Pénzügyőr SE

Háromból három győzelem a sakkcsapatbajnokság újabb fordulóiban!

 Nyomtatóbarát változat  Hír létrehozása pdf formátumban 

A Pénzügyőr sakkszakosztálya szponzori szerződést kötött egy nemzetközi tanácsadó céggel, így ebben a bajnoki szezonban sakkcsapataink a Morihana Pénzügyőr SE néven szerepelnek a különböző csapatbajnoki osztályokban.
A névváltozást követő első csapatbajnoki fordulók jól sikerültek, mindhárom csapatunk győzelemmel folytatta szereplését saját bajnoki osztályában. Az NB I/B Maróczy csoportjában a Hűvösvölgyi Sakkiskola csapata ellen 7,5-4,5 arányban győzött csapatunk. Győzelmünk akár nagyobb arányú is lehetett volna, ha Mester Attila egy fatális elnézéssel - ütésben felejtette a vezérét - nem veszíti el előnyösebb állását.
Csapatunk két forduló alatt 13,5 játszma pontot szerzett, így bajnoki rajtja sikeresnek ítélhető.
A budapesti első osztályban szereplő sakkcsapatunk, a harmadik mérkőzését is megnyerte, így három forduló után veretlenül a harmadik helyen áll 24 táblapontot begyűjtve. Helyezésünk értékelésénél azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mezőny három legerősebb csapata elleni mérkőzésekre a későbbi fordulókban kerül sor, ettől függetlenül eddigi szereplésünk érzékelhetően jobb, mint a tavalyi szezonban. A budapesti harmadik osztály "A" csoportjában szereplő csapatunk rangadót vívott az MTK fiataljaival, melyet 6,5-5,5 arányban megnyert. Csapatunk magabiztosan vezeti csoportját, a célkitűzés az, hogy visszakerüljön csapatunk a másodosztályba, ahonnan tavaly kiesett. Az első három forduló eredményei alapján erre reális esélyünk lehet!









Keresés Pénzügyőr SE

Események a hónapban: 15

HKSCPSV




12
457
1112131415
18192122
2526272829

Csapatbajnokságok eredménye - 2019-2020

ARCHÍVUM

Véletlenszerű Képek

Támogatóink

Nemzeti Adó -és Vámhivatal
Budapest Airport- repülőjegy vásárlás
Futanet
GEOINFORM
Gilda Max
Spuri Futóbolt
Sportegyesületek Országos Szövetsége
Velossimo Kft.
BioTechUSA protein-vitamin.hu
Smart Int Magyarország Kft.
Eurovéd Security Zrt.
LV International Kft
Morihana