Az elmaradt mérkőzés után a csapat Monorra látogatott, ahol tavaly nem sok sikerélményben volt része a lányoknak.
Monor-Pénzügyőr SE 2:1 (0:0)
PSE: Csigi - Szabó, Földvári, Gyömbérné - Vargacz, Buga, Kocsis - dr. Linke, Mayer
Pályára léptek: Kovács, Vargacz
Gsz.:Mikula
Edző: A csapat fele az egész hetet ágyban töltötte megfázás miatt és szinte onnan kikelve érkeztek a meccsre, így büszke vagyok a játékosokra, hogy szoros eredményt értek el. Ezen a meccsen még Nagy László munkája erősen látszott.
A mérkőzés elején csak puhatolódzó játék folyt a pályán. Igazán veszélyes helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. Mindkét csapat a biztonságos védekezésre törekedett, így gól nélkül ért véget az első félidő.
A második félidő elején aztán némileg váratlanul vezetést szerzett a hazai csapat, amelyet egy egyéni hiba után Mikula egyenlített ki. A folytatásban is egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, azonban gólt a monoriak értek el otthon tartva így a három bajnoki pontot.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A Pénzügyőr-Táőiószecső mérkőzés a vendégek kérésére elhalasztásra került.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Az első vereség után az RKSK ellen nyílt lehetőség a javításra.
RKSK-Pénzügyőr SE 0:8 (0:3)
PSE: Csigi - Kárpáti, Földvári, Szabó - Mayer, Póth, dr. Linke - Matisz, Buga
Pályára léptek:Mikula, Vargacz, Kocsis, Thurzó
Gsz.:Matisz (2), Buga(2), Buga(2), Mikula(2), Póth
Edző: Egy rendkívül durván játszó csapat ellen szereztünk magabiztos győzelmet.
Remek időben, jó pályán rögtön a vendégek kezdtek rohamozni, amelyet a hazaiak durva belépőkkel próbáltak megakadályozni. Az első félidőben nem is alakult ki folyamatos játék és mindössze három gólos volt a fináncok előnye.
A második félidőben a PSE játékosai felülemelkedtek a hazaiak durvaságán és elkezdtek a játékra koncentrálni, aminek az lett az eredménye, hogy 20 perc alatt öt gólt rámoltak be az RKSK kapujába. Sajnálatos, hogy a játékvezető nem védte meg a játékosokat és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett következett be súlyos sérülés.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Az első vidéki mérkőzésre Tatabányán került sor, ahol a csapat előmeccset játszott bányásznapon az NBII-es Tatabánya előtt.
Tatabánya - Pénzügyőr SE 3:2
PSE: Thurzó - Földvári, Póth - Mayer, Fricsovszky, dr. Linke - Mikula, Buga, Matisz
Pályára léptek: Kocsis, Márton, Kárpáti, Gyömbérné
Edző: Amíg csak négyen öten lézengünk a heti egy edzésen és az edzői utasításokat sem tartjuk be, addig minden csapat ellen szenvedni fogunk.
Remek időben, nagyszerű stadionban játszhatták le a mérkőzést a csapatok. A lelátón az NBII-es Tatabánya és Győr játékosai figyelték a lányokat. Az első gólt a hazaiak szerezték, melyre Buga Anikó rögtön válaszolt. A szünetig nem sikerült tartani a hazaiakat és egy gólos tatabányai előnnyel vonultak szünetre a csapatok. A második félidőben a fináncok Fricsovszky góljával egyenlítettek, majd az Ő eladott labdájából megszerezték a vezetést a fiatal, lelkes vendéglátók, otthon tartva az értékes három pontot. Összességében a hazaiak megérdemelten nyertek az ismét rengeteg helyzetet elpuskázó PSE ellen.
További eredmények:
Ercsi-Tápiószecső 2:0
Heves-Kerepes 2:9
Híd-Unió-Monor 0:6
ASI-RKSK 12:2
MetisA-III.Kerület 6:2
Hidegkút-MetisB halasztva
Szabdnapos: Nyergesújfalu
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Sorsolás az oldal alján!!!!!
Augusztus 29-én ismét útjára indult a labda a női 3/4-ed pályás bajnokságban. Újdonság, hogy ezentúl a cserelehetőség oda-vissza történik. Az első mérkőzésünket az ASI-Vízművek csapatával játszották a lányok.
Pénzügyőr SE - ASI-Vízművek 2:2 (2:0)
PSE: Thurzó - Szabó, Póth - Mayer, Fricsovszky, Kocsis - Mikula, Matisz, Dr. Linke
Pályára léptek: Földvári, Gyömbérné, Márton, Vargacz
Gsz.: Mayer, Márton
Edző: A rengeteg kihagyott helyzet a végén megbosszulta magát. Edzések nélkül nehéz lesz előrelépni.
Kitűnő időben, remekül előkészített pályán kezdtek a csapatok. A fináncok rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést és csak idő kérdése volt, hogy mikor szereznek gólt. Erre nem is kellett sokat várni. Egy egyéni akció végén Mayer Mónika szerzett vezetést a 10. percben. A folytatásban is sorra alakították ki és hagyták is ki a helyzeteket a hazaiak. A vendégek szórványos ellentámadásait vagy a védők vagy Thurzó Katinka hatástalanította. A félidő vége előtt a sokadik helyzetet végre gólra váltotta Márton Heni.
A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első abbamaradt. A hazaiak támadtak és sorban puskázták el a lehetőségeiket. 20 perccel a mérkőzés vége előtt a vendégek kitámadtak a PSE játékosai pedig elkészültek az erejükkel, így a játék átkerült a hazai térfélre és az ASI vette át a játék irányítását. Az egyre sűrűsödő távoli lövések közül egy utat talált a kapuba és szépítettek a Angyalföldiek. 5 perccel a meccs vége előtt pedig az egyenlítő gólt is megszerezte az ASI csapata.
Összességében a döntetlen megfelelt a játék képének, bár a PSE már az első félidőben eldönthette volna a 3 pont sorsát. Folytatás Tatabányán.
További eredmények:
Tápiószecső-Híd-Unio 8:0
Monor-Heves 7:0
III.Kerület-Tatabánya 1:2
RKSK-Ercsi 1:3
Nyergesújfalu-Hidegkút elmaradt
MetisA-MetisB elmaradt
Kerepes szabadnapos volt.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Csapatunk 2. helyen végzett a Női métakupán Százhalombattán
2010. július 3-án - a nyár eddig egyik legmelegebb napján - a Százhalombattán megrendezett meghívásos Női métakupán vett részt a PSE női csapata, ahol remekül helytállva a 2. helyen végzett. A 8 csapat részvételével megrendezett tornán a csapatok két csoportra osztva, 5+1-es felállásban játszották a 2x13 perces meccseket.
A tornán az alábbi játékosok vettek részt:
Thurzó Katinka, Földvári Éva, Gyömbér Lászlóné, Matisz Bettina, Mayer Mónika, Mikula Enikő, dr. Linke Nikolett
Csoportbeosztás: Pénzügyőr, Tököl, Ercsi, Székesfehérvár
Eredmények:
Pénzügyőr - Tököl 4:2
Pénzügyőr - Ercsi 4:1
Pénzügyőr - Székesfehérvár 2:2
Csapatunk a csoportmeccseken a bajnokság során megszokott szervezettséggel, remek támadó- és védőjátékkal, magabiztosan győzte le Tököl és Ercsi csapatát. A hőség növekedésével együtt nőtt a kisebb-nagyobb hibák, a kihagyott helyzetek száma is, aminek köszönhetően végül egy szabadrúgásból kapott góllal egyenlített ki az esélyesebbnek látszó fiatal székesfehérvári csapat.
A legtöbb pontot elérve csoport elsőként jutott a csapat tovább az elődöntőbe, ahol először a másik csoport 2. helyen végzett Pillér csapatával találkoztak lányaink, s miután sima 3:0 –s győzelmet arattak, jöhetett a végső összecsapás a Gárdony csapatával.
A döntőre, amire délután 3 órakor került sor, a fináncok elkészültek az erejükkel a rekkenő hőségben, de így is rendkívül szoros, izgalmas meccset játszottak a fiatal lányokkal és több cserejátékossal felálló Gárdony ellen, akik végül 2:1 –re győztek.
A tornán a lányok folyamatosan jó összjátékkal, sok passzal sorra alakították ki a helyzeteket, és egymást segítő védekezéssel és 1-2 kapusbravúrral elérték, hogy a tornán nemcsak a legkevesebb kapott góllal szerepeltek, hanem a torna egyik gólkirálya - Mikula Enikő - és a torna legjobb játékosa - dr. Linke Nikolett - is a Pénzügyőr csapatának tagja lett.
http://www.hirtukor.hu/bel2.php?ssz=16090
A torna végén a szervezők és a csapatok vezetői gratuláltak a csapatunk teljesítményéhez és jövőre visszavárnak minket.
Hivatalos hír a neten:
http://www.hirtukor.hu/bel2.php?ssz=16090
Női métakupát rendezett az Ercsi Méta Tömegsport egyesület labdarúgó csapata (Banádi Imre szervezésével) az óvárosi sportcentrumban július 3-án
Az A és B csoportra osztott nyolc csapat körmérkőzéseken, majd helyosztókon, 2x13 percben döntötte el a sorrendet. Első helyen a Gárdony, másodikon a Pénzügyőr, harmadikon a Pillér csapata végzett.
A legjobb kapusnak járó különdíjat Gyöngyösi Henrietta, az Ercsi Méta játékosa kapta.
A torna gólkirálya lett 6-6 góllal a tököli Kálmán Csilla és a Pénzügyőr játékosa, Mikula Enikő. A legjobb játékosnak a szintén pénzügyőrös Linke Nikolettet választották.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Június 13-án rekkenő hőségben került sor a PSE utolsó mérkőzésére ebben a bajnokságban.
