Pénzügyőr SE
* A keresés csak ezen tartalmak között lehetséges!

IX. Előszilveszteri Malacvágta


kategória: Túra és Verseny Szakosztály - beszámolók > 2016



Regula Tamás:

A Pestlőrinci versenyek hagyományosan rövidek, gyorsak és erős mezőny gyűlik össze rajtuk. Nem volt ez másképp az idén sem, az évzáró IX. Előszilveszteri Malacvágtán, ahol minimum hárman (Mosonczki Peti, Lukács Zoli és jómagam) képviseltük a Pénzügyőr SE-t.
Ráadásul az idén először nem csak a sült malacért futott a mezőny, hanem pénzdíjassá vált a verseny, így megjelent a Benedek Team is egy kenyai versenyzővel. Azzal persze, hogy pénzdíjat írtak ki a szervezők, tulajdonképpen elszállt a dobogós reményem is, amit az táplált, hogy ez volt az első verseny, ahol kategóriát ugrottam és immár az ötvenpluszos korosztályban versenyeztem.
Majd kétszáz ember gyülekezett a késői (12:20) rajtnál.
A mezőny közepén indultam, amiről később kiderült, hogy hiba volt, mert bár chipes időmérésű a verseny a helyezéseket a bruttó idő alapján osztják ki.
Az első párszáz méteren hagytam, hogy eloszoljon a mezőny és csak utána kezdtem gyorsítani. Mivel a szűk útvonalon aránylag nehéz előzni. Utána próbáltam rákapcsolni.
Öt kilométer, öt kör. a harmadik kör végén ért be az élmezőny, így nem sokan köröztek le, de hiába nem számoltam el az idén a köröket a bruttó 20:50-es végeredmény, csak a középmezőnyben beérésre volt elég, ami a korosztályomban az ötödik helyet jelentette.
A hidegre való tekintettel így nem is vártam meg az eredményhirdetést és a tombolát.
A 2016-os év utolsó beszámolójával kívánok mindenkinek sikeres 2017-es évet!

(ha valakit részletesebben érdekelne a verseny, bővebben itt olvashat: http://withoutacatharsis.blog.hu/2017/01/05/az_evzaro_verseny










Galéria


IX. Előszilveszteri Malacvágta 1<br /><br />Administrator (2017-01-20)
IX. Előszilveszteri Malacvágta 2<br /><br />Administrator (2017-01-20)

Keresés Pénzügyőr SE

Események a hónapban: 4

HKSCPSV


1235
6791112
131415161718
20212223242526
2728293031

Csapatbajnokságok eredménye - 2021-2022

ARCHÍVUM

Véletlenszerű Képek

Támogatóink

Nemzeti Adó -és Vámhivatal
Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.
Futanet
Spuri Futóbolt
Sportegyesületek Országos Szövetsége
A FERROBETON Zrt. az ország egyik legnagyobb beton- és vasbetonelem előre gyártó vállalata.
LV International Kft
Morihana
DOVIT Fishing
Atomix halcsalik webáruháza
Timár Mix
Duplakukac
Carp Zoom
King-Baits