlóparádé kezdésére vártunk talpig egyenruhában a nijmegeni stadion mellett békésen ácsorogva, amikor a mellettünk „parkoló” kanadai katonai oszlopból egy vékony női hang hangos „sziasztok magyarok” - ját hallottuk. Sajnos már nem emlékszem a magyar hölgy nevére, aki akkor a kanadai haditengerészet tiszthelyettese volt. Első generációs magyarként a ’80-es évek elején vándorolt ki Budapestről a Fáy-i utcából. Mint minden honfitársunk eleinte elvállalt mindenféle munkát a klasszikusnak számító mosogatástól elkezdve, a színházi kellékességig. Két éves kint tartózkodása után figyelt fel a kanadai hadsereg felhívására, amiben a belépés fejében állampolgárságot ígértek. Nosza, fel is csapott rekrutának, és azóta is az új hazáját szolgálja. Családot alapított, és elmondása szerint a tanár férje, és a kisfia is jól tolerálja, hogy anyu katona. A beszélgetést aztán a felvonulás kezdete miatt kellett befejeznünk.

A másik hasonló eset 1999-ben történt, amikor - ha jól emlékszem a 3. napon - egy svéd katonacsapatból köszöntek ránk magyarul. A fiatalember svéd-magyar vegyes házasságból született, kettős állampolgárságú volt, és úgy döntött, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatát a svéd hadseregben tölti le. A srác (sajnos az ő nevére sem emlékszem) aztán később Kerekes Andin is segített. Andi, mint ahogyan korábban említettem a svéd vámos kollégákkal menetelt egy csapatban, és talán az utolsó napon történt, hogy a bokája menet közben ápolásra szorult. A honfitársunkat is magába foglaló svéd katonák látva, hogy a svéd vámosok „bajba” kerültek, megálltak segíteni. Az „orvosi beavatkozás” közben aztán – a svédek nem kis meglepetésére – hamar kiderült, hogy két svéd tulajdonképpen magyar.

A veteránok tanácsai zöldfülűeknek

Az alább olvasható tanácsokat sok év nijmegeni tapasztalata szülte, de természetesen én/mi sem találtuk fel az aranycsinálás egyetlen, és üdvözítő módját. Ha tehát valakinek van már bejáratott tuti módszere a hosszú távú túrákra ne hallgasson ránk!

Onnan indulunk, hogy lehetsz te akármilyen extrakemény, megarambó, vámkommandós, outdoor fun, szellemfutó, treking man, aki az Everest - re jár jégkockáért, akkor is szenvedni fogsz. Ha máshogy nem agyilag. Ez biztos, és megmásíthatatlan.

Erre a „versenyre” csak egyféleképpen lehet edzeni. Gyalogolni kell sokat sík terepen, betonon. Minden más mozgásforma nyújt ugyan kellő kondíciót, de nem képes szimulálni ezt a fajta fizikai, és szellemi megterhelést. A gyaloglós napokon iszonyat korán kell kelni. 2009-ben hajnali 3 előtt keltünk, aki tehát szeret sokáig szuszókálni, annak erre is gyúrnia kell.

Ruházat

Lábbeli

A túra szempontjából a legfontosabb. Eddig leginkább a futó, vagy a spéci gyaloglócipők váltak be. A lábbeli mindenképpen legyen kényelmes, bejáratott, de ne legyen agyonhasznált, mert a szénné taposott talp nagyon komisszá tud válni. Érdemes a gyári talpbetétet tunningolni valamilyen plusz rezgés/ütődés tompító betéttel. Ez, főleg a láb talppárnáinak elfáradásának, fájdalmának elkerülését segítheti elő. Ha a cipő nem vízálló, érdemes beruházni a lábfejet is takaró kamáslira. Eddig kevés kivételtől eltekintve minden évben volt legalább egy esős nap. Azt hiszem, hogy a vizes csuka „előnyeit” nem kell ecsetelnem. Túrabakancs nem javallott, mert az esetenként nem gyenge menettempóhoz (7-8 km/h!) nehéznek, merevnek bizonyult. Voltak még próbálkozások szandálokkal is. Nos, ezekből a kellően párnázott sarokrésszel rendelkező típusok szóba jöhetnek, de szigorúan zoknival.

