Pénzügyőr SE
* A keresés csak ezen tartalmak között lehetséges!


Néhány szám - 2016 évi adatokkal kiegészítve


kategória: Túra és Verseny Szakosztály - beszámolók > 2016

A 2016-os évet sikeresnek ítélem, minden eddiginél többen teljesítették a félmaratont és a maratont is, a rendszeres indulók mellett sok első félmaratonistánk és maratonistánk volt.

A versenyeken igyekeztünk a megszokott körülményeket biztosítani, úgy gondolom, hogy ezen a téren is elégedettek lehetünk.


A történet nagyon röviden (de Ádám és Évától kezdve):


1994. decemberében vettek fel pénzügyőrnek a Vám- és Pénzügyőrség Fővárosi Parancsnokságára, nem sokkal előtte kezdtem el futni a magam örömére viszonylag rendszeresen, de maximum 3 km-es távokat. 1995 tavaszán meghívták a VPFP csapatát egy katonai járőrversenyre, a nevezés és a csapat menedzselése volt a feladatom. A felkészülésen is részt vettem, tartalékként a versenyre is elutaztam, és végül indulnom kellett a kb. 15 km-es távon, futottunk hegyen-völgyön át, gyakorlóban, bakancsban, fegyverrel az oldalunkon. A vége felé úgy éreztem, hogy ilyet soha többé nem csinálok. Persze utána kb. 20 járőrversenyen voltam még (egyszer talán azt is összeszámolom), fokozatosan egyre többször és egyre hosszabb távokat futottam, míg 1998- ban a mostani létszámhoz képest „maroknyi” csapattal alapító tagja lehettem a Pénzügyőr SE Túra- és Verseny Szakosztályának.

A BSI versenyeire a nevezéseket akkor még klubszerződés nélkül intéztük, eleinte még e-mail és mobiltelefon sem segítette a kapcsolattartást, a futárral megküldött, vagy általam kitöltött nevezési lapokat vittem a BSI-hez, a versenyeken pedig vagy megtaláltuk egymást, vagy nem. Ezeken a versenyeken többször láttam, hogy a Magyar Honvédség, vagy a Rendőrség országos bajnokságaként is hirdetik, így megfordult a fejemben, hogy mi is megszervezhetnénk, hátha többen csatlakoznának a Szakosztályhoz is. Ötletemmel 2003-ban megkerestem a PSE akkori elnökét, Juhász Györgyöt (a szemben lévő irodába kellett csak átsétálnom), és a Sportközpont (nem is tudom hirtelen, hogy akkor épp mi volt a neve) akkori igazgatóját, dr. Köpf Lászlót, akik támogatták a kezdeményezést és attól kezdve minden évben meghirdettük a Vám- és Pénzügyőrség, majd 2011-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal félmaratoni és maratoni futóbajnokságát a BSI versenyein belül.



A három táblázat ezeknek a versenyeknek az összegzése számokban kifejezve. Az összesítés nevű táblázatban látható, hogy melyik évben melyik versenyt hány nő és hány férfi teljesítette, továbbá az eddigi legjobb eredményeket is feltüntettem. A másik kettő táblázatban pedig a teljesítők neve látható, az adott évszámhoz beírtam az eredményt is, illetve a teljesítések számát is.




Melléklet file-k Melléklet letöltése 501_maraton-reszvetelek_2016-ig.xls
Melléklet letöltése 501_felmaraton_maraton-osszesites-2016-ig.xls
Melléklet letöltése 501_felmaraton-reszvetelek_2016-ig.xls

Galéria



Keresés Pénzügyőr SE

Események a hónapban: 11

HKSCPSV
12345
891114
1516171819
222324252627
2930




Csapatbajnokságok eredménye - 2021-2022

ARCHÍVUM

Véletlenszerű Képek

Támogatóink

Nemzeti Adó -és Vámhivatal
Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.
Futanet
Spuri Futóbolt
Sportegyesületek Országos Szövetsége
A FERROBETON Zrt. az ország egyik legnagyobb beton- és vasbetonelem előre gyártó vállalata.
LV International Kft
Morihana
DOVIT Fishing
Atomix halcsalik webáruháza
Timár Mix
Duplakukac
Carp Zoom
King-Baits