Híd-Unio-Pénzügyőr SE 0:5 (0:4)
PSE: Bobák(Thurzó) - Póth, Gyömbérné(Csigi) - Kiss(Kárpáti), dr.Linke, Kocsis - Mikula, Mayer(Elek K.), Matisz
Gsz.: Mayer(2), Mikula, Matisz, Kocsis
Jók: Laczkó, Rajkó
Edzők: Ha mi is heti kettőt edzenénk, akkor ez az ezüstérem még fényesebb lenne. Ettől függetlenül gratuláció illeti az egész csapatot a teljesítményért, mivel a PSE rúgta a legtöbb gólt a bajnokságban.
33 fokos hőségben kezdődött a mérkőzés, ahol a hazaiak csere lehetőség nélkül léptek pályára. Ez meg is látszott a mérkőzésen. A lányok szinte csak a túlélésért küzdöttek. A meccs már az elején eldőlt, mivel Mikula és Matisz is eredményes volt, így negyed óra után már kettővel vezettek a vendégek, akik a félidőig még kétszer voltak eredményesek.
A második félidőben a hőség még jobban rányomta bélyegét a mérkőzésre. A hazaiak hét emberrel beálltak a kapujuk elé és csak elrúgdosták a labdákat. A vendégek pedig erőtlenül próbálkoztak és csak Mayer szemfüles góljával tudták növelni az előnyüket. Ezután már az eredmény már nem változott és megváltás volt a hármas sípszó a meccs végén. Végleges tabella csak a jövő héten lesz, de a PSE biztosan a második helyet szerezte meg. GRATULÁLUNK LÁNYOK!
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Az első igazán nyárias napon került sor a PSE Kerepes elleni meccsére, amely három hete az esőzések miatt elmaradt.
Pénzügyőr SE-Kerepes LSE 6:3 (3:1)
PSE: Bobák - Gyömbérné(Kárpáti), Póth - Mayer, Fricsovszky, Kocsis - Mikula(dr. Linke), Buga(Kiss), Matisz
Gsz.: Mayer(2), Buga(2), Kocsis(2)
Jók: Gyömbérné, Póth, Kocsis, Mayer és a CSAPAT
Edzők: A tavasz legjobb játékával sikerült nyerni a második helyet eldöntő rangadón.
A nagy melegben nem sokat kóstolgatták egymást a csapatok, nagy iramot diktálva kezdődött a mérkőzés. A PSE játékát sok és pontos passz jelemezte, így már a mérkőzés elején két nagy helyzet alakult ki a vendégek kapuja előtt, amelyből Mayer Mónka mindkettőt értékesítette. A folytatásban sem sokat változott a helyzet: remek kényszerítők, nagyszerű passzok után helyzetek sokaságát dolgozták ki a hazaiak, amelyből Buga Anikó értékesített egyet a szünetig. A félidő vége előtt egy távoli lövéssel szépített a Kerepes. A második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött, sok pontos passzal és lehetőségekkel. Ezek közül Kocsis Judit két jól eltalált lövésével már 5:1-re vezettek a narancsmezesek. Ezután viszont kiengedtek és fáradni is kezdtek a hazaiak ezt pedig a Kerepes két gyors góllal büntette. Ettől felébredtek a fináncok és a középkezdés után dr. Linke és Buga passzolgatta ki a vendég védőket és Puding az akció végén nem kegyelmezett, bebiztosítva ezzel a győzelmet. Szép volt Lányok!
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A PSE női csapata gyermeknapon a sok gyermekkorú játékossal felálló RKSK csapatát látta vendégül.
Pénzügyőr SE-RKSK 10:2 (4:1)
PSE: Bobák(Thurzó) - Kárpáti(Gyömbérné), Földvári - Mayer, Fricsovszky, dr. Linke, Kiss(Matisz) - Buga(Vargacz), Mikula
Gsz.:Mikula(4), Mayer(2), dr.Linke(2), Buga, Fricsovszky
Jók: Mikula(a mezőny legjobbja), Mayer, Matisz, dr. Linke, Fricsovszky, Gyömbérné
Edzők: 25 percnyi alvás után felébredt a csapat és a helyzetkihasználáson látszott, hogy újra volt edzés.
Gyermeknapi körítés közepette kezdődött a mérkőzés, amelybe a hazaiak rendesen belealudtak és állófoci alakult ki, melynek következménye az lett, hogy a 24. percben egy hazai játékos adott gólpasszt egy vendégjátékosnak. A kapott gól áramütésszerűen érte a csapatot és egycsapásra felébredtek a lányok. A kapott gól után két perccel már 2:1-re vezettek a fináncok Mayer és Buga góljaival. A folytatásban beindult a Mikula show. Enikő a következő 8 gólból négyet vállalt, miközben két gólpasszt is jegyzett. A második félidőben sorra vezették a támadásokat a narancsmezesek, de védekezni elfelejtettek és a rákoscsabaiak háromszor is már csak a kapussal álltak szemben, de Thurzó Katinka kétszer is bravúrosan mentett. A jövő heti mérkőzésen eldől, hogy a csapat a dobogó melyik fokára állhat fel.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A pünkösdi hétvégén a Pénzügyőr női csapata Monorra látogatott és nem várt vereségbe szaladt bele.
Monor-Pénzügyőr SE 3:2 (2:1)
PSE: Csigi - Szabó, Póth(Gyömbérné) - Vargacz, Fricsovszky, Mayer, dr. Linke - Mikula, Matisz
Gsz.: Matisz, Mikula (büntetőből)
Jók: Mikula, Mayer
Edzők: Látszik, hogy három hete nem edzünk. Végigtámadtuk a mérkőzést, az ellenfél pedig háromszor találta el a kaput.
Szép napsütéses időben, remek pályán kezdődött a mérkőzés, ahol a hazaiak kezdtek aktívabban, de a kapura nem igazán voltak veszélyesek. Aztán egy rossz kirúgást követően sikerült megszerezniük a vezetést. Ezután felébredtek a fináncok és átvették a játék irányítását, sőt Mikula harcosságát követően Matisz egyenlített. A gól után is támadásban maradtak a vendégek, de a kapu elé éve elfogyott a tudomány és komoly helyzetet már nem tudtak kialakítani a szervezetten védekező Monoriak ellen. Sőt, egy távoli szabadrúgást követően ismét a hazaiaknál volt az előny. A szünet után nem változott sokat a játék képe, mindössze annyit, hogy még jobban áttevődött a játék a Monori térfélre. Egy távoli lövést követően felcsillant a remény az egyenlítésre, mivel a hazai játkos kézzel ért a labdába, így büntetőhöz jutottak a fináncok, de Mikula lövését szögletre védte a kapus. A sarokrúgás után viszont ismét a hazai védő kezére pattant a labda és újabb büntető következett, melyet Mikula már nem hibázott el. Az utolsó negyed órában mindent egy lapra téve támadott a PSE, ám egy előrevágott labdával a hazaiak legjobbja megiramodott és négy embert kicselezett, mikor az utolsó védő a földre vitte. A jogosan megítélt büntetőt a hazaiak értékesítették otthon tartva ezáltal a három pontot.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Május 16-án a Kerepes ellen kiírt mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmradt. Pótlásáa június 6-án kerül sor.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Május 9-én Monorierdőre látogatott a PSE női csapata.
Monorierdő-Pénzügyőr SE 1:8 (0:4)
PSE:Csigi(Thurzó) - Szabó, Póth - Kárpáti(Kiss), Buga, dr. Linke, Kocsis - Mayer, Matisz
Gsz.:Matisz(2), dr.Linke(2), Póth, Kocsis, Mayer, Buga
Jók: Póth, dr. Linke, Mayer, Buga
Edzők: A mély talajú pályán sikerült ráerőltetni játékunkat az ellenfélre, amely eredményre vezetett. Ez a forma kell jövő hétre is.
A felázott talajú pályán a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést és 10 perc alatt két gólos vezetésre tettek szert. A szórványos hazai ellentámadásokat megkontrázva a szünetig újabb két gólt szereztek a fináncok és a második félidőre még magabiztosabban jöttek ki. Az újabb vendéggólt követően a hazaiak büntetőből voltak eredményesek, megszerezve ezzel a becsületgólt, amiért sokat tettek a Monorierdei játékosok. Az utolsó negyed órában a vendégek még háromszor voltak eredményesek beállítva ezzel a 8:1-es végeredményt.
További eredmények:
MetisB-Hidegkút 1:1
Maglód-MetisA 1:9
Monor-III.Kerület 6-1
RKSK-ASI 0-2
Kerepes-Híd-Unió 6-0
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Május 2-án Anyák napján a MetisB csapata látogatott Pasarétre
Pénzügyőr SE-MetisB 5:1 (2:0)
PSE:Csigi(Thurzó) - Földvári, Szabó - Vargacz(Kárpáti), Póth, Mayer - Buga, dr.Linke, Matisz
Gsz.:dr. Linke(2), Mayer, Buga, Földvári
Jók:dr. Linke, Buga, Mayer, Földvári, Póth
Edzők: A lányok bebizonyították mindenkinek, hogy a múlt heti játék kisiklás volt.
Kellemes időben jól előkészített pályán kezdtek a csapatok, ahol a hazaiak rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, azonban a mezőnyfölény meddőnek bizonyult, a hátul stabilan záró vendégekkel szemben. A gólcsendet dr. Linke törte meg, aki egy okos szabadrúgás után szerzett vezetést a PSE-nek. A folytatásban is csak próbálkozásig jutottak a hazaiak, de a félidő végén ismét egy szabadrúgás és ismét dr. Linke góljának örültek a vendéglátók.
