Pénzügyőr SE

Két vereség a nemzeti sakkcsapatbajnokság őszi utolsó fordulójában

 Nyomtatóbarát változat  Hír létrehozása pdf formátumban 

December 15-én mindkét csapatunk idegenben játszott, és sajnos mindkettő nagy különbségű vereséget szenvedett. Az NB I-ben játszó csapatunk a sokszoros ezüstérmes Atomerőmű Paks vendége volt, s 10-2-re elvesztette a mérkőzést. Ellenfelünk a 12 táblás mérkőzésen 11 táblán magasabb Élő ponttal rendelkezett, mint a mi játékosaink, ennek ellenére az előzetes várakozásunknál sokkal gyengébb eredményt értünk el. Ez a vereség egyben azt is jelenti, hogy az első három fordulóban elért jó eredményeink ellenére visszaestünk a mezőny második felébe. Csapatunk most a hatodik helyen áll a tíz csapatot felvonultató mezőnyben.

Az NB I/B-ben szereplő csapatunk Szigetszentmiklóson 9-3 kapott ki a vendéglátóktól. Ezen a mérkőzésen szerencsénk sem volt, Mihálka Zsolt egy megnyert állást rontott döntetlenre a végjátékban, Sulyok Eszter ifjúsági játékosunk szintén egy nyerőesélyes állást rontott remire, míg Emődi Gyula nemzetközi mesterünk egy ígéretes állásban sakkvakság áldozta lett, s elvesztette a partiját. Sovány vigasz, hogy szorosabb vereséget is szenvedhettünk volna ezen a mérkőzésen. Csapatunk a tizenkét csapatból álló bajnokságban hat fordulót követően a hetedik helyen áll. Ebből osztályból három csapat esik ki, a hetedik és tizedik helyezettek között nagyon tömör a mezőny, így könnyen lehetnek még kiesési gondjaink a február-áprilisi fordulókban.







Keresés Pénzügyőr SE

Események a hónapban: 9

HKSCPSV


1235
67891011
13141617
2021232426
27283031

Csapatbajnokságok eredménye - 2019-2020

ARCHÍVUM

Véletlenszerű Képek

Támogatóink

Nemzeti Adó -és Vámhivatal
Budapest Airport- repülőjegy vásárlás
Futanet
GEOINFORM
Gilda Max
Spuri Futóbolt
Sportegyesületek Országos Szövetsége
Velossimo Kft.
BioTechUSA protein-vitamin.hu
Smart Int Magyarország Kft.
Eurovéd Security Zrt.
LV International Kft
Morihana