Pénzügyőr SE
* A keresés csak ezen tartalmak között lehetséges!

Mindent elsöprő asztalitenisz siker Lengyelországban

kategória: ECSA

2013. május 09-12. között került megrendezésre a 9. Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokság a Lengyel Vám- és Adóhatóság kiképzőközpontjában, Otwock/Swiderben.

A Lengyel Pénzügyminisztérium meghívást küldött az ECSA tagországok részére, mely meghívásnak eleget téve a magyar sportdelegáció 7 fővel (Gelléri Zoltán, Legenyei Csaba, Kardos Gyula, Baksa Ivett, Körmendi Orsolya, Varró Dániel és Dobrotka György) képviselte Magyarországot, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, valamint a Pénzügyőr Sportegyesületet.

A nemzetközi versenyen 9 ország (Anglia, Lengyelország, Ausztria, Magyarország, Olaszország, Törökország, Norvégia, Belgium, Hollandia) vett részt.

A programnak megfelelően az első versenynap délelőttjén a férfi egyéni, valamint a női egyéni küzdelmeket bonyolították le egészen a döntőkig. Férfi egyéniben tetszetős jó játékkal Kardos Gyula a 14., Legenyei Csaba pedig az előkelő 12. helyet szerezte meg. További két játékosunk Varró Dániel Valamint Gelléri Zoltán bejutott a legjobb 4 közé, ahol egymással játszottak a döntőbe jutásért. Végül nagy csatában igen színvonalas mérkőzésen Gelléri Zoltán diadalmaskodott és bejutott a szombat délutáni döntőbe. Varró Dániel ezután megszerezte a 3. helyet, legyőzve lengyel ellenfelét.
Női egyéniben Körmendi Orsolya és Baksa Ivett is a legjobb 4 közé jutott. A döntőbe viszont csak Körmendi Orsolya jutott, miután simán legyőzte a tavalyi év 2. helyezettjét a lengyel Danutát. Baksa Ivettnek sajnos nem sikerült a döntőbe jutás, miután a tavalyi győztes Aleksandra Rzeszutektől szenvedett vereséget. Baksa Ivett végül az előkelő 4. helyet szerezte meg.
Férfi párosban a Legenyei-Gelléri kettős hibátlan mérleggel jutott be a férfi páros versenyszám döntőjébe. A Varró-Kardos pár fantasztikus teljesítménnyel az 5. helyet szerezte meg.
Másnap délelőtt a vegyespáros küzdelmeit bonyolították le. Mindkét párosunk a Körmendi-Gelléri és a Baksa-Varró kettős is az elődöntőbe jutott. Előbbi páros ezután simán jutott a döntőbe. A Baksa-Varró kettős végül a 4. helyet szerezte meg.

A délutáni döntők első felvonásában a női egyéni döntőt rendezték ahol Körmendi Orsolya fantasztikus játékkal és akaraterővel, vesztett állásból 7 mérkőzéslabdát hárítva győzte le az eddigi veretlen bajnokot Aleksandra Rzeszuteket 3-2 arányban. A férfi egyéni döntőben Gelléri Zoltán simán 3-0 arányban legyőzte lengyel ellenfelét. A férfi páros talán még az előző meccseknél is simább volt, ugyanis a Legenyei-Gelléri kettős sima 3-0 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél. Vegyespárosban a Körmendi-Gelléri kettős 3-1 arányban győzte le ellenfelét és nyerte meg immáron második alkalommal a versenyt.

A versenyről el lehet mondani, hogy ez volt minden idők legjobb magyar szereplése, ugyanis mind a 4 versenyszámban magyar aranyérem született és az összetett pontverseny első két helyét is megkaparintotta a magyar küldöttség. A sikerben elengedhetetlen szerepe volt a küldöttség vezetőedzőjének Dobrotka Györgynek akinek szakmai tudása edzői segítsége nélkül ez a siker nem jöhetett volna létre.

EREDMÉNYEK:
Férfi egyes (68 induló):

1. Gelléri Zoltán (Magyarország)

2. Leszek Gawidziel (Lengyelország)
3. Varró Dániel (Magyarország)

12. Legenyei Csaba (Magyarország)
14. Kardos Gyula (Magyarország)
Női egyes(37 induló):

1. Körmendi Orsolya (Magyarország)

2. Aleksandra Rzeszutek (Lengyelország)
3. Danuta Gardon (Lengyelország)
4. Baksa Ivett(Magyarország)

Vegyes páros:

1. Gelléri Zoltán-Körmendi Orsolya (Magyarország)
2. Rzeszutek-Piotr (Lengyelország)
3. Danuta-Ochodek (Lengyelország)
4. Varró Dániel-Baksa Ivett (Magyarország)

Férfi páros:

1. Gelléri Zoltán-Legenyei Csaba ( Magyarország)
2. Pawel Wohner-Wojciech Kiczor (Lengyelország)
3. Daniel Godzisz-Leszek Gawidziel (Lengyelország)

5. Varró Dániel-Kardos Gyula (Magyarország)

Összetett pontverseny végeredménye:

1. Magyarország I.(Körmendi Orsolya, Gelléri Zoltán, Legenyei Csaba, edző: Dobrotka György)
2. Magyarország II. (Baksa Ivett, Varró Dániel, Kardos Gyula, edző: Dobrotka György )

3. Lengyelország I.

Képek a versenyről

Galéria

Mindent elsöprő asztalitenisz siker Lengyelországban 1

Administrator (2013-05-16)
Mindent elsöprő asztalitenisz siker Lengyelországban 2

Administrator (2013-05-16)
Mindent elsöprő asztalitenisz siker Lengyelországban 3

Administrator (2013-05-16)
Mindent elsöprő asztalitenisz siker Lengyelországban 4

Administrator (2013-05-16)
Mindent elsöprő asztalitenisz siker Lengyelországban 5

Administrator (2013-05-16)
Mindent elsöprő asztalitenisz siker Lengyelországban 6

Administrator (2013-05-16)

Keresés Pénzügyőr SE

Események a hónapban: 25

HKSCPSV

345678
101114
17181920
24

Csapatbajnokságok eredménye - 2019-2020

ARCHÍVUM

Véletlenszerű Képek

Támogatóink

Nemzeti Adó -és Vámhivatal
Budapest Airport- repülőjegy vásárlás
Futanet
GEOINFORM
Gilda Max
Spuri Futóbolt
Sportegyesületek Országos Szövetsége
Velossimo Kft.
BioTechUSA protein-vitamin.hu
Smart Int Magyarország Kft.
Eurovéd Security Zrt.
LV International Kft
Morihana