A második félidőben a fináncok még egy fokkal feljebb kapcsoltak és a fáradó vendégek ellen egyre több helyzetet alakítottak ki, amelyek közül hármat kis is használtak Mayer, Buga és Földvári révén. A mérkőzés végén a vendégek is betaláltak egy szép támadás végén. A lányok tettek azért, hogy a mérkőzésen bemutatkozhatott Thurzó Katinka a kapuban, akinek további sikeres szereplést kívánunk. Folytatás jövő héten Monorierdőn.
További eredmények:
Hidegkút-MetisA 0:5
Kerepes-III.Kerület 4:0
Híd-Unio-Monorierdő elmaradt
Maglód-RKSK
ASI-Monor elmaradt
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Április 25-én került sor a bajnokság rangadójára, ahol a PSE az első helyezett MetisA vendége volt.
MetisA-Pénzügyőr SE 5:0 (1:0)
PSE: Bobák - Szabó(Földvári), Póth - Kiss(Kárpáti), dr.Linke, Kocsis(Vargacz)(Mikula) - Mayer, Buga, Matisz
Jók:senki
Edzők: A 100%-os helyzetek kialakításában 5:3-ra nyertünk, de ezért nem adnak pontokat. Küzdünk tovább az ezüstéremért.
Gyönyörű napsütéses időben kezdődött a mérkőzés, ahol a rangadóknak megfelelően óvatosan kezdtek a csapatok. Az első két komoly gólhelyzet a narancsmezesek előtt adódott, de ezek ki is maradtak. A félidő végéig inkább a hazaiaknál volt többet a labda és sorra rúgták a szögleteket. Egy ilyen szöglet után vezetést szereztek a kékek, egy lecsorgó labdát Nikandish gurított a kapuba.
A második félidőben kitámadtak a pénzügyőrök, de egy labdavesztés után ismét a MetisA szerzett gólt. A fináncok nem adták fel, de a kialakított helyzeteket nem tudták gólra váltani. Ekkor a vendéglátók sokadik szöglete után érintés nélkül került a labda a PSE kapujába. Ez a gól teljesen demoralizálta a vendégeket és bár újabb két ziccert alakítottak és rontottak el, a védekezésbe már egyre több hiba csúszott és két távoli lövéssel a MetisA végül kiütéses győzelmet aratott.
További eredmények:
MetisB-Híd-Unio 6:0
Kerepes-ASI 2:2
Maglód-Hidegkút 1:4
Monorierdő-III.Kerület 1:1
Monor-RKSK 5:0
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Április 18-án a Hidegkúti Angyalok látogattak Pasarétre, ahol a hazaiak a tavaszi első mérkőzésüket játszhatták hazai pályán.
Pénzügyőr SE-Hidegkúti Angyalok 2:0 (0:0)
PSE: Bobák(Csigi) - Szabó, Póth - Kárpáti(Mayer), Földvári, Kocsis(Mikula), Fricsovszky(Gyarmati) - Matisz(Buga), dr. Linke
Gsz.: Póth, Mayer
Jók: Póth, Mayer
Edzők: Átszundított első félidő után a második félidőben 10 percre felébredtek a lányok, majd visszaaludtak.
A mérkőzés elején a hazaiak álmosan, fáradtan, elképzelés nélkül játszottak. Az első kapura tartó lövést a 25. percben jegyezhettük fel. A második félidőben a cserék felpörgették a játékot és egy ragyogó 10 percet produkált a csapat, aminek két gólos vezetés lett az eredménye. Ezután a hazaiak nem erőltették tovább a támadásokat, a vendégek pedig elfáradtak és ugyan volt még két óriási PSE helyzet, az eredmény nem változott. A jövő heti rangadóra sokkal több kell a győzelemhez.
További eredmények:
ASI-Monorierdő 8:0
RKSK-Kerepes 2:5
Monor-Maglód 8:0
Híd-Unió-MetisA 0:6
III.Kerület-MetisB 0:0
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A húsvéti pihenőt követően Maglódon lépett pályára a PSE csapata.
Maglód- Pénzügyőr SE 0:7 (0:4)
PSE: Bobák - Szabó(Gyömbérné 30'), Póth - dr. Linke, Fricsovszky, Kocsis - Mayer(Kárpáti 36'), Buga(Vargacz 36'), Matisz
Gsz.:Matisz (5), Fricsovszky, Buga
Jók: Matisz(a mezőny legjobbja), Bobák, Fricsovszky
Edzők: Tíz helyzetünkből hetet értékesítettünk, ami jó, de a helyzetek számát keveselljük.
Jól előkészített pályán a Pénzügyőr lányok az első perctől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést és kicsit álmos játékkal is négy gólos előnyre tettek szert a szünetig. A második félidőben is nagyon álmos mérkőzést láthatott a közönség és a fináncok erejéből már csak három gólra futotta, de így is rendkívül magabiztosan gyűjtötték be a három bajnoki pontot.
További eredmények:
Hidegkút-Híd-Únio 2:2
MetisB-ASI 2:4
Kerepes-Monor 3:1
MetisA-III.Kerület 5:0
Monorierdő-RKSK 1:5
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Március utolsó hétvégéjén a III.Kerületi TUE volt a PSE ellenfele. A mérkőzésre a Kerület pályán került sor, amiért köszönet mondunk a Kerületieknek, hogy felcserélték a pályaválasztói jogot.
Pénzügyőr SE-III. Kerületi TUE 4:0 (1:0)
PSE: Csigi - Földvári, Szabó - Kárpáti, dr. Linke, Kocsis - Mikula(Vargacz 44') Buga, Matisz
Gsz.:Matisz (2), Mikula, dr. Linke
Jók: Szabó, Földvári (a mezőny legjobbjai)
Edzők: Ma csak a 3 pontnak örültünk.
Erős szélben kezdődött a mérkőzés, ami rányomta bélyegét a játék minőségére. A Kerületiek leginkább a védekezéssel törődtek, viszont ezt a részét remekül odották meg. A fináncoknak leginkább lehetőségeik voltak, mintsem helyzeteik, mivel számtalan helyezkedési hiba és pontatlan passz jellemezte a játékukat. A 20. percben volt az első olyan támadás, amit korábban megszokhattunk a zöldmezesektől és ez máris eredményre vezetett. Egy formás támadás végén Mikula lőtt a kapuba.
A szünet után a pénzügyőrök már hátszélben támadhattak, de ekkor is rengeteg pontatlanság jellemezte a játékukat. A gólcsendet dr. Linke távoli bombája törte meg. Ez volt a támadó első gólja a PSE színeiben. A mérkőzés vége előtt Matisz végre azt csinálta, amit nagyon jól tud. Kétszer lefordult védőjéről és mindkétszer a kapuba lőtt beállítva a 4:0-ás végeredményt.
Köszönet azoknak a játékosoknak, akik betegen, sérülten is vállalták a játékot.
További eredmények:
Hidegkút-ASI 2:1
MetisA-RKSK 8:0
MetisB-Monor 0:1
Monorierdő-Kerepes 0:2
Híd-Unió-Maglód 2:1
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Hosszú szünet után 2010 első bajnoki mérkőzését március 21-én játszotta a Pénzügyőr SE női csapata.
ASI Vízművek-Pénzügyőr SE 3:4 (2:2)
PSE: Bobák - Szabó, Földvári - Kárpáti(Vargacz 39'), Fricsovszky, Mayer - Mikula(Kiss 26'), Buga, Matisz(dr. Linke 42')
Gsz.:Matisz, Mikula, Mayer, Vargacz
Jók:Bobák, Földvári, Fricsovszky(a mezőny legjobbja), Szabó
Edzők: Saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, de a végén a CSAPAT megint bizonyított.
Szép napsütéses időben kicsit idény eleji formában kezdtek a csapatok, ahol a PSE kétszer is megszerezte a vezetést, ám a hazaiak mindkétszer egyenlíteni tudtak a remekül játszó Szabó Ilona révén. A második félidő közepén a hazaiak csatára újra villant, a vendég védő és a kapus mellett egy hosszú indítást csúsztatott a kapuba. Ezt követően a fináncok mindent egy lapra téve támadtak, miközben a hazaiak kontrákra rendezkedtek be, amely után kétszer is csak a kapussal álltak szemben, de Bobák mindkétszer bravúrral védett. Hét perccel a vége előtt Mayer végre azt csinálta, amit hónapok óta kérnek tőle: a széléről indulva lerázta a védőjét és éles szögből nagy gólt rúgott a kapu bal felső sarkába. A góltól vérszemet kaptak a zöld mezesek és egy perccel a mérkőzés vége előtt az újonc Vargacz góljával megszerezték a győzelmet. Összességében egy jó iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó csapat szerezte meg a három bajnoki pontot.
További eredmények:
III. Kerület - Híd-Unió 0-2
Maglód - Monorierdő 0-3
RKSK - Hidegkút 3-0
Monor - Metis Plantur 39 "A" később lesz.
Kerepes-Metis Plantur 39 "B" 3:0
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Február 14-én lejátszotta első kinti edzőmérkőzését a PSE.
Pénzügyőr SE-MetisB 6:0 (3:0) (2:0)
PSE: Bobák (Thurzó) - Szabó, Gyömbérné - Vargacz, Fricsovszky, Kocsis (Elek K.) - Varga, Buga, Matisz
Gsz.: Buga(3), Matisz(3)
Gyönyörű napsütéses időben remekül előkészítet pályán először léptek idén nagypályára a fináncok. A mérkőzés előzetes egyeztetés után 3x25 perces volt.