A témához tartozik, hogy a talpadat (az egészet) és a sarkadat mindenképpen ragaszd le ragtapasszal. Ha ez irányban nincsenek tapasztalataid a saját lábadról (hol szokott hólyag képződni, melyik minőségű, szélességű szalag a megfelelő), akkor bízd a holland kollégákra. A verseny előtti napon (és minden este) erre van lehetőség a szálláson kialakított „gyengélkedőn”. Akinek a lábujjaival is gáz adódhat, az azokat is ragassza, ragasztassa le. Az sem árt továbbá, ha bekészítesz hintőport, melyet a cipő-zokni és zokni-láb viszonyában érdemes használni. Az a taktika miszerint „az első nap nem ragasztok, hogy lássam hol indul meg a hólyag”, nem jó. Ha megindult (még nincs igazi hólyag, de a bőrpír már megjelent) akkor már hiába ragasztasz, a hólyag meg fog telni, és utána már csak a szenvedés van vele. Ne bízz könnyelműen abban, hogy „nekem még soha nem volt hólyag a lábamon, most sem lesz” duma itt beválik. Mindenképpen lesz vízhólyagod! Jó esetben a profi ragasztás miatt csak kicsi, és kevés. Ha viszont ilyen jellegű túrán még nem voltál életedben, és az első napon összeszedsz egy csomó hólyagocskát, garantálom, hogy a negyedik nap végére nem marad bőr a lábadon.

Zokni

Megint csak a kifejezetten futás, gyaloglás céljára kifejlesztett darabokat javasoljuk. Ezek közül is azokat, amelyek jó nedvszívó tulajdonságaik mellett kiválóan szellőznek. Vastagabb anyagból készül a talprészük, és a lábfejen elmozdulást gátló gumírozás található. A vékony cérnazokni felejtős. Tartalék zoknit minden nap érdemes magunkkal vinni, ha esőre áll az idő többet is.

Fehérnemű

Hiába a high-tech felsőruházat, ha az alsógatya a kínai piacról van. Akit már idegesített halálba a gatyagumi kifáradása az tudja, hogy miről beszélek. Nem beszélve a kidörzsölés okozta kínról. Szóval szigorúan minőségi áru jöhet csak szóba.

Itt szeretném megemlíteni a krémezés kérdéskörét. A menet megkezdése előtt a súrlódó részeket (kinek mije ér össze) célszerű vazelinnel bekenni. Vazelin, vagy Neogranormon legyen a túra alatt is nálad.

Nadrág

Ez akár szabadon választott is lehet. A fő szabály itt is az, hogy kényelmes, kipróbált cucc legyen. Jól szellőzzön, és a kényes helyeken még átizzadva, vizesen se dörzsöljön. A különböző futóharisnyákban biztos senki sem fog csalódni. A nyári időjárásnak köszönhetően általában nincs szükség hosszúnadrágra, de természetesen ezen a vidéken bármikor jöhet hűvösebb idő, ezért praktikusnak mondható a lecsatolható lábszárú túranadrág is.

Póló/ing

Na, ez már majdnem mindegy. Volt olyan év, amikor a galléros finánc pólóban nyomtuk (nem rossz az, ha felismerik honnan érkezett az ember fia), de olyan is volt, hogy a holland kollégák adtak egyenpólót, és az első napon kötelező volt abban menni. Ki mit szeret. Egy jóféle technikai felső azért megfelelő kényelmet nyújt.

Második réteg

Reggelente - tekintve hogy a rajthelyet 04:30 környékén hagyjuk el – még hűvös szokott lenni. Ilyenkor jól jöhet valamilyen mackófelső. Évekig vittünk magunkkal nemzeti színű, címeres, Hungary feliratos susogós felsőket. Könnyűek is, a szitáló esőt is megbírják rövid ideig, úgyhogy rendben vannak. A felső kiválasztásánál azért legyen szempont, hogy ha kisüt a nap, valahová raknunk kell, ergo összehajtva ne legyen nagy, és nehéz. Csomagszállításra van ugyan lehetőség a frissítő pontoktól, de nekem momentán a szállásra történő megérkezést követően jobban esett egy zuhany, mint a cuccom keresgélése.

Fejfedő

Van úgy, hogy a holland kollégák által ajándékozott egyen baseball sapiban megyünk. Ennek megvan az az előnye, hogy az irdatlan tömegben is könnyen megtaláljuk a társainkat, ha esetleg „elkódorognánk”, vagy egy pisi miatt lemaradnánk. Egyébként szabadon választott. Ha süt azért, ha meg esik, akkor azért kötelező darab.

Esővédelem

A verseny induló csomagjában újabban szokott lenni egy boríték méretűre összehajtogatott nylon poncsó. Ettől jobb szerintem nem is kell. Kicsire összehajtogatható, 100 % - osan vízálló, takarja a hátizsákot/övtáskát, van kapucnija, megtartja a testmeleget (na, jó nem mínusz 5-ig). Ha biztosra akarsz menni, és nem bízol benne, hogy jövőre is lesz ilyen a csomagban, akkor valami hasonlót érdemes valamelyik túraboltban beszerezni.

