Pénzügyőr SE

A PSE Párducok csapata bemutatkozott az U11-es Bajnokságban.

 Nyomtatóbarát változat  Hír létrehozása pdf formátumban 
Országos U11 II. forduló
Tüske csarnok - 3. terem 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 7/3.
2018. november 28. vasárnap 12:15
PSE Párducok – Budapest Blazers 14:41 (6-10;2-8;B:2-4;0-10;4-19)


Az idei szezont a Tüske csarnokban kezdtük meg, ráadásul többeknek első mérkőzéseik voltak, ezért érthető módon egy kisebb megilletődés látszódott a Pénzügyőr legkisebb kosarasain.
A lelkesedésben nem volt hiány, és ha be tudtuk dobtuk a labdát utána már nem volt probléma, azonban ott van a DE és nem véletlenül. Sajnos nehézséget okozott a labdát bejuttatni a játéktérre, úgy, hogy az a saját csapattársunk kezében kössön ki.
Sokszor kapkodásba ment át a bedobás, emiatt nagyon sok eladott labdánk volt, amit ellenfelünk ki is használt.
Oldal bedobás esetén szerencsére jobb volt a helyzet, több alkalommal meg tudtuk előzni a védőinket és így üres ziccerhelyzeteink is voltak.
Jó volt látni, hogy ha valaki helyzetben volt, akkor azt a társak észrevették és próbálták megpasszolni az üres játékosokat. Továbbá bátran elvállaltuk a saját helyzeteinket is.

Szolnoki M. 4, Lovas P. 4, Németh E. 2, Vágány V. 2, Lőrincz L. 1, Szűcs-Solymosi A. 1


2018. november 28. – vasárnap 14:45
VUA Törpék – PSE Párducok 44:19 (14-7;7-0;B:6-6;6-6;10;0)


A második mérkőzésre tudtunk egy kicsit pihenni, a lelkesedés pedig továbbra is kitartott.
Hasonló volt a helyzet, mint az első meccsen, ismét az alapvonali bedobásokból adtunk el sok labdát. Amikor viszont bekerült a játéktérre a labda, ziccereket tudtunk dobni. Sajnos a lepattanókkal még hadilábon állunk, de ebben is fejlődni kell.

Lovas P. 12, Paulicska F. 3, Kovács D. 1, Lőrincz L. 1, Szűcs-Solymosi A. 1, Szolnoki M. 1

Két nagyon jó hangulatú mérkőzést játszottunk, a lelkesedés végig kitartott. Amiket gyakoroltunk edzéseken azokat jó volt visszalátni, a 6 bedobott félidei büntetőért külön gratulálok!
Végül külön köszönet a szülőknek a sportszerű és remek szurkolásért!!!!!
Most már tudjuk mit kell gyakorolni, úgyhogy csak így tovább!
HAJRÁ PSE!


Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet

Teljes nézet



Keresés Pénzügyőr SE

Események a hónapban: 12

HKSCPSV





3456
10111213141516
181920212223
24252627282930
31





Nincs közelgő esemény

Csapatbajnokságok eredménye - 2018-2019

ARCHÍVUM

Véletlenszerű Képek

Támogatóink

Nemzeti Adó -és Vámhivatal
Budapest Airport- repülőjegy vásárlás
Futanet
GEOINFORM
Gilda Max
Spuri Futóbolt
Sportegyesületek Országos Szövetsége
Velossimo Kft.
BioTechUSA protein-vitamin.hu
Smart Int Magyarország Kft.
Eurovéd Security Zrt.
LV International Kft