Az első percekben meglátszott a csapat teljesítményén, hogy mások a körülmények a kispályához képest és az elején több pontatlanság jellemezte az együttest. Aztán az első negyedóra végén a lányok elkapták a fonalat és pillanatok alatt berámoltak három gólt. A mezőnyben főleg a pasarétiek irányították a játékot, azonban a Metis második csapata több remek összjáték után sikeresen jutott el Bobák kapujáig, ám a befejezéseik nem voltak tökéletesek. A második játékrészben a PSE két gyors góllal nyitott, de ezután mintha megelégedtek volna a lányok az eredménnyel és az ellenfél sem kapcsolt nagyobb sebességre. Az utolsó harmadban sem változott a helyzet, a fináncok támadtak, de eredménytelenül. Az utolsó percben azonban Matisz még betalált, beállítva ezzel a végeredményt. Összességében a mérkőzés remekül szolgálta a csapat felkészülését, mivel remek időben, jó pályán, igazán élvezetes volt focizni. Sajnálhatja, aki lemaradt róla.
Sajnos a mérkőzésen megsérült Elek Kata, akire hat hetes pihenő vár. Jobbulást kívánunk neki.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A Kerék utcai bajnokság szervezői Február 6-ra két mérkőzéses rájátszást szerveztek, ezáltal ujabb két meccset játszhatott a csapat.
Pénzügyőr SE-Fortuna 0:1 (0:0)
PSE: Csigi - Kárpáti, Gyömbérné, Gyarmati, Fricsovszky, Elek K., Vargacz, Varga
Az esélyesebb Fortuna ellen harcos felfogásban kezdtek a lányok, így kiegyenlített mérkőzést láthatott a közönség, amelyen a Fortunának volt több helyzete, de Csigi többször bravúrosan védett. A második félidőben folytatódott a küzdelem, amely Buga Anikó szemfüles góljával dőlt el a Fortuna javára.
Pénzügyőr SE-ALLE 2:0 (2:0)
PSE: Csigi - Kárpáti, Gyömbérné, Gyarmati, Fricsovszky, Elek K., Vargacz, Varga
gsz.: Elek Katalin (2)
Az ALLE ellen a hetedik hely megtartása volt a cél. A mérkőzés elejétől kezdve a PSE irányította a játékot és egy szerencsés szabadrúgás gól, valamint egy gyönyörű támadás után hamar két gólos előnyre tett szert Pénzügyőr. A folytatásban sem változott a játék menete, a fináncok sorra dolgozták ki a helyzeteket, míg az ellenfél nem jutott el Csigi kapujáig. Az eredmény a második félidőben már nem változott, így maradt a magabiztos PSE győzelem.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Január 23-án az utolsó két mérkőzéssel befejezte a PSE a Kerék utcai bajnokságot.
Pénzügyőr SE-APEH 0:1 (0:0)
PSE:Csigi - Gyarmati, Gyömbérné, Kárpáti, Kocsis, Kiss, Elek K., Fricsovszky, Trapp
A két héttel ezelőtti gólcsendet az első mérkőzésen nem sikerült megtörni. Védekezésben továbbra is stabil volt a csapat, ám elől hiányzott az átütőerő. A meccs végén egy szögletet követő rövidzárlatot kihasználva az APEH megszerezte a győzelmet.
Pénzügyőr SE-III.Kerületi TUE 5:0 (3:0)
PSE:Csigi - Kárpáti, Gyömbérné, Kiss, Kocsis, Elek K., Fricsovszky, Trapp
Gsz.: Trapp(3), Kiss, Kárpáti
A III.Kerület elleni utolsó meccsen végre megtörte a gólcsendet a csapat és helyenként tetszetős játékkal megérdemelten nyerte meg a zárómérkőzést. Ezzel az eredménnyel a csapat a hetedik helyet szerezte meg a 10 csapatos bajnokságban. 2 győzelem mellett 2 döntetlen és öt vereség volt a lányok mérlege. A gólkülönbség 17:13. A házi gólkirálynő Fricsovszky Beatrix lett 4 góllal.
Összességében a téli bajnokság remekül segítette a csapatot, hogy télen is mozgásban maradjanak a lányok. Itt főképp azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik a bajnokság során kevesebb lehetőséget kaptak. A lányok megmutatták, hogy tavasszal lehet rájuk számítani. A bajnokság során a védekezésünk egészen egységesen működött, bár így is viszonylag sok könnyen elkerülhető gólt kaptunk, de mindössze négy góllal kapott kevesebbet a csapat a végső győztesnél. A gond inkább támadásban volt, ami köszönhető annak, hogy a nagypályás tamadóink az ellenfelek között szerepeltek. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Mészáros Lászlónak, aki rendelkezésünkre bocsátotta Trapp Terézt és Németh Ildikót a Metis támadóját.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
2010. január 10-én a Batta Kupára kapott meghívót a PSE női csapata. A 8 csapat résztvételével megrendezett tornán a csapatok 4+1-es felállásban játszották az 1x22 perces meccseket. A tornán az alábbi játékosok vettek részt:
Csigi Szilvia, Kéri Erzsébet, Póth Júlia, Gyömbér Lászlóné, Buga Anikó, Fricsovszky Beatrix, Matisz Bettina, Mayer Mónika, dr. Linke Nikolett
Csoportbeosztás: Pénzügyőr SE, Hegyvidék, Taksony, Pálhalma
Eredmények: PSE-Hegyvidék 1:1 gsz.: dr.Linke
PSE-Taksony 1:1 gsz.: Fricsovszky
PSE-Pálhalma 4:0 gsz.: Matisz (2), Mayer, dr. Linke
A csoportból a csapat a második helyen jutott tovább az elődöntőbe, ahol Magyarország egyik legjobb kispályás csapatával az Univerzummal találkoztak.
PSE-Univerzum 1:4 gsz.: Gyömbérné
3. helyért PSE-FTC U18 2:3 gsz.: Póth, Matisz
Az első meccsen kicsit nehezen lendültek bele a lányok és gólhelyzetek sorát alakították ki, amelyek kihasználatlanul maradtak. A Hegyvidék viszont az első helyzetéből betalált. A folytatásban dr. Linke megszerezte első Pénzügyőrös gólját, ám több gól nem esett, így döntetlennel indultunk.
A második mérkőzésen a torna győztesével kerültünk szembe, ám megilletődöttség nélkül bátran játszott mindenki és Fricsovszky hatalmas szabadrúgás góljával (a félpályáról vette be az ellenfél kapuját) a PSE-nél volt az előny. Ezen a mérkőzésen sajnos megsérült Kéri Erzsébet, így rá a továbbiakban már nem számíthatott az edzői team. A mérkőzés végén egy kétes bírói döntést követően a Taksony egyenlített és így ez a mérkőzés is döntetlen lett. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a Taksonyiak nem egyszer durván, szándékosan szabálytalankodtak olyan szituációkban, ahol már esélyük sem volt a labda megszerzésére, ám a játékvezető ezeket a jelenteket nem kellő szigorral bírálta el.
A csoport utolsó mérkőzésén csak a győzelem ért továbbjutást és ezt a fináncok ellentmondást nem tűrően abszolválták és jutottak az elődöntőbe.
A legjobb négy között az Univerzum ellen már kijött a különbség a két csapat között, ám tisztességesen helytálltak a lányok az ország egyik legjobb csapata ellen is.
A kisdöntőre fináncok elkészültek az erejükkel, de így is rendkívül szoros, izgalmas meccset játszottak a hetente háromszor edző 17-18 éves lányokból álló FTC ellen. A torna végén a szervezők és a csapatok vezetői gratuláltak a csapatunk teljesítményéhez és jövőre visszavárnak minket.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
2010 második szombatján folytatódott a Kerék utcai bajnokság.
Pénzügyőr SE-Alle 0:2 (0:1)
PSE: Csigi - Kéri, Gyömbérné, Gyarmati, Elek, Fricsovszky, Kiss, Varga, Trapp
Az újév nem kezdődött túl jól. A korai kezdés rányomta a bélyegét a játékra. Elég álmosan kezdtek a fináncok és már az első félidőben hátrányba kerültek. A második félidő már nagyobb iramban zajlott és helyzetek is bőven akadtak a pénzügyőrök előtt, ám újabb gólt mégis az ALLE ért el és ezzel bebiztosította a győzelmét.
Pénzügyőr SE-FC Barka 0:1 (0:1)
PSE: Csigi - Kéri, Kiss, Fricsovszky, Elek, Varga, Trapp, Németh
A második mérkőzésen már egy harapósabb PSE lépett pályára egy erősebb csapat ellen és nagyszerűen helytálltak a lányok, ám gólt sajnos nem sikerült rúgni és egy hiba megpecsételte a narancssárga mezesek sorsát.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Idén utoljára volt mérkőzés a Kerék utcában és a lányok győzelemmel búcsúztatták az évet.
Pénzügyőr SE-Veres P. Gimnázium 6:0 (3:0)
PSE: Csigi - Kárpáti, Gyömbérné, Fricsovszky, Kiss, Trapp, Kocsis, Varga, Gyarmati
Gsz.:Frocsovszky(3), Varga, Kiss, Kocsis
A listavezető elleni múlt heti jó játékot mutatta be szombat este a csapat és a mérkőzés elejétől kezdve irányították a narancsmezesek a mérkőzést. Sorra alakultak ki a helyzetek, aminek eredményeképpen az első félidőben Fricsovszky, Varga és Kiss góljaival megnyugtató előnyre tett szert a pasaréti gárda. A folytatásban a védők sorra hatástalanították az ellenfél játékosainak próbálkozásait, a támadók pedig újabb nagyszerű gólokat szerezve bebiztosítták a győzelmet. Folytatás Január 9-én.
Két hetes szünet után folytatódott a Kerék utcai bajnokság, méghozzá rögtön két mérkőzéssel.
Pénzügyőr SE-BRSE 1:1 (0:0)
PSE: Bobák - Kárpáti, Kéri, Fricsovszky, Kiss, Varga, Gyömbérné, Gyarmati
Gsz. Kiss
A bajnokság egyik legjobbja ellen nagyszerű játékot mutattak be a lányok és akár a győzelmet is megszerezhették volna, de egy kicsi plusz, ami a sikerhez kellett volna hiányzott. A szervezők ezt a mérkőzést választották a nap legjobb meccsének.