Puttyer

Az igazi heavy metálok nem visznek magukkal semmit. De ők akkor állnak meg, amikor akarnak, mi meg nem, úgyhogy valamilyen tároló kapacitással mindenképpen készüljünk. Ez lehet camel bag, sima kis hátizsák, ilyen-olyan övtáska. Hátizsákból 10-15 literestől nagyobb biztosan nem kell.

Táplálkozás, frissítés, egészségügy

A napi menetek során a holland kollégák három frissítő állomással szoktak készülni, ahol mindig habzsi-dőzsi van. Különféle szendvicsek, joghurtok, gyümölcsök, teasütik, ásványvíz, limonádé, tea, kávé. A második frissítőnél meleg kaja is van. Leves, hot-dog, fasirtos zsömi…ilyenek.

A menet alatt én még nem éheztem el, de a biztonság kedvéért, vagy csak unalom űzés miatt lehet valami rágcsát magunkkal vinni. Műzliszelet, kis csoki…stb. Folyadékot azonban már érdemes felcuccolni. Igaz, hogy nem a Szaharán fogunk keresztül menni, és menet közben van egy csomó lehetőség innivaló beszerzésére, de higgyétek el, hogy a második naptól senki sem szeretne a vízszerzés miatt lemaradni a menetoszlopától (még a pisit is kétszer átgondolja az ember).

Valamilyen kis egészségügyi csomaggal, amiben fájdalomcsillapító készségek is vannak, mindenképpen készülj. Kenőcs, tabletta, ragtapasz, kisolló, defibrilátor, gumi kalapács…stb. Ezeket minden nap vidd is magaddal. A frissítő pontokon működnek egészségügyi szobák, ahol el tudnak látni, de általában várakozni kell nem keveset, és ha sokáig tart az újraélesztésed, a csapattársaid hozzád való jóindulata idővel el fog olvadni. A szervezet, és az izmok védelmére érdemes a menet előtti estéken egy Magne B6-ot nyomni, a napi terhelések előtt egy Normolit oldatot meginni, és a menet során elrágcsálni 1-2 Magnerot tablettát. Persze ha valakinek már megvan a tuti receptje akkor az alkalmazza azt.

„Szórakozás”

Ha jó a társaság, és még külföldiül is tudsz, akkor dumálással is kiválóan lehet az időt múlatni, de azért napi 8-10 órán keresztül kevesek képesek érdekfeszítő diskurzusok életben tartására. A gyaloglás a test különféle fájdalmai miatt egy idő után eléggé idegesítővé tud válni, hát még akkor, amikor a pszichéd is kínpadra kerül. Ilyenekre kell gondolni például, hogy éppen meghalni készül a lelked, és már csak pillanatok választanak el attól, hogy egy lopott motoros fűrésszel durva darabolós tömeggyilkosságba kezdj, mert már századszorra tapossa le az egyébként is foszlányokban lévő sarkadat a mögötted jövő, amikor a következő tanyaközponton a tömeg miatt tyúklépésben áthaladva a hollandusok között igen népszerű sramli szerű slágereket kezdik el nyomatni 5 csillió decibellel.

Javaslat MP3; MP4, és tressmetál vagy valami, ami képes szénné égetni az agyadat. Persze ennek használata – már csak az íratlan protokolláris szabályok miatt is – négy napon keresztül a starttól a finisig monsztre nem ajánlott.

2000-ben azzal kergettünk mindenkit a halálba, hogy az egyik nap reggelén egy cég reklámfiguráitól beszerzett sípokat egész napon keresztül ütemre fújtuk mi magyarok. Úgy nyílt meg előttünk a tömeg, mint a Vörös-tenger. Persze ez hosszútávon eléggé idegesítő.

A holland kollégák kijelölnek maguk közül egy nótafát is, aki gondoskodik arról, hogy a szebbnél szebb angol nyelvű katona dalokat (pl. captain jack) az is elsajátítsa, aki még a nyelvet sem beszéli. Ez a fajta éneklés (üvöltés) több dologra is jó, addig sem figyelsz a fájdalmaidra, gyorsabban halad a csapat és a tömeg is automatikusan nyílik meg előttünk. De persze hosszútávon ez is idegesítő.

A csapat

A végére hagytam, mégis a sikeres, jó hangulatú teljesítés egyik nagyon fontos összetevője. Hajdanán a „kvalifikációs futamok” idején, az 500 km teljesítése során az aspiránsok kellően össze tudtak rázódni. Megismertük egymást. Tudtuk kinek mi a rigolyája, milyen az arca amikor már a poént se úgy veszi, ahogyan annak a poénkodó szánta. Az is kiderült, ki mennyire társasági ember, mennyire képes „bajtársként” viselkedni, vagy éppen az egészségesebbtől nagyobb mértékű egoizmusa mennyire tud ártani a csapatmunkának.

