Tisztelt tagok, tisztelt szülők, Egyesületünk életét követő tisztelt olvasók!
Az utóbbi időben több szóbeszéd és találgatás keringett a levegőben az Pénzügyőr Sportgyesület jövője kapcsán. Sajnos ezek az információk sok esetben nem teljes mértékben vagy adott esetben semmilyen mértékben nem fedik a valóságot. Az alábbi rövid helyzetjelentéssel szeretnénk tájékoztatást adni az Egyesület életét leginkább befolyásoló aktuális ügyekről és a közeljövőben várható fejleményekről.
Az Egyesület két fő telephelye (a Pasaréti úti és a Kőér utcai) állami tulajdonban van. A tulajdonosi jogokat hosszú évek óta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. birtokolta, vagyonkezelőjük pedig a NAV volt, a PSE számára pedig a NAV-val való megállapodás tette lehetővé a telephelyek használatát. 2024 év végén a két érintett telephelyet egy Kormányhatározat sportingatlanná minősítette, melynek következtében az ingatlanok továbbra is állami tulajdonban maradtak, de a tulajdonosi jogokat immár a Nemzeti Sportügynökség birtokolja és ezzel a módosítással az is biztosítva lett, hogy a két érintett telephely hosszú távon is közfeladat ellátását szolgálja és azokon sporttevékenység folyjon. A Sporttörvény tavaly év végi módosítása pedig azt is megnyugtatóan rendezte, hogy a két érintett telephely vagyonkezelője a Pénzügyőr Sportegyesület lett. A fenti jogszabályváltozások tehát együttesen azt eredményezik, hogy a két telephelyen hosszú távra biztosításra került a sporttevékenység folytatása és a PSE – a korábbinál sokkal stabilabb jogcímen – immár vagyonkezelőként tudja az ingatlanokon szükséges fejlesztéseket megvalósítani és a sportszakmai munkát folytatni. Ez a jogszabályi változás egyben lehetőséget ad arra is, hogy az Egyesület a korábbiaknál szélesebb körben tudjon sportinfrastruktúra fejlesztésekre pályázni és az Egyesület hírnevéhez méltó körülményeket tudjon biztosítani a sportolni vágyó tagjainak.
A jogszabályi változás azt is lehetővé teszi, hogy a PSE és a NAV közti együttműködés is zavartalanul folyjon tovább, de egyben arra is módot ad, hogy más szervezeteket is bevonjunk az Egyesület által végzett tevékenység finanszírozásába. A többlet finanszírozásra pedig szükség is van, mivel a taglétszám örömteli módon gyarapodik és ezzel párhuzamosan szeretnénk a sportoláshoz szükséges infrastrukturális feltételeket is fejleszteni. Az Egyesület bázisát adó NAV-os tagjaink mellett egyre nagyobb azon tagjaink létszáma, akik a NAV szervezetén kívülről csatlakoztak az egyesülethez, így ezzel párhuzamosan indokolt új szereplőkkel bővíteni az egyesület stabilitását biztosító finanszírozók körét. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk több szervezettel az Egyesület korábbiaknál is kiegyensúlyozottabb finanszírozásának biztosítása érdekében, így megalapozottan bízhatunk abban, hogy az elmúlt évek stagnáló, minimális fejlesztéseket lehetővé tévő működése után végre el tud indulni egy hosszú távú fejlesztési program, mely méltó sportolási körülményeket biztosít tagjaink számára.
Szeretnénk pár megnyugtató szót szólni a Pasaréti úton működő étterem jövőjéről is.
Határozott szándékunk, hogy a régi nagy hagyományokkal rendelkező éttermet és büfét, amit eddig a NAV üzemeltetett kiemelkedő minőségben, szeretnénk továbbra is mindenki számára elérhető módon nyitva tartani.
Ennek megvalósítására némi időre lesz szükségünk.
A jogszabályi és szervezeti változások okozta nehézségek miatt türelmüket és megértésüket, az előttünk álló fejlesztések sikeres megvalósításához pedig támogatásukat kérjük.
Sportbaráti üdvözlettel
Pénzügyőr Sportegyesület
Kedves Túratársak!
2025. december 6-ra a Budai-hegységbe terveztünk két könnyebb, inkább kirándulós körtúrát. Egymást követően kettőt, hogy a később kelők se maradjanak program nélkül. A kiindulópont mindkét esetben ugyanaz,
hogy a kettő együttes teljesítése kiadjon egy félnapos túrát.
A találkozó időpontja:
1. kör: 2025. december 6-án, szombaton, 9:00
2. kör: 2025. december 6-án, szombaton, 12:00
Találkozó helyszíne mindkét kör tekintetében:
Normafa, Székelykapu (Eötvös út parkoló felső bejárata mellett)
1. kör útvonala: Normafa Székelykapu – János-hegy (Erzsébet-kilátó) – Normafa Székelykapu. Táv: 5 km, Szintemelkedés: 110 m
2. kör útvonala: Normafa Székelykapu – Csillebérc – Csacsi-rét – BTSSz emlékhely – Makkosmária – Normafa Székelykapu. Táv: 6 km, Szintemelkedés: 180 m.
Összesen: Táv: 11 km; Szintemelkedés: 290 m.
A túra várható időtartama: 2,5 + 0,5 (pihi) + 2 = 5 óra.
A túrára ajánlott az évszaknak és időjárásnak megfelelő öltözet, napi folyadék és ételmennyiség. A megjelentek saját (ill. szülői) felelősségre vesznek részt a túrán! Szervező: Berecz Tibor (+36 70 8824353)
Sajnos most nem jött össze a győzelem !