Pénzügyőr SE-Fortuna 1:3 (1:2)
PSE: Bobák - Kárpáti, Kéri, Kiss, Fricsovszky, Varga, Gyarmati
Gsz.: Fricsovszky
Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés, amelyet sajnos újabb Fortuna gól követett, így a szünetben egy gólos hátrányban voltak a pénzügyőrös lányok, pedig háromszor is már csak a kapuson kellett volna túljuttatni a labdát. A fordulás után komoly helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, ám egy súlyos egyéni hibát követően a Fortuna eldöntötte a három pont sorsát. A mérkőzés elemzéséhez hozzátartozik, hogy a csapat két meccse között három mérkőzés is volt és két órás ücsörgés után nem könnyű újra lendületbe jönni.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A csapat a téli szünetet sem tölti tétlenül. Valamennyi játékos a Kerék utcai terembajnokságban szerepel igaz különböző csapatokban. A PSE színeiben jórészt az őszi szezonban kevesebb lehetőséget kapó játékosok játszanak. Csapatunk már két mérkőzésen is túl van.
Pénzügyőr SE-ELTE 2:2 (1:1)
PSE:Csigi - Kárpáti, Gyömbérné, Fricsovszky, Kocsis, Elek, Varga, Gyarmati
Gsz.:Kocsis, Varga
A mérkőzést egy kis megilletődöttséggel kezdtük, azonban hamar felvették a lányok a ritmust és megérdemelten szereztek vezetést Kocsis révén. Egy bedobás utáni kavarodást kihasználva azonban egyenlített az ELTE. A második félidőben egy nagyszerű labdaszerzés után Kocsis, Gyarmati, Varga volt a labda útja és újra a PSE-nél volt az előny. Azonban hiába mutatott be remek védéseket Csigi, egy újabb bedobás után egy helyezkedési hiba döntetlenre módosította a végeredményt. Összességében a remekül küzdő és helyeként szép játékot bemutató PSE eltékozolt két pontot.
Pénzügyőr SE-Rokkant 2:3 (1:1)
PSE:Csigi - Kárpáti, Gyömbérné, Kéri, Fricsovszky, Elek, Varga, Gyarmati
Gsz.:Kéri (2)
A mérkőzés pikantériája, hogy az ellenfélben három olyan játékos is szerepelt, akik a 3/4 pályán a PSE játékosai. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, ahol nem alakultak az elején komoly gólhelyzetek. A Rokkant vezető gólját Mayer Mónika szerezte, miután egy szabadrúgásba beletette a lábát, ami a kapuba vágódott. A Pénzügyőrös lányok azonban nem adták fel és Kéri révén sikerült egyenlíteni egy szépen kidolgozott akciót követően. A szünet után sem változott sokat a játék képe, azonban egy súlyos egyéni hiba után ismét az ellenfélnél volt az előny, amit pár percre rá növeltek is egy eladott labdát követően. Öt perccel a vége előtt ismét Kéri villant és egy távoli lövéssel visszajött a meccsbe a PSE. Az egyenlítésre azonban már nem maradt elég ereje a csapatnak és így elszenvedték az első vereséget.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Kellemes őszi időben az RKSK vendégeként zárták az őszt a pasaréti lányok és könnyedén gyűjtötték be a három pontot.
RKSK-Pénzügyőr SE 0:5 (0:2)
PSE: Bobák - Kéri, Póth - Kárpáti(Kocsis), Fricsovszky, Buga(Kiss) - Mikula(Elek), Mayer(Varga), Matisz
Gsz.:Matisz(2), Kocsis(2), Fricsovszky
Jók: Kéri, Póth, Matisz, Kocsis
Edzők: Ez a csapat tavasszal nagyon sokra viheti. Mindenkinek jó pihenést kívánunk.
Szép napsütésben, remekül előkészített pályán kezdték a mérkőzést a csapatok, ahol a vendégek rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést és sorra alakították ki a helyzeteket, amelyek közül kettőt sikerült értékesíteni Fricsovszky és Matisz révén. A második félidőben a bal oldalt is többször hozták játékba a fináncok, ennek köszönhetően a csereként beállt Kocsis duplázott. A pontot az i-re Matisz szemfüles gólja tette fel. Összességében a csapat bebizonyította, hogy méltán várja a tavaszt a második helyen és egy jó felkészüléssel a végén még feljebb léphet.
További eredmények:
Kerepes-MetisA 0:2
Monor-Hidegkút 0:1
Monorierdő-MetisB 1:2
ASI-HídUnio 2:2
Maglód-III.Kerület 1:2
Tabella: http://www.penzugyor.eoldal.hu/cikkek/noi-csapat/tabella-a-11_-fordulo-u...
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Az utolsó hazai mérkőzésen a Pénzügyőr a Monor csapatát fogadta.
Pénzügyőr SE-Monor 2:0 (0.0)
PSE: Bobák - Földvári, Póth - Kárpáti, Fricsovszky, Kiss(Kocsis) - Mayer(Varga), Mikula(Elek), Matisz
Gsz.: Matisz(2)
Jók:Bobák, Földvári, Póth, Matisz(a mezőny legjobbjai), + a CSAPAT
Edzők: A mai meccsen a csapat napsütést varázsolt Pasarét fölé.
Remekül előkészített pályán, csendes esőben kezdődött a második és harmadik helyezett csatája. A mérkőzés elején még csak ismerkedtek a csapatok, de a labda a hazaiak lábán vándorolt többet. Az egyre erősödő hazai nyomás ellenére helyzetek nem alakultak ki egyik kapu előtt sem. A félidő egyetlen ordító gólhelyzetét Mayer puskázta el. A vendégek három távoli lövéssel próbálkoztak, de Bobák minden alkalommal védett.
A második félidőben rátettek egy lapáttal a hazaiak és sorra alakították ki a helyzeteket. Az első gól végül nem is helyzetből adódott, hanem egy lecsorgó labdát lőtt fordulásból a sarokba Matisz. A mérkőzés hátralévő részében a vendégek kitámadtak, de a pasaréti védelem sziklaként állta útját minden támadásnak. A vége előtt öt perccel egy remek labdaszerzést követően Matisz hatalmas gólt rúgott a kapu jobb felső sarkába, eldöntve ezzel a rangadót.
További eredmények:
Hidegkút-Kerepes 0:1
III.Kerület-ASI 0-6
Híd-Unió-RKSK 1-4
MetisB-Maglód 6:3
MetisA:Monorierdő 9:0
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Mindenszentek ünnepén a PSE női csapata Kerepesre látogatott, ahol villanyfényes mérkőzésen küzdöttek a csapatok.
Kerepes-Pénzügyőr SE 1:1 (1:0)
PSE: Bobák - Kéri, Póth - Földvári, Fricsovszky, Óbert - Elek(Kiss), Buga, Kocsis(Varga)
Gsz.: Fricsovszky
Jók:Bobák, Óbert, Kéri
Edzők: Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született.
Csípős őszi időben a világítás problémái miatt 20 perces késéssel kezdődött a mérkőzés, amelynek elején leginkább a küzdelem dominált. Egy jelentősebb helyzet Elek Kata előtt adódott, de nem sikerült kihasználni a váratlanul jött lehetőséget. A szünet előtt egy távoli lövés megpattant a vendégek védőjén és a másik irányba mozduló Bobák mellett a kapuba hullot a labda. A második félidőben tovább folytatódott a küzdelem. Egy szögletet követően Fricsovszky elé került a labda, aki elemi erővel lőtte azt a kapuba 10 méterről. A mérkőzés hátralévő részében egy-egy kapufa borzolta a kedélyeket, illetve a hazaiak előtt adódott egy gólszerzési lehetőség, de az eredmény már nem változott. Összességében a mérkőzés képének megfelelt a pontosztozkodás.
További eredmények:
MetisB-MetisA 2:8
Monorierdő-Hidegkút 1:4
RKSK-III.Kerület 2:1
Monor-HídUnió 2:1
Maglód-ASI(későbbi időpontban)
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Október 25-én a sereghajtó Monorierdő látogatott Pasarétre.
Pénzügyőr SE-Monorierdő 13:0 (7:0)
PSE: Kovács - Földvári, Póth - Kárpáti(Gyömbérné), Fricsovszky, Mayer(Csillag) - Mikula, Buga, Varga
Gsz.:Buga(4), Mikula(4), Varga(2), Csillag(2), Fricsovszky
Jók: az egész csapat
Edzők: A héten megint volt edzés.
Ragyogó időben ragyogóan kezdtek a lányok és már a mérkőzés elején eldöntötték a három pont sorsát. Sorban alakították és értékesítették az adódó lehetőségeket, pedig a vendégek kapusa kiválóan védett. A második félidőben már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e megismételni az első félidei termést, ám egy gól a zsákban maradt. Jövő héten Kerepesen nehéz mérkőzés elé nézünk, a többit pedig meglátjuk, hogyan alakul. Köszönet azoknak a játékosoknak, akik a hosszú hétvégéjüket a csapatra áldozták.
További eredmények:
ASI-RKSK 5:4
HidUnio-Kerepes 1:1
III.Kerület-Monor 1:3
MetisB-Hidegkút 0:6
MetisA-Maglód 8:1
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Október 18-án novemberi hidegben került sor a PSE következő MetisB elleni mérkőzésére.
MetisB- Pénzügyőr SE 1:3 (0:2)
PSE: Bobák(Csigi) - Földvári, Póth - Kovács, Fricsovszky, Kocsis(Kárpáti) - Mayer, Buga(Varga), Matisz(Kiss)
Gsz.: Matisz, Mayer, Fricsovszky
Jók: Csigi, Kovács
Edzők: Három hete azt nyilatkoztuk, hogy az edzések kezdik meghozni a kívánt hatást, ami megmutatkozik a helyzetkihasználásban. A mai meccsen pedig már az látszott, hogy három hete nem edzettünk.
