Pénzügyőr SE

Egy vereség és egy győzelem a budapesti sakkcsapatbajnokság december 8-i fordulójában

 Nyomtatóbarát változat  Hír létrehozása pdf formátumban 

A budapesti sakkcsapatbajnokság december 8-i fordulójában az első osztályban szereplő csapatunk 7-5-ös vereséget szenvedett a BEAC csapattól. A mieink kissé tartalékos felállásban ültek asztalhoz és harcos mérkőzésen elvesztettük veretlenségünket. A mérkőzésen mindkét 12 játszma valamelyik játékos győzelmével végződött, amely ritka jelenség a csapatbajnoki mérkőzéseken. Sajnos hiába vezetünk 4-2-re, az ellenfél játékosai a még folyó öt parit egymás után sorra megnyerték. A bajnokság féltávjánál csapatunk 36,5 ponttal a negyedik helyen várja a bajnokság folytatását.

A budapesti sakkcsapatbajnokság harmadik osztályában szereplő csapatunk 9-3 győzött a Sirály csapata ellen. Csapatunkban játszó ifjúsági játékosaink ismét nagyon jól játszottak, 100 százalékos teljesítménnyel abszolválták ezt a mérkőzést. Csapatunk a harmadik osztály „A” csoportjában öt fordulót követően 43,5 pontjával az első helyen várja az alapszakasz következő három fordulóját januárban.












Keresés Pénzügyőr SE

Események a hónapban: 9

HKSCPSV


1235
67891011
13141617
2021232426
27283031

Csapatbajnokságok eredménye - 2019-2020

ARCHÍVUM

Véletlenszerű Képek

Támogatóink

Nemzeti Adó -és Vámhivatal
Budapest Airport- repülőjegy vásárlás
Futanet
GEOINFORM
Gilda Max
Spuri Futóbolt
Sportegyesületek Országos Szövetsége
Velossimo Kft.
BioTechUSA protein-vitamin.hu
Smart Int Magyarország Kft.
Eurovéd Security Zrt.
LV International Kft
Morihana