A Négynapos a vámosok tekintetében olyan sportesemény, amely egyben protokolláris jelleggel is bír. Vannak olyan kísérő programok, ahol a részvétel – bár nem kötelező – erősen ajánlott. Ilyen a Négynapost megnyitó egyenruhás „zászlóparádé”, ahonnan a távolmaradás több mint az illetlenség határának súrolása, de ide sorolhatnám nyilván a teljesítésért járó „Négynapos kereszt” osztó záró party-t is. Fontos tehát, hogy a csapat e tekintetben is képes legyen egységet mutatni. Nincs mese, annak is meg kell erőltetnie magát, aki kevésbé szereti a „jópofizást” (mint pl. én), vagy minden porcikája tiltakozik az egyenruhás parádé ellen. Soha nem szabad elfelejteni, hogy az eseményen nem csak szimplán magunkat, hanem a magyar vám-és adóigazgatást, és Magyarországot is képviseljük. Viselkedjünk mindig úgy, hogy ezt messzemenően szem előtt tartjuk. Az évek során a magyar vámosokat nagyon megszerették a külföldi kollégák, sok „nemzetközi” barátság szövődött. Ne romboljuk le az elődök által felépített „egzisztenciát”.

Napjainkra a kvalifikáció intézménye sajnos megszűnt, ezért a messzi távolra küldött csapatunk tagjai nem egyszer a kisbuszba beszállva találkoznak először egymással. Ideális esetben az összeállítás nem sikerül rosszul, és hamar megteremtődik az összhang egy jó hangulatú utazáshoz, „versenyzéshez”, de sajnos ennek ellenkezőjére is volt már példa. Az sem lenne hátrány, ha az újoncok mellé mindig kerülhetne egy veterán, aki kellően össze tudja fogni a brigádot, el tudná mondani nekik, hogy a Négynaposon mire számíthatnak, mi az elvárás, mit illik, és mit nem.

A javaslatom tehát e téren az, hogy amikor véglegessé válik a részvevő kollégák névsora (persze feltételezve azt, hogy a kvalifikáció „intézménye” örökre a múlté) rendezzenek maguknak „ismerkedős” túrákat. Rázódjanak össze, ismerjék meg egymás képességeit, szokásait. Fontos megjegyezni, hogy mint az előzőekben említettem naponta átlagban 10 órát töltesz külföldi kollégák közelségében, és ha te nem kezdeményezel beszélgetést, akkor ők fognak próbálkozni, ezért egy alapszintű német/angol nyelvismeret célszerű/ajánlott.

Zárszó

A Négynapos gyaloglás szerintem minden kétséget kizáróan szenzációs, a hazai teljesítménytúrákkal semmilyen módon össze nem hasonlítható esemény. Mind fizikailag, mind pedig szellemileg rendkívüli erőpróba, de mindemellett felemelő intellektuális élmény is.

Remélem, hogy a fenti sorokkal sikerült kedvet csinálni a Vierdaagse-hoz, és annak, aki vállalkozik a teljesítésre hasznos információkkal tudtam, tudtunk szolgálni. Azoktól akik – információ híján – sajnos kimaradtak a cikkből ezúton kérek elnézést, és kérem őket, hogyha olvassák e sorokat, adjanak „életjelet” magukról, küldjék el nekem, hogy hányszor, melyik évben teljesítették a Négynapost. Vessék „papírra” jó, és rossz emlékeiket, adjanak tanácsot az utódoknak. Az írásokat a szucs.gabor_1@nav.gov.hu e-mail címre várom.

Az anyag elkészítésében nyújtott segítségét ezúton köszönöm Szeleczky Tímeának, Kerekes Andreának, Szabó Árpádnak, Tóth Sándornak, Bihari Zoltánnak, Rácz Tibornak, és Zsemlye Péternek

Szücs Gábor és a nijmegeni veteránok

Csatolmány	Méret
2008_as csapat.JPG	227.84 KB
A 2009_es csapat_v2.JPG	312.15 KB
A 2009_es_csapat_v1.JPG	395.78 KB
A pontonhídon_2008.JPG	148.53 KB
Fő a jókedv_2008.JPG	203.4 KB
Hajnali_őrjárat_2008.JPG	216.21 KB
Kiosztó_2008_Gombár_Gabi.JPG	208.29 KB
Marco_2008.JPG	217.35 KB
Menet_2008.JPG	190.77 KB
Terminátor_2008.JPG	227.86 KB
Zászlóparádé_2010.JPG	99.66 KB