Az egészen hűvös időben kezdődött mérkőzésen csak nehezen lendültek játékba a vendégek, így a félidő eleje egyhangú, sőt unalmas volt. Aztán amikor a fináncok ráébredtek, hogy ez a teljesítmény kevés lesz, rákapcsoltak és két csodálatos góllal megnyugtató előnyre tettek szert. A szünet után a pénzügyőrök sorra alakították és hagyták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, míg egy szögletet követően Fricsovszky szép góllal növelte az előnyt. 4 perccel a vége előtt a rendkívül lelkesen, megalkuvás nélkül játszó hazaiak megérdemelten szépítettek egy remek egyéni akciót követően.
További eredmények:
MetisA- Hidegkút 5:1
Monor-ASI 5:1
Monorierdő-HidUnio 0:1
Kerepes-III.Kerület 3:2
Maglód-RKSK 0:2
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Október 11-én a MetisA csapata érkezett rangadóra a Pasaréti útra.
Pénzügyőr SE-MetisA NFC 1:2 (0:2)
PSE: Bobák - Földvári, Kéri, Póth - Kárpáti(Kovács), Fricsovszky(Kiss), Kocsis(Buga) - Mayer(Varga), Matisz(Mikula)
Gsz.:Mikula
Jók: Földvári, Buga
Edzők: Két ellentétes félidő alapján a döntetlen reálisabb lett volna, de egy nagyszerű fejes a vendégek győzelmét eredményezte a rangadón.
Csakúgy, mint tavasszal ismét szakadó esőben kezdtek a csapatok és a hazaiak a szokásosnál jobban visszahúzódtak a mérkőzés elején, hogy lezárják a területet a gyors vendég játékosok előtt. Ezáltal a labda inkább a vendégek lábán vándorolt, ám egy-két remek labdaszerzéssel remekül kontráztak a fináncok, de a végjátékba rendre hibák csúsztak. A félidő közepén egy szabadrúgásgóllal a vendégek szereztek vezetést. A labda Bobák térdéről vágódott a bal felső sarokba. A félidő utolsó percében pedig egy remekül belőtt szögletet csúsztatott 8 méterről Németh Ildikó a kapuba, megszerezve ezzel saját maga és csapata második gólját. A gól után már a középkezdésre sem volt idő. A második félidőben a hazaiak taktikát váltottak és három csatárral rohamozták a Metis kapuját. Ennek eredményeképpen már a félidő elején két nagy helyzet adódott és sajnos maradt kihasználatlan. Hét perccel a mérkőzés vége előtt Mikula révén szépítettek a pénzügyőrök, ám a hátralévő időben már nem volt elég átütőerő az egyenlítéshez. Összességében a csapatok a hírnevükhöz méltó rangadót játszottak, ahol az első félidőben a vendégek, a másodikban a hazaiak játszottak fölényben, ám a három pont a vendégeké lett.
További eredmények:
ASI-Kerepes 0:1
Hidegkút-Maglód 1:0
III.Kerület-Monorierdő 3:1
HidUnio-MetisB 2:1
RKSK:Monor 1:1
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Október első hétvégéjén Hidegkútra látogatott a Pénzügyőr SE női csapata.
Hidegkúti Angyalok-Pénzügyőr SE 0:2 (0:0)
PSE: Bobák - Földvári, Póth - Kárpáti(Gyömbérné), Fricsovszky, Kocsis, Mayer - Mikula(Buga), Matisz(Kiss)
Gsz.:Mayer, Fricsovszky
Jók: senki
Edzők: Ma csak a három pontnak tudtunk örülni.
Kellemes időben, rendkívül rossz talajú pályán kezdődött a mérkőzés, ahol az utolsó előtti helyen álló hazaiak nem illetődtek meg, hanem rendkívül bátran vetették magukat bele a mérkőzésbe a kissé nagyképűen kezdő fináncok ellen. Ennek eredményeképpen a tabellát vezető vendégek az első negyed órában nem jártak a hazaiak térfelén és csak kergették a labdát. A félidő közepe tájékán végre ráébredtek a fináncok, hogy ennek nem lesz jó vége és próbáltak felpörögni, de a pálya talaja legtöbbször közbeszólt a rövidpasszos játékhoz szokott csapatnak. Így az első félidőben egyszer sem találták el a kaput a narancssárga mezesek.
A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első befejeződött, bár a PSE meddő mezőnyfölényre tett szert és egy két helyzet már adódott előttük, de gólt csak 13 perccel a vége előtt sikerült szerezni Mayer révén. Ez volt az első olyan lövés, amely kapura ment. A győzelmet 3 perccel a vége előtt sikerült bebiztosítani, ekkor egy remek cselnek és egy jó helyezkedésnek köszönhetően Fricsovszky talált a kapuba. Jövő héten ennél sokkal többet kell nyújtani a győzelem érdekében.
További eredmények:
Monorierdő-ASI 2:9
MetisB-III.Kerület 5:1
MetisA-HídUnio 7:2
Kerepes-RKSK 2:0
Maglód-Monor 0:6
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Szeptember 27-én az újonc Maglód látogatott a Pasaréti útra.
Pénzügyőr SE-Maglód 8:0 (3:0)
PSE: Bobák - Földvári, Kéri - Kárpáti, Óbert(Fricsovszky), Mayer, Elek(Varga) - Mikula, Matisz
Gsz.:Mikula(2), Matisz(2), Mayer(2), Kárpáti, Földvári
Edzők: Az edzések kezdik meghozni a kívánt hatást, egyre többször találjuk el a kaput.
Jók: az egész csapat
Kellemes kora őszi időben kezdődött a mérkőzés, ahol a PSE az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést és sorra vezették a támadásokat a lányok, melynek eredményeképpen egy női mérkőzésen ritkán látható fejes góllal szereztek vezetést Mayer révén a hazaiak. A folytatásban sem engedtek ki a fináncok és a félidőig még kétszer zörgették meg a hálót.
A második félidő rögtön újabb góllal kezdődött és innentől már csak a végeredmény volt kérdéses, mivel a védelem magabiztosan állította meg a vendégek próbálkozásait és indították a támadásokat.
Összeségében a három "M" dupláival magabiztosan tartotta otthon a három pontot a Pénzügyőr.
További eredmények:
III.Kerület-MetisA 0:6
ASI-MetisB 4:0
Híd-Unió-Hidegkút 5:1
Monor-Kerepes 2:0
RKSK-Monorierdő 5:0
Tabella: http://www.penzugyor.eoldal.hu/cikkek/noi-csapat/tabella-a-4_-fordulo-ut
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Szeptember 20-án a PSE a Honvédból HídUniová lett csapatot fogadta Pasaréten.
Pénzügyőr SE-HídUnio 6:1 (4:0)
PSE: Bobák - Kéri, Földvári, Póth(Kárpáti) - Mayer, Óbert(Elek), Kocsis(Varga) - Buga(Matisz), Mikula(Kiss)
Gsz.:Kéri(2), Buga(2), Matisz, Elek
Jók:Mayer(a mezőny legjobbja), az egész csapat
Edzők: A mai napon a lányok nagybetűs FOCIT mutattak be, bár a helyzetkihasználáson még van mit csiszolni.
Ragyogó napsütésben, enyhén vizes talajú pályán kezdődött a mérkőzés, ahol a hazaiak azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést és már a 4. percben vezetést szereztek. A gól után a védők remekül szűrték meg a vendégek próbálkozásait és indították meg a támadásokat. A középpályán Mayer kiválóan mozgatta a csapatot és ennek eredményeképpen tetemes előnnyel vonultak pihenőre a fináncok. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A különbség annyi volt, hogy a helyzeteket most nem sikerült olyan arányban értékesíteni, mint az első játékrészben. Összességében a PSE megérdemelt győzelmet aratott a tavalyi második helyezettel szemben.
További eredmények:
MetisA-ASI 1:1
Hidegkút-III.Kerület 0:1
MetisB-RKSK 1:0
Maglód-Kerepes 1:5
Monorierdő-Monor 1:4
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Szeptember 12-én szombaton a második fordulóban a III. Kerületi TUE pályán került sor a Pénzügyőr SE újabb mérkőzésére.
III.Kerületi TUE-Pénzügyőr SE 0:11 (0:6)
PSE: Csigi - Kéri, Földvári - Kárpáti(Kiss), Fricsovszky, Mayer, Kocsis - Elek(Varga), Matisz
Gsz.:Matisz(2), Elek(2), Fricsovszky(2), Mayer(2), Kocsis, Kiss, Földvári
Jók: az egész csapat
Edzők: Végig gólratörően, harcosan játszottunk és akár nagyobb gólarányú győzelmet is arathattunk volna.
Már a kezdőrúgás után magához ragatdta a kezdeményezést a vendégcsapat és sorra alakította ki a helyzeteket, melyet a 9. percben váltott először gólra Matisz Bettina. Innentől kezdve beindult a Pénzügyőr henger és a félidőig hat gólig meg sem álltak. A hazaiak a második félidőben is csak elvétve voltak a Pasarétiek térfelén és a fináncok sem álltak le a gólok termelésével és végül 11 gólig jutottak.
Folytatás jövő héten vasárnap 11 órakor a Hídunio csapata ellen.
További eredmények:
ASI-Hidegkút 4:0
RKSK-MetisA 0:4
Monor-MetisB 1:0
Kerepes-Monorierdő 3:0
Maglód-Hídunio 0:0
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Szeptember 6-án 11 órakor útjára indult a labda a 2009/2010-es bajnoki szezonban. Az első mérkőzésen rögtön rangadót vívott a csapat az ASI-Vízművek gárdájával.