▪️Vezetőnk, Márió értékelése :
Gratulálok a hazai csapatnak, a mérkőzés egészét tekintve megérdemelt győzelmet arattak. Csak helyenként tudtunk felnőni hozzájuk és a harmadik negyedben mentálisan kicsit megtört minket a vendéglátónk futása ahol húsz pont fölé növelték előnyüket.
A negyedik negyedben tudtunk kicsit kozmetikázni az eredményen, de ettől függetlenül sajnos papírforma eredmény született.
Dolgozunk tovább és remélem a következő mérkőzésen a szebbik arcunkat fogjuk tudni mutatni majd.
Kedves Szülők!
Kedves leendő Sportolóink!
A tavalyi tanévben nagy örömmel és sikerrel indítottuk el új programunkat, amelynek keretében a Pénzügyőr SE kézilabda szakosztálya iskolás gyermekek számára kínált játékos képességfejlesztést és a kézilabdázás alapjainak elsajátítását. A gyerekek lelkesedése, a szülők támogatása és edzőink elhivatottsága bizonyította számunkra, hogy érdemes folytatni ezt a kezdeményezést.
Ezért nagy örömünkre szolgál, hogy a 2025/2026-os tanévben ismét elindítjuk programunkat, amely még színesebb, játékosabb és változatosabb formában várja a sport iránt érdeklődő gyermekeket.
Ismét hazai pályán játszunk szombaton!
A Kozármisleny csapata látogat el hozzánk — jelenleg veretlenül vezetik a bajnokságot.
De semmi sem lehetetlen! Szeretnénk kihasználni a hazai pálya előnyét, és megszerezni második győzelmünket.
Ebben a Ti segítségetekre is szükségünk van — gyertek el, és szurkoljatok nekünk a helyszínen!
Korábban 350 kispesti óvodás már ismerkedett a sporttal és a Pénzügyőrrel, most pedig, annak folytatásaként a labdarúgószakosztály kezdeményezésére több mint 400 ferencvárosi iskolás, a József Attila-lakótelepen lévő Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola diákjai tartottak sportnapot a Kőéren. Igazán nagyszabású rendezvényt szervezett a PSE, hiszen a saját szakosztályok mellett (foci,asztalitenisz, íjászat, kézi, kosár, röpi) – a teljesség igénye nélkül – A korfball, torna, box, a frizbi, tollaslabda, gyeplabda, a méta, a vívás, és a vízilabda, valamint a terepbiciklizés mellett olyan különleges sportágak alapjait is megismerhették a gyerekek, mint az akrobatikus ugrókötelezés vagy a cheerleading. A szervezők és a gyerekek nagy örömére, többszörös magyar és európa bajnokok, magyar felnőtt és utánpótlás válogatott sportolók mutatták be a szeretett sportágaikat. Reggel fél nyolctól egészen délután kettőig volt hangos a gyerekzsivajtól a csarnok és a termek mellett a műfüves nagypálya és a kispálya is. Az iskola hálás köszönetét fejezte ki a Pénzügyőr sportegyesület vezetőinek és sportolóinak a rendezvény lebonyolításáért Reményeik szerint az együttműködésnek lesznek további formái a későbbiekben. A Pénzügyőr SE szakosztályai büszkék lehetnek,hogy az egyesületük hírnevét tovább öregbítették. Szuper nap volt Mindenki számára! Hajrà PSE![]()
![]()


































Sajnos most nem jött össze a győzelem !
▪️Vezetőnk, Márió értékelése :
Gratulálok a hazai csapatnak, a mérkőzés egészét tekintve megérdemelt győzelmet arattak. Csak helyenként tudtunk felnőni hozzájuk és a harmadik negyedben mentálisan kicsit megtört minket a vendéglátónk futása ahol húsz pont fölé növelték előnyüket.
A negyedik negyedben tudtunk kicsit kozmetikázni az eredményen, de ettől függetlenül sajnos papírforma eredmény született.
Dolgozunk tovább és remélem a következő mérkőzésen a szebbik arcunkat fogjuk tudni mutatni majd.
Ismét hazai pályán játszunk szombaton!
A Kozármisleny csapata látogat el hozzánk — jelenleg veretlenül vezetik a bajnokságot.
De semmi sem lehetetlen! Szeretnénk kihasználni a hazai pálya előnyét, és megszerezni második győzelmünket.
Ebben a Ti segítségetekre is szükségünk van — gyertek el, és szurkoljatok nekünk a helyszínen!
Kedves Szülők!
Kedves leendő Sportolóink!
A tavalyi tanévben nagy örömmel és sikerrel indítottuk el új programunkat, amelynek keretében a Pénzügyőr SE kézilabda szakosztálya iskolás gyermekek számára kínált játékos képességfejlesztést és a kézilabdázás alapjainak elsajátítását. A gyerekek lelkesedése, a szülők támogatása és edzőink elhivatottsága bizonyította számunkra, hogy érdemes folytatni ezt a kezdeményezés.
Ezért nagy örömünkre szolgál, hogy a 2025/2026-os tanévben ismét elindítjuk programunkat, amely még színesebb, játékosabb és változatosabb formában várja a sport iránt érdeklődő gyermekeket.
Molnár Patrik
molnar.penzugyorse@gmail.com