Pénzügyőr SE-ASI-Vízművek 1:1 (0:1)
PSE:Bobák - Kéri, Kovács(Fricsovszky), Póth - Kárpáti, Földvári, Kocsis(Kiss)(Varga) - Mikula(Elek), Mayer(Matisz)
Gsz.: Kiss
Jók:Bobák, Földvári, Póth, Kárpáti
Edzők: Az első félidő szétesettre sikerült. A második félidőben a cserék lendítettek a csapat játékán és valamivel közelebb álltunk a győzelemhez.
Remek napsütéses időben, kevésbé remek pályán kezdődött a mérkőzés, ahol a vendégek léptek fel támadólag és egy egyéni hibát kihasználva egy távoli lövéssel vezetést szereztek. A fináncok az első félidőben csak elvétve tartzózkodtak az ASI térfelén, de egy megpattanó lövés majdnem megtréfálta a vendég portást.
A második félidőt több friss emberrel kezdte a hazai csapat, melynek rögtön a félidő elején meglett az eredménye, Kiss Bernadett talált a kapuba egy fantasztikus támadás végén.
Ekkor a vendégek kezdtek fáradni - bár egy távoli lövésük a kapufán csattant -, míg a fináncok sorra vezették a támadásokat és háromszor is már csak a kapussal álltak szemben, de újabb gól már nem született, így döntetlennel ért véget a rangadó.
További eredmények:
Monorierdő-Maglód 0:2
MetisB-Kerepes 1:9
MetisA-Monor 2:2
Hidegkút-RKSK 1:1
HídUnió-III.Kerület 5:0
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Az oldal alján megtalálható a 2009-2010-es bajnoki idény sorsolása a várható időpontokkal.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A bajnokság végeredménye: http://gportal.hu/gindex.php?pg=28333997
Júniusi esős délutánon került sor az utolsó mérkőzésre az idényben, ahol fináncok a már bajnok Metissel játszottak. A tét a második hely megszerzése volt.
Metis-Pénzügyőr SE 2:0 (2:0)
PSE: Bobák - Kéri, Póth(Gyömbérné) - Fricsovszky(Földvári), Óbert(Elek), Kocsis - Mikula(Kiss), Sasvári(Buga), Matisz
Jók: az egész csapat
Edzők: Köszönjük a lányok egész évben nyújtott hozzáállását. Újoncként a negyedik hely megszerzését sikerként könyveljük el. Jó pihenést a nyárra mindenkinek.
Gyenge esőben kezdődött a mérkőzés, amely később csak erősödött, így igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. Leginkább a küzdelem dominált a pályán. A Metisnek nem volt sürgős, a védekezésre koncentrált, míg a Pénzügyőrök nyerni akartak, így támadólag léptek fel, de a vízes pálya láthatóan zavarta a sok passzos játékot bemutatott vendégeket. Az első félidő közepén egy távoli lövés megpattant egy védőn és a másik irányba mozduló Bobák mellett a PSE kapujában landolt a labda. A fináncok szokásukhoz híven nem adták fel, de a félidő vége előtt egy hazai kontra végén már két gól volt a bajnok előnye. A második félidőben még inkább kitámadtak a Pénzügyőrök, de az egyre csúszósabb pálya miatt a támadásaikban sok volt a pontatlanság. A hazaiak ekkor már inkább a mérkőzés végét és az ünneplést várták, az eredmény már nem változott, így a Pénzügyőr lányok negyedik helyen végeztek a bajnokságban és megmutatták, hogy a jövőben mindenki számára nehéz ellenfélnek ígérkezik.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A Pünkösdi hétvégén a III. Kerület csapatához látogatott a Pénzügyőr, ahol a meccs előtti zápor tette kissé érdekessé a meccset.
III. Keruleti TUE-Pénzügyőr SE 0:7 (0:2)
PSE: Csigi - Kéri(Gyömbérné), Póth - Fricsovszky, Óbert, Elek(Kiss) - Mayer, Buga, Matisz
Gólszerzők: Buga(3, egyet büntetőből), Óbert, Matisz, Póth, Bilku(öngól)
Jók:Csigi, Póth, Óbert, Buga, Mayer, Matisz
Edzők: Hoztuk a kötelezőt. Köszönet azoknak a játékosoknak, akik sérülten is végigjátszották a meccset.
Az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést a vendéggárda, bár a játékukba sok pontatlanság akadt. Ennek oka az volt, hogy mindent középen erőltettek a narancssárga mezesek. Aztán az első olyan támadásból, amelyet a pálya szélén vezettek gól született. A folytatásban is erősen döcögött a szekér, de Matisz egyéni akciója után ismét a kapuban kötött ki a labda. A szünetben Laczkó mester felhívta a lányok figyelmét, hogy sokkal eredményesebbek lesznek, ha nem a cselezgetésre pazarolják az energiájukat, hanem passzolnak is. A második félidő már ennek jegyében zajlott, így nem volt meglepő, hogy Buga gólérzékenysége beigazolódott és összesen öt gólt termeltek a fináncok a második félidőben. A mérkőzésen először szerepelt kapusként Csigi Szilvia, aki több remek megmozdulásával bizonyította, hogy bármikor lehet rá számítani kapusként is.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Friss tabella alul.
Május 24-én az Újpest második csapata érkezett Pasarétre.
Pénzügyőr SE-Újpest II. 3:3 (2:2)
PSE: Bobák - Kéri, Póth - Fricsovszky(Mayer), Óbert, Kocsis - Buga(Mikula), Sasvári, Matisz
Gólszerzők: Fricsovszky, Matisz, Sasvári
Jók: Bobák, Kéri, Póth, Óbert
Edzők: Küzdelemből ötös, helyzetkihasználásból egyes.
Ragyogó futball időben kezdődött a mérkőzés, ahol a csapatok nem sokat törődtek a védekezéssel és egymás után után alakították ki a helyzeteket. Ezekből az Újpest kettőt értékesített a fináncok viszont a legnagyobb helyzeteket is elpuskázták. Az első félidő végén azonban megtört az átok és előbb Fricsovszky, majd Matisz is a kapuba talált.
A második félidőben a Pénzügyőrök birtokolták többet a labdát és helyzetek tömkelegét alakították s hagyták ki. A játék vége előtt öt perccel egy Újpesti kontra végén a lilák ismét eredményesek voltak. A hazai játékosok azonban - ahogy eddig is - nem adták fel és két perccel a lefújás előtt egyenlítettek otthon tartva ezzel legalább az egyik pontot.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Tabella az oldal alján!!!!
Május 17-én nyári melegben fogadta a PSE a Kerepes csapatát.
Pénzügyőr SE-Kerepes 2:2 (1:2)
PSE: Bobák - Földvári, Póth - Fricsovszky, Óbert, Kocsis(Csillag-Sándor) - Mayer(Kiss), Sasvári, Matisz
Gólszerzők: Sasvári, Póth(büntetőből)
Kiállítva:Földvári (43.p)
Jók: az egész csapat
Edzők: A csapat jelesre vizsgázott küzdeni akarásból és igazi tartásról adott tanúbizonyságot, hogy gól- és emberhátrányban nem tört meg, hanem felálltak a padlóról és egyenlítettek a rangadón.
A remekül előkészített pályán a bajnokság első és második helyezettje találkozott egymással és nagy iramban indult a mérkőzés. A játék elején a hazai csapat lépett fel kezdeményezőbben, ám gólt mégis a Kerepesiek szereztek. Ezután két nagy hazai helyzet után újabb vendéggól következett. Az első félidő végén azonban a hazai fölény góllá érett és Sasvári gyönyörű gólt fejelt.
A második félidőben még nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, ám a 8.percben egy érdekes szituáció után a hazaiak játékosát kiállította a játékvezető. A megfogyatkozott fináncok mindent egy lapra téve rohamoztak és bár ezek után már nagy lehetőségei a vendégeknek is voltak, 10 perccel a meccs vége előtt büntetőből sikerült az egyenlítés. A hátralévő időben a hazai csapat már sikertelenül próbálta megszerezni a győzelmet, de bizonyították, hogy bármilyen helyzetben bárkivel felveszik a küzdelmet és senki nem mehet biztosra ellenük.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A munka ünnepét pihenéssel töltötte a csapat, mivel a Hegyvidék visszalépése miatt szabadnapos volt a PSE, így 3 ponttal és plusz 3 góllal gazdagodtak a lányok.
Május 10-én sok hiányzóval érkeztek a fináncok Monorierdőre, hogy az aktuális bajnoki mérkőzésüket lejátszák.
Monorierdő-Pénzügyőr SE 0:4 (0:2)
PSE: Bobák - Póth, Buga - Fricsovszky(Csillag-Sándor), Földvári, Kocsis - Mayer, Mikula Matisz
Gólszerzők: Mikula(2, egyet büntetőből), Fricsovszky, Matisz
Jók: Fricsovszky, Földvári, Kocsis, Mikula
Edzők: Ha a helyzeteink negyedét kihasználjuk, akkor két számjegyű győzelmet arathattunk volna.
A két csapat helyezéséből kiindulva sima Pénzügyőr sikert várhattak a szurkolók. A meccs így is kezdődött. A 3. percben Mikula szögletét Fricsovszky váltotta gólra. Ezek után futószalagon jöttek a PSE helyzetek, s maradtak kihasználatlanul. A gólcsendet Matisz törte meg, mikor egy kipattanó labdát vágott a kapuba.
A fordulás után a játék képe semmit sem változott. A Pénzügyőrös lányok nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagytak ki. Kivétel Mikula volt, aki a második játékrészben kétszer is mattolta a kitűnően védő hazai kapust. Összességében a meccs képe alapján a Pénzügyőr megérdemelten jutott az újabb három ponthoz.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Április 26-án kellemes tavaszi időben látogatott a Pénzügyőr csapata Gyömrőre.
Gyömrő-Pénzügyőr SE 0:4 (0:2)
PSE: Bobák - Póth, Buga - Kiss (Elek,Fricsovszky), Földvári, Kocsis - Mayer (Kulcsár), Mikula, Matisz (Sasvári)
Gólszerzők: Kiss, Mayer, Mikula, Sasvári
Jók: Póth, Földvári, Buga, Kiss
Edzők: Folyamatosan javul a helyzetkihasználásunk és így magabiztosabban nyerjük a meccseinket.
Idei első vidéki meccsükön rögtön támadólag léptek fel Pénzügyőr lányok és ennek eredményeként egy kipattanó labdát Kiss Bernadett zúdított 12 méterről a kapuba. Hátul a Póth, Buga kettős remekül szűrte meg a Gyömrői támadásokat, míg középen Földvári új szerepkörében kitűnően védekezett és segítette a támadások építését. A félidő közepén Mayer Mónika váltotta gólra az első helyzetét és így megnyugtató előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második félidőben a PSE sorra vezette a szebbnél szebb támadásokat, melyből előbb Mikula, majd Sasvári szerzett gólt kialakítva ezzel a 4 gólos különbséget. A mérkőzést tehát magabiztosan nyerték a fináncok, akik nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna, de mind Buga, mind Földvári lövésénél a kapufa segített a hazaiaknak.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Április 19-én 22 fokos melegben került sor a Pénzügyőr SE-Hidegkúti Angyalok 5:0 (4:0) összecsapásra.
PSE: Bobák - Földvári, Kéri(Kulcsár) - Mayer (Csillag), Óbert, Kocsis - Matisz, Sasvári (Fricsovszky), Buga (Mikula)
Gólszerzők: Matisz (2), Mayer, Sasvári, Kocsis
Jók: Földvári, Óbert, Buga, Kocsis, Kulcsár
Edzők: Az új felállásban eredményesebben játszottunk és a helyzeteinket is jobb százalékban használtuk ki a nagyon ügyesen játszó fiatal Hidegkútiak ellen.
A PSE támadóbb felállásban kezdte a mérkőzést és az első gólszerzési lehetőségét rögtön gólra váltotta Matisz. A folytatásban is támadásban maradtak a fináncok, akik a félidőig még háromszor találtak be, sorrendben Mayer, Matisz és Sasvári volt eredményes, így négy gólos előnnyel térhettek pihenőre a csapatok.
A második félidőben az iram alább hagyott, de egy csodálatos támadás végén Kocsis nagyszerű találatot szerzett beállítva ezzel az 5:0-ás végeredményt. A Hidegkúti Angyalok kimondottan fiatal csapata remek partnernek bizonyult egy jó labdarúgó mérkőzéshez és ezek a fiatal lányok bizonyították, hogy a jövőben komolyan kell számolni velük.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Április 5-én csodálatos napsütéses időben remekül előkészített pályán fogadta a PSE a télen jelentősen megerősödött ASI-Vízművek csapatát.
Pénzügyőr SE-ASI Vízművek 1:2 (0:1)
PSE: Bobák - Buga(Gaál), Kéri, Póth(Fricsovszky) - Kiss(Földvári), Óbert, Kocsis(Mikula) - Mayer, Matisz
Gólszerző: Matisz
Jók: Buga, Póth, Óbert
Edzők: Az elején megint nem sikerült értékesíteni a helyzeteinket. A mérkőzés végére teljesen kifutotta magát a csapat és már nem maradt elég átütőerő az egyenlítésre. Küzdünk tovább a dobogóért.
A 23 fokos melegben rögtön egymásnak esteke a csapatok és mindkét oldalon adódott lehetőség a gólszerzésre, bár a nagyobb lehetőségeket a fináncok hagyták kihasználatlanul. Az első félidőt végig rohanták a csapatok és ritkán látható iramot diktáltak, amelynek legvégén az ASI jutott vezetéshez.
A második félidő úgy kezdődött, ahogy ez első abbamaradt, góllal. A különbség csupán annyi, hogy ezúttal a PSE lőtt gólt egalizálva az eredményt.
A hirtelen kapott gól felébresztette a vendégeket, akik két perc elteltével újabb találatot értek el.
A mérkőzés hátralevő részében a hazaiak mindent megtettek az egyenlítésért, de komoly helyzeteket már csak a vendég oldalon jegyezhettünk fel, amelyek rendre elkerülték a kaput vagy Bobák védett.
Összességében a kimondottan jó iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban értékesítő ASI megérdemelten vitte el a három pontot Pasarétről.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Az aktuális tabella
1.Honvéd 12 9 - 3 30:7 27
2.Pénzügyőr 13 8 3 2 33:12 27
3.Kerepes 13 8 2 3 36:22 26
4.Metis NFC 11 6 4 1 23:8 22
5.Újpest II. 12 6 4 2 24:17 22
6.ASI 13 6 2 5 39:19 20
7.Gyömrő 13 4 4 5 14:13 16
8.Monorierdő 13 4 1 8 20:29 13
9.Hidegkút 13 3 2 8 16:40 11
10.RKSK 12 3 1 8 12:30 10
11. III. Kerületi TUE 12 - - 12 7:72 0
12.Hegyvidék II. - - - - - - -
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Március 29-én lejátszásra került az RKSK elleni bajnoki mérkőzés is, melyre Pasaréten került sor.
Pénzügyőr-RKSK 2:0 (0:0)
PSE: Bobák - Kiss, Buga, Póth - Csillag(Kulcsár), Óbert, Kocsis(Gaál) - Mayer(Gyömbérné), Matisz
Gólszerzők: Matisz(2)
Jók: Kiss, Buga, Póth, Óbert
Edzők: A hatékonyabb helyzetkihasználás nagyobb különbségű győzelmet eredményezhetett volna, ennek ellenére valamennyi játékos fegyelmezetten játszotta, küzdötte végig a találkozót.
Már a mérkőzés elején eldőlhetett volna a meccs végkimenetele, ha a pénzügyőrös lányok csak a helyzeteik felét értéksítik. Így - csak úgy, mint múlt héten - gólnélküli döntetlennel zárult az első félidő. A második félidő szintén PSE helyzetekkel kezdődött, melyek ismét kimaradtak. Laczkó Róbert edző már éppen cserélni készült, amikor a cserére kiszemelt Matisz Bettina betalált. Az edző remek megérzésének köszönhetően ("várok még egy percet a cserével") Matisz maradt a pályán, amit pár perc elteltével újabb góllal hálált meg. Külön öröm a csapat számára, hogy a sérülésből visszatérő játékosok (Gyömbérné, Kulcsár, Gaál) magabiztos játékkal jelezték, hogy a sérülésüknek már nyoma sincs.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Március 21-én folytatódott a 3/4 pályás bajnokság, ahol rögtön rangadóval kezdett a csapat.
Honvéd-Pénzügyőr 0:2 (0:0)
PSE: Bobák - Földvári, Kéri, Farkas (Mikula) - Mayer, Buga (Kiss), Elek - Sasvári, Matisz
Gólszerzők: Matisz, Mikula
Jók:Kéri, Matisz, Mikula
Edzők: Az új játékosok remekül illeszkedtek be a csapatba. Külön öröm számunkra, hogy az emberhátrány ellenére győztesen hagytuk el a pályát, ami plusz erőt adhat a folytatáshoz.
A mérkőzés elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a PSE és több 100%-os helyzetet dolgoztak ki, amelyek rendre ki is maradtak, így a félidőben gólnélküli döntetlennel fordultak a csapatok. A második félidő elején egy ütközést követően megsérült Elek Katalin, aki nem tudta folytatni a játékot és mivel már nem volt több lehetőség cserélni, így emberhátrányban fejezte be és nyerte meg a mérkőzést a PSE.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Tavaszi menetrend:
Honvéd-Pénzügyőr SE 2009.03.21. 11 óra
Pénzügyőr SE-RKSK 2009.03.29. 14 óra
Pénzügyőr SE-ASI 2009.04.05. 11 óra
Metisz-Pénzügyőr SE 2009.05.08. 19:45 óra
Pénzügyőr SE-Hidegkút 2009.04.19. 11 óra
Gyömrő-Pénzügyőr SE 2009.04.26. 15 óra
Monorierdő-Pénzügyőr SE 2009.05.10. 11 óra
Pénzügyőr SE-Kerepes 2009.05.17. 11 óra
Pénzügyőr SE- UTE 2009.05.24. 11 óra
III. Kerület-Pénzügyőr SE 2009.05.30. 13 óra
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A Cégek Ligája kispályás labdarúgó bajnokságban a Pénzügyőr SE csapata a harmadik helyet szerezte meg. A bajnokság kitűnő lehetőséget nyújtott arra, hogy a hosszú téli szünetben is játékban maradjanak a lányok. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a vezetőségnek, hogy lehetővé tették az indulást.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
A Pénzügyőr SE női labdarúgó szakosztálya 2008 nyarán alakult. Terveink közt szerepelt, hogy a testületnél dolgozó focizni szerető lányok kipróbálhassák magukat szervezett keretek között kispályás bajnokságban.
Ezután 2008 augusztusában lehetőség adódott, hogy a csapat néhány testületen kívüli játékossal kiegészülve elinduljon a 2008 őszén rajtoló - a BLSZ szervezésében - női 3/4 pályás bajnokságban.
A 12 csapat résztvételével elinduló bajnokságban az őszi szezon után az előkelő második helyről várják a lányok a folytatást.
A téli szünetet is kihasználja a csapat a fejlődésre. A Cégek Ligája kispályás labdarúgó bajnokságban edződnek a lányok hétről hétre.
Jelenleg 6 mérkőzés után 4 győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen áll a csapat.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| női sorsolás.xls | 29.5